Én mindig azt gondoltam, hogy két típusú ember létezik. Aki imád futni és aki nem. A futás elég rövid idő alatt válik a szenvedélyeddé vagy soha nem kattansz be. Ha szeretsz futni, tehát hetente-havonta jelentős időt szentelsz eme hobbidnak, akkor néha a másik felednek nehéz ezt tolerálnia, főleg ha nincs hasonló, sportolással kapcsolatos szenvedély az életében.
Az én Másik Felem sosem szeretett futni (a súlyzós edzéseket részesíti előnyben), de szerencsére sosem volt semmi ellenvetése a hóbortommal kapcsolatban. Sokszor hajnalban indultam neki, így mire visszaértem, lezuhanyoztam és visszakúsztam a meleg ágyba, Ő még aludt. Ha nem mondom neki, hogy futni voltam reggel, észre sem veszi. :D Volt, hogy noszogattam, hogy csatlakozzon egy kis futásra. Volt, hogy jött is. De szívből utálta. Valahogy sosem kattant be Neki a dolog, amit én sosem értettem. Ő meg azt nem értette, hogy mi a jó a futásban. Talán kicsit zavart is ez az egész. Jött velem a versenyekre, eseményekre, szurkolt, képeket csinált, de egyszerűen sosem érezte, hogy Neki is futnia kellene. Velem.
Aztán két hónapja elindult valami. Felöltöztem a harci mezbe, mint ahogy máskor is és bejelentettem, hogy akkor én most futni megyek. Erre Ő:
- Jöhetek én is?- Kikerekedett szemmel mondtam Neki, hogy persze, gyere!
Tudtam, hogy nehéz menete lesz. Több hónapnyi téli álom után (nem járt kondiban egy fél éve) az első futás fájni fog. Féltem, hogy megint rájön, hogy ez nem neki való, de elindultunk. Gyorsan neki is lendült az első pár száz méternek, mondtam Neki, hogy nem fogja bírni ezzel a tempóval, lassítson. És lám, hallgatott rám. :) Lassan, de biztosan meglett 3 km aznap. Nem panaszkodott, szerintem csak kicsit utálta az egészet. Nem erőltettem semmit a következő alkalommal, de amikor meglátta, hogy átveszem a futósruhámat, Ő is átöltözött.
- Jövök veled megint, jó?
- Naná!! :)
Itt még mindig nem voltam biztos az egészben. Végig együtt futottunk 4.5 km-t, nehezen bírta a napsütésben, de megcsinálta. Bíztattam végig, nem adta fel. Következő alkalommal megint mentünk egy kört, teljesen jól bírta, nagyon örült a gyors fejlődésnek. Aztán pár nap múlva már Ő akart menni futni.
- Most menjünk kicsit hosszabb távra. Mi lenne, ha 8 km-t futnánk?
Nem hittem a fülemnek! Azt hiszem, hogy sok mindent elárult a hatalmas mosolyom, teljesen elérzékenyültem. :) Természetesen elmentem Vele az első hosszabb távjára. Lassítgattam az elején, hogy tartalékoljon kicsit a végére, meg is lett az első 8 kilométere 6:15-ös átlagkilométerekkel. Nem is rossz! Két nap múlva megint elémállt a futós pólójában.
-Na most akkor próbáljuk meg a 6 alatti kilométerekkel ugyanezt a távot!
Végig diktáltam neki a tempót, nem hagytam, hogy 6 fölé menjünk, így 8 km-t 5:45-ös átlaggal zártuk.
Így adtam fel a zenével való futást és lám, nekem is lett futós partnerem, nem is akármilyen! A hétvégén pedig már 10 km feletti távot akar teljesíteni. Azt hiszem, hogy Ő is Hóbortos lett. :)
