A sárga fotel és egy szülinap

A sárga fotel és egy szülinap

A sárga fotel és egy szülinap

Hálás vagyok

A minap még arról beszélgettünk az irodában, hogy mennyire hideg van reggelente, nincs még itt a várva várt napsütés. Én már akkor tudtam, hogy ez most azért egy kicsit más, a nappalok hosszabbak, munka után lehet még futni, reggel pedig csiripelnek a madarak, a csodaszép virágokról pedig még nem is…

Koffein: Lélekséta

Koffein: Lélekséta

Koffein: Lélekséta

Az élet nem mindig rózsaszín vagy vidám napraforgósárga. Vannak olyan napok, amelyekből hiányoznak a színek, annyira szürkék. Meg még mondjuk esik is. De minden csak azon múlik, honnan és hogyan nézzük az életet. Persze, a túlzott "szeretemavilágot" és "mindenhappiness" hozzáállás sem működik.…

Egy kis tavaszkodás

Egy kis tavaszkodás

Egy kis tavaszkodás

“Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.” Fekete István  Szerettem volna pár percet…

Februári pezsgés

Februári pezsgés

Februári pezsgés

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik ez az év és hihetetlen, hogy nemsokára márciusra fordítjuk a naptárunkat. Minden egyes nappal közelebb kerülünk a tavaszhoz, azért ez elég bíztató, nem? :) Nemsokára gyűjtögethetjük tehát a napsugaras, tavaszillatú emlékeket, hogy a kiszárított virágainkkal…

GoApe Kalandtúra

GoApe Kalandtúra

GoApe Kalandtúra

Húsvét vasárnap részt vettem egy GoApe Kaladtúrán a Cockfosters erdejében, ami fantasztikus élmény volt. A túra eredetileg 3 órát ölel fel, de sajnos az utolsó órában eleredt az eső, ami kicsit lelassította a menetet, így több, mint 4 órát töltöttünk a hatalmas fák között…

Tavaszváró kedvencek

Tavaszváró kedvencek

Tavaszváró kedvencek

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én bőröm mindig megszenvedi a tél és tavasz közti átmenetet. Ez idei év volt a legrosszabb, mert szuperszárazzá vált a bőröm annak ellenére, hogy rengeteg folyadékot iszom és próbálok egészségesen élni...de sajnos látszik, hogy…