11 tény rólam

11 tény rólam

11 tény rólam

Nemrég ANAMI blogján láttam a 11 Things About Me bejegyzést. Úgy gondoltam, hogy jó lenne kicsit személyesebbé tenni ezt a platformot is, így most megosztok magamról 11 tényt, amit talán nem tudtok rólam. Anami egyébként egy csodanő, aki a FAB WMN projekt elindítója, végzett politológus, designer,…

Hogyan lettem molekuláris biológus?

Hogyan lettem molekuláris biológus?

Hogyan lettem molekuláris biológus?

Első rész

Az elmúlt napokban több kérdést is kaptam a munkámmal kapcsolatban, így úgy gondoltam, hogy  1-2 poszt formájában megosztok pár információt a laboros életről. Először is arról, hogy hogyan is jutottam ide? Őszintén? Fogalmam sincs. Sosem készültem molekuláris biológusnak. Mindig voltak kétségeim…

Cambridge Film Festival

Cambridge Film Festival

Cambridge Film Festival

Idén végre én is eljutottam a Cambridge Filmfesztiválra, ahol két osztrák filmet néztem meg (véletlen egybeesés volt). A filmfesztivál 20-án indult és 8 napig tartott és  mintegy 147 filmből válogathattunk, amelyeket a város különböző termeiben, kollégiumaiban és természetesen a mozikban nézhettünk…

Egy kis tavaszkodás

Egy kis tavaszkodás

Egy kis tavaszkodás

“Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.” Fekete István  Szerettem volna pár percet…

Szeretem a munkám - interjú velem

Szeretem a munkám - interjú velem

Szeretem a munkám - interjú velem

"Mindenkitől tanulunk valamit, mindenki ad valamit magából, amit elteszünk útravalónak." A mai napon hivatalosan is kikerült Farkas Lívia velem készített interjúja az Urban:Eve oldalára. Via a munkámról és az angliai életről kérdezett, én pedig nem voltam rest válaszolni. :) A…

A tengeren is túl... #2 fotónapló

A tengeren is túl... #2 fotónapló

A tengeren is túl... #2 fotónapló

Egyszer már volt a blogon egy képes beszámoló Isle of Wightról, de akkor csak egy pár órát sétáltam a szigeten, amely külön megyét képez Angliában. Múlt héten öt teljes napot tölhettem Shanklinban, ahol életemben először rohangáltam a homokos tengerparton.  Gyönyörű…

Fotónapló: egy kis észak

Fotónapló: egy kis észak

Fotónapló: egy kis észak

Az ünnepek alatt nem csak Magyarországot, hanem Angliát is végig kellett családoznom, közben pedig nagyon szép helyeken jártam, amit igyekeztem megörökíteni. Sajnos a fényképezőt nem vittem magammal, így csak telefonos minőséget tudok nyújtani, de remélem így is "átjön" az…

Bonfire Night avagy a Máglyák Éjszakája

Bonfire Night avagy a Máglyák Éjszakája

Bonfire Night avagy a Máglyák Éjszakája

November 5-én Angliában egy különleges eseményt ünnepelnek. 1605-ben Guy Fawkes katolikus csoportjával meg akarta dönteni a protestáns I. James király uralkodását. A "puskapor haditerv" szerint az összeesküvők 36 puskaporos hordót gyújtanak meg a parlament pincéjében,…

2013/11/05 : Enikő Menczel 2 komment
Fotónapló #3 A tengeren is túl..

Fotónapló #3 A tengeren is túl..

Fotónapló #3 A tengeren is túl..

Pont a névnapomon kerekedtünk fel angolcsaládostul és látogattunk el a "Szigetre". Az Isle of Wight a brit sziget után a legnagyobb, külön megyét képez, Hampshiretől nem messze található a La Manche csatornában. Az szigetre kompon juthatunk el, ami hatalmas és tele van hangulatos…

Fotónapló #2

Fotónapló #2

Fotónapló #2

Megérkezett a második adag Észak-Anglia. Próbáltam a tájat és a tipikus épületeket megörökíteni. Persze nem maradhatott el a tejes tea sem. :) Amíg elkotyoltok egy csészével, végére is értek a képeknek. :)    Sajnos volt, mikor nem vittem magammal a…

Fotónapló #1

Fotónapló #1

Fotónapló #1

Pár napot Északon töltöttem, Lancashire kisebb városkáiban. Nagyon szeretem az itteni hangulatot, bár kicsit hidegebb van, mint London környékén. Hangulatos teázók, szűk utcák, lovak, bárányok a domboldalon mindenhol. :) Találtam Earl Grey ajakbalzsamot és Prince George bonbont is.…