11 hónap után véget ért a szülési szabadságom és visszatértem a munka világába, ami azt is jelenti, hogy ezzel egyidőben Nori elkezdte a bölcsődét. Nem mondom, hogy egyszerű volt az átállás és nyilván ez egy érzelmileg nehezebb időszak egy anya és egy baba életében. Úgy néz ki, hogy mindketten jó úton haladunk, hogy beleszokjunk az új rendszerbe. Hogyan jutottunk el ide?
Először is az angol szülési szabadságról egy pár szót..
Angliában minden dolgozó anyuka maximum egy évet maradhat otthon a babájával, sőt a legtöbb európai országban ennél kevesebb jár (Amerikában 6 hét az átlag, ami borzasztó kevésnek tűnik). Támogatás az első kilenc hónapban jár, utána sajnos semmit sem kapunk az államtól, illetve a munkahelytől (és hát az a 9 hónapnyi támogatás is elenyésző egy átlag fizetéshez képest). A legtöbb anya így 9 hónap után megy vissza dolgozni. Eredetileg én is ezt terveztem, viszont 6 hónap után úgy éreztem, hogy még nem állunk készen, így végül meghosszabbítottam 11 hónapra. Jól döntöttem, ugyanis pont a visszatérés előtti hétvégén tudtam lecsökkenteni a napközbeni szoptatást kettőre (reggel és este, illetve megmaradt az egy éjszakai is), tehát sikerült kiváltani a napközbeni étkezéseket. Azóta Nora nagyon szeret enni, olyan jó nézni őt, ahogy falatozik. Imádja a lecsót, a zöldeket, a brokkoli és az uborka a kedvence, habzsolja a gyümölcsöket és a bölcsiben is minden egyes étkezésnél megeszi az elé tett ételt. Bármi legyen is az, mindent kíváncsisággal, örömmel fogad. Emellett 11 hónapos korában kezdett el jobban érdeklődni az emberek, a gyerekek iránt, sokkal függetlenebb lett és valahogy akkor kezdett el babából kislánnyá válni. Látszott rajta, hogy talán most már készen áll a változásra.
Tehát 11 hónapos korában elkezdtük a bölcsődei beszoktatást.
Az angol bölcsődékről
Angliában nincsenek állami bölcsik, csakis magánúton működnek, ami azt jelenti, hogy igen magas minőséget nyújtanak, viszont drágák. Sajnos ezt nem lehet kikerülni, hiszen a családi napközik sem sokkal olcsóbbak és igazából én jobban bízom a bölcsődékben, amelyek biztonságosak, jobban szabályozottabbak, illetve orvosi ellátással is bírnak. Itt minden babának van egy fő gondozója, akivel közelebbi kapcsolatot tud kiépíteni, de egy szobában több gondozó is van. Nori gondozója egy nagyon aranyos spanyol lány, akivel sokat játszik és olvas együtt. A bölcsiben biztosítanak étkezést, a menüt mi választhatjuk ki és nagyon szigorúan veszik az ételallergiát- illetve intoleranciákat. Minden nap dokumentálják, hogy mikor és mennyit ettek, mennyit aludtak és hogy miket csináltak napközben, mit tanultak, kikkel töltötték a napot a picúrok. Képeket készítenek és küldenek, minden kisebb baleset esetén hívnak, egyszóval egy nagyon közvetlen és erős kapcsot tudunk kiépíteni az ott dolgozókkal.
A beszoktatásról
Bölcsőde válogatja, de általában 3 nap-3 hét beszoktatási idő van, ami nemcsak a babának, hanem a szülőnek is jót tesz, hiszen mi is kiépíthetünk egyfajta bizalmat a gondozókkal. Az első nap egy órára mentünk csak, akkor én is ott maradtam vele a szobában, Nori pedig félénken üldögélt a sarokban, az aranyhalakat nézegetve. A második nap már bátrabb volt, elmászott tőlem messzebbre is, megfogdosta a játékokat, nézegette a többi kis társát és ekkor már 2 órát töltöttünk ott, amiből másfelet nélkülem volt, ugyanis át kellett mennem a szomszéd szobába. Amikor kimentem, utánam nézett az ajtóban, mosolyogva mondtam neki, hogy minden rendben. Pár percig még vissza-visszanézett az ajtóra a gondozók elmondása szerint, aztán elindult a kis felfedező útjára. A harmadik nap szintén jól viselte a dolgokat, illetve az elkövetkezendő napok is jól alakultak, úgy nézett ki, hogy hamar be fog szokni. Aztán amikor teljes munkaidőben mentem vissza dolgozni, így ő is 9-5:30 között a bölcsiben volt, na akkor jött a feketeleves..
