Tegnap délután éppen végeztem minden munkával, így hatalmas mosollyal lecsuktam a laptopot, összeszedtem a dolgaimat és körbenéztem. Nem is vettem észre a nagy munkahévben, hogy rajtam kívül már csak egyetlen ember maradt az irodában. Ő hatalmasat sóhajtott és megjegyezte, hogy milyen gyorsan telik az idő. Hogy már megint ősz van... megint október... hová lett ez az év... hihetetlen.
Hihetetlen is, igaza volt. Ebben az évben éreztem először azt, hogy minden felgyorsult. Lehet, hogy azért érzem így, mert már teljesen otthon érzem magam Angliában? Furcsa, hogy már három éve itt élek. És még furcsább belegondolni abba, hogy mennyi, de mennyi minden változott az életemben azóta. Teljesen más embernek látom és érzem ma magam, mint három évvel ezelőtt.
Sosem írtam még Angliáról és arról, hogy hogyan is kerültem ide és pontosan mit is csinálok itt, ezért úgy döntöttem, hogy szépen lassan megosztom ezeket a részleteket az életemből.
Angliába költözni egy nagyon nagy lépés volt az életemben. Soha nem gondoltam egyébként, hogy mennyire meg fog viselni ez az egész testileg és lelkileg. Konkrétan még akkor sem hittem el, hogy