Egy átlagos napnak indultunk neki, mit sem sejtve a különleges találkozás élményéről. Ahogy pakoltam egymás után a teendőket és vészesen figyeltem az óramutatót, nehogy egy másodperccel is tovább maradjak ezen a fakó, színhiányos helyen, egyszercsak történt valami. Kinyílt az ajtó. És akkor beléptünk egymást életébe. Szótlanul, akaratlanul. Felismertem a tekinteted és pár másodpercig úgy is maradtam. Nem is ismertelek, de tudtam, hogy nem vagy idegen. Emberek jönnek-mennek, de ez mégis más volt. Nekik nem egyezik a tekintetük. Nem azonos a lelkük. Visszafordultam és próbáltam fókuszálni a feladataimra, mintha nem is történt volna semmi. De közben hallottam a lépteidet. Még mindig ott voltál, kíváncsian nézelődtél az új helyen. Visszapillantottunk egymásra. Egy életet sűrítettünk abba a másodpercbe. Megnyugodtam, mert megtaláltalak. Szóval Te vagy az. Szóval Mi vagyunk azok.
Azóta csukott szemmel is látjuk egymást.
Így történt, hogy megtaláltam a legjobb barátom.
