Félúton az évben, 500 km a zsebemben

Félúton az évben, 500 km a zsebemben

Félúton az évben, 500 km a zsebemben

...vagyis a cipőmben. :) Akkor most ünnepeljünk! Igen, mert 2016 felére értünk, én pedig teljesítettem 500 kilométert ebben az évben. :) Hip-hip hurrá! Lehet, hogy másoknak ez nem túl sok, velem most madarat lehetne fogatni. Hosszú utat tettem meg és még mindig csak az út felénél járok. Ebben az…

Jöhet a második félmaraton

Jöhet a második félmaraton

Jöhet a második félmaraton

Számomra még mindig hatalmas dolog, hogy egy hónapja eljutottam a félmaratoni távig (a posztot ITT találjátok). Azóta talán kicsit lenyugodtam vagy legalábbis az az érzésem, hogy kevesebbet futok. JA NEM. Közben visszanéztem a Runkeeperre és a Vivicitta óta csak 'lecsúszott' 60 km. Szóval mégsem…

Félmaratonista lettem! :)

Félmaratonista lettem! :)

Félmaratonista lettem! :)

Volt egy lány, aki sosem volt jó semmilyen sportban sem. Akit a vékonysága miatt mindenki gyengének tartott. Aki rendszeresen sportolni is csak felnőtt fejjel kezdett el és ekkor ismerhette meg az edzés adta örömöket. Ez a lány két-három éve elindult futkorászni. Ekkortájt kezdett balettozni…

Két nap múlva Félmaraton!

Két nap múlva Félmaraton!

Két nap múlva Félmaraton!

Hú, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez a nap is. Ma még pakolok, magyar zenét hallgatok és alig bírok magammal. Két nap múlva futom életem első félmaratonját, méghozzá Budapesten! Úgy gondoltam, hogy az első ilyen megmérettetést Magyarországon kell teljesítenem, magyar lányka módra. :)…

Így készülök a félmaratonra

Így készülök a félmaratonra

Így készülök a félmaratonra

Én hiszek abban, hogy - mint minden más is - egy félmaratoni edzés személyre szabott kell, hogy legyen. Keresgéltem, nézegettem én is előre megkreált terveket, de valahogy egyik terv sem jött be igazán (sőt el is vették a kedvemet az egésztől), így a saját időbeosztásomat és fittségemet figyelemve…

Futónapló #1

Futónapló #1

Futónapló #1

Végre elérkezett az idő, hogy elkezdjem a futónaplóm írását. A tavalyi évben kezdtem rendszeresen futkorászni, átlag heti 10 km-rel. De éreztem már akkor is, hogy ez túl kevés, igényelném a hosszabb távokat is. Tavaly egy félmaratonon önkénteskedtem és nagyon megtetszett a…

Félmaraton Project

Félmaraton Project

Félmaraton Project

Már írtam, hogy tavasszal szeretném lefutni a félmaratont, amihez találtam pár edzéstervet is. Számomra a legoptimálisabbnak egy három hónapos terv tűnt, amit február végén szeretnék elkezdeni, hogy májusban nekiválghassak az első 13.1 mérföldemnek. :) Eddig minden héten…

2013/10/14 : Enikő Menczel 2 komment