Az első reggelt jól viselte, este viszont fáradt volt, hiszen nem szokta meg még a társaságban alvást. A második és harmadik reggel viszont olyan drámát csapott, amit ritkán láttam (egész nyugis baba révén). Rájött ugyanis, hogy ez mindennapos dolog lesz. Amint bementünk a szobába, erősen megfogta a karom és sírni kezdett. Nehezen, végül otthagytuk. A gondozó elmondása szerint pár perc után megnyugodott és vidáman játszott a Montessori toronnyal. Este szintén nyűgös volt, hiszen még mindig alig aludt nap közben. Az utána való nap szintén nehéz volt, viszont a gondozók tapasztaltak és mindig azt javasolják, hogy a távozás gyors legyen és pozitív. Egy mosoly, ölelés, puszi és már menni is kell, hiszen a tovább maradás megnehezíti a baba (és az anya) számára az elválást. A negyedik nap végre láttam egy kis javulást, pici sírás reggel, este örömmel fogadott, napközben sikerült végre másfél órát aludnia is. Aztán a rá következő héten szintén jobban mentek a dolgok. Kezdi megszokni a reggeli rutint, az ottani alvást, a környezetet. Sokat segített, hogy elvittük az alvós bárányát, a kis hálózsákját is, így valamilyen szinten ismerős környezetben aludhat. Megbarátkozott a kis pajtásaival (maximum 10 baba van a szobában), illetve a gondozókkal is. A bölcsi óta sokkal bújósabb baba lett, nagyon igényli az anya-ölelést, a velem töltött minőségi időt. És én erre nagyon is figyelek. Amint hazaértem a munkából, akkor csakis a családra fókuszálok, nincs telefon, internet, tv. Csakis mi vagyunk.
A rutin
A reggeli rutinunk abban változott, hogy 3 embernek kell munka- és bölcsiképes állapotba kerülni reggel 8-ra. Néha a reggelek lassan indulnak, hiszen sokszor még kelnem kell éjszaka hozzá, de azt hiszem, jó csapat révén, pár nap alatt jól összehangoltuk a reggeleket. 6-kor kelés, Nori az ágyunkban vagy az ágy mellett játszik, mi kávézunk, majd együtt reggelizünk, felváltva minimális idő alatt elkészülünk. Együtt megyünk a bölcsibe általában, a kocsiban éneklünk, nevetünk, onnan pedig irány a munka. Este 5:30-kor felvesszük a bölcsiből, utána vacsi, játék, fürdés, olvasás és 7-7:30 között Baba aludni tér. Utána van időm elvégezni a háztartási teendőket, sportot, kertészkedést és időt tölteni a Másik Felemmel is. Nem gondolom, hogy sokat változott a rutin, kicsit jobban meg kell szervezni a napot, de nem lett sokkal nehezebb. Nincs idő szöszmötölni. Kevesebb időm marad takarítani viszont, ami kicsit zavar, de mivel nap közben nem vagyunk itthon, kevesebb szemét is termelődik. Hogy van-e időm magamra? Igen, nyilván nem annyi mint baba előtt, de fontos, hogy ne csak rohanás legyen az élet a bölcsi-munka-otthon között. Nekem kikapcsolódás a takarítás, a futás, a jóga, a kertészkedés, illetve a blog is. De én sosem éreztem 'soknak' a babázást sem, nem éreztem, hogy szünetre lenne szükségem, pedig sosem volt segítségem itthon, mivel a család messze lakik. Ahogy egyik ismerősöm mondta, ez az új természetes. Hogy itt van velünk, hogy a családunk tagja ez a csodálatos, szőke kislány és hogy próbáljuk Vele élni az életet és nem csak érte. És hogy megmaradjunk az eddigi szerepeinkben amellett, hogy szülők is lettünk (ami a legjobb mind közül :)).
