“Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.” - Micimackó
Nagyon furcsa és nehéz volt az elmúlt három hónapban nem beszélni arról a picike (HATALMAS) dologról, ami velünk történt. Mindeközben ez a mi kis titkunk volt majdnem 12 hétig, amely az egészet még meghittebbé tette. Azt hiszem, hogy elég egyértelmű a képről, hogy miről is beszélek. :) Mert csodák igenis léteznek.
A képen már 11 hetes a kis ficánka.
Ahogy ezeket a sorokat írom, már 14 hetes várandós vagyok. Túl vagyok három és fél hónapon, az egész napos hányingereken, elképesztő fáradtságon, kávéundoron és minden tipikus első trimeszteres tüneten, ami engem mind mind megtalált szépen sorban. Persze nem is gondoltam, hogy könnyű lesz, hiszen egy aprócska életet létrehozni nagyon nagy dolog. Sokszor hihetetlen volt felfogni, hogy mi is zajlik bennem. Különféle könyveket és telefonos appokat olvasgattam nap mint nap, amelyben elmondják, hogy éppen a kis ujjacskák vagy az ízlelőbimbók fejlődnek az adott héten. Aztán végre elérkeztünk a 11.héthez, amikor is először láthattuk Őt, a mi kis csodánkat.
- Hogy mennyire vártunk Rád! Másfél év után ott vagy bent - mozogsz, ugrálsz, táncolsz és integetsz nekünk, hogy minden rendben Veled!
Körül sem tudom írni azt a szívmelengető érzést, amit akkor éreztünk.
Az első 12 hét sok mindent tartogatott. Az első pozitív tesztet, azaz a leghaloványabb "második csíkot" a karácsonyi szünet előtt pár nappal tarthattam a kezemben. Viszont előtte én már éreztem, hogy ez most valahogy MÁS. A karácsony előtti utolsó hetek mindig nagyon stresszesek a munkahelyen, plusz ehhez jött volna a PMS, ami minden hónapban rosszul érint. Viszont stressz és idegeskedés helyett egy földöntúli, hatalmas békét éreztem magamban. Lehet furcsán hangzik, de még sosem éltem át ilyen harmóniát a testemmel és a lelkemmel, mint abban az első pár hétben. Tudtam, hogy valami készülőben volt. De csak remélni mertem, hogy elindult egy picike élet bennem és ezért látom a szürke napokat rózsaszínnek. Itt még minden nagyon korai volt (7-8 nappal a menstruáció előtt), tehát nem is tudtam volna tesztelni. Pár nap múlva viszont egy esti kádfürdő előtt pont arra gondoltam, hogy miért is ne csinálnék egy tesztet. Le is tettem a kád mellé, ültem a gyertyafényben és el is felejtetettem a nagy lazításban, hogy talán örökre megváltozik az életem. Aztán 10 perc múlva rápillantottam a papírcsíkra, de messziről nagyon negatívnak tűnt. Közelebb hajoltam, hunyorítottam, odatettem a gyertyafényhez, megint hunyorítottam, forgattam...
- Hiszen mintha ott lenne egy második csík!
Olyan halvány volt és olyan "mintha" volt az a csík, hogy azóta sem találom. Akkor csak a szívemmel láttam. Viszont nem hagytam annyiban a dolgot, másnap reggel csináltam még egy tesztet. Talán picit erősebb..
- Ott van ez, csak egy kis bátorítás kell neki!
Fel is keltettem a Másik Felem, hogy nézze meg "mit találtam a fürdőben". Nem tudom, hogy ekkor mit gondolhatott, valószínűleg, hogy elment az eszem hajnal 6-kor, de azért kibattyogott velem a fürdőbe összegyűrt arccal, hogy "na mi az".
- Ott a második csík! Látod?
Hát nem nagyon látta és így visszanézve én sem, ezért nem volt nagy összeborulás vagy örömtánc, mint a filmekben. De azért valami megváltozott. Kaptunk egy aprócska Reményt, de még magunk sem mertük elhinni. Ez a kis Remény napról napra erősödött és Karácsony napján már nagyon magabiztosan mutogatta magát.
- Higgyétek már el, én bizony itt vagyok és nemsokára érkezem!
Az első ultrahangig szinte csigatempóban kecmeregtünk. Az angol rendszer teljesen más, mint a magyarországi, de erről a következő posztban hosszasan mesélek. Nem rosszabb, csak más. Itt 12 hétig nem vizsgálnak meg, hiszen addig bármi történhet. Ekkor utalnak be az első ultrahangra. Az egész rendszer a természetességre törekszik és azt vallják, hogy a várandósság nem betegség. Itt a nők az utolsó pillanatig dolgoznak, élik a mindennapokat, sportolnak (persze kíméletesebb tempóban) és az ambuláns, természetes szülést pártolják, tehát ha minden rendben, akkor aznap már haza is küldenek, hogy otthoni, nyugodt környezetben hangolódj rá az anyaságra. Császármetszés után ez 2 nap. Orvosok helyett midwife-ok vannak, vagyis bábák és valahogy az egész várandósságot hatalmas nyugalommal kezelik. A céljuk, hogy az anyák megtalálják a kapcsolatot a babájukkal már az első percektől kezdve, figyeljenek a testükre, a baba mozgására és mindenféle beavatkozás nélkül (a legtöbben érzéstelenítés nélkül) hozzák világra a kicsit. Először kicsit megijesztett a rendszer, de mióta találkoztam az egyik bábával, teljesen lenyugodtam. Hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga és látom és érzem is, hogy a testem tudja, hogy mit kell tennie. Eddig legalábbis minden rendben volt, remélem ez így is marad. :)
A következő posztban beszélek az első trimeszteres tünetekről és arról, hogy miben változott meg az életmódom az első három hónapban.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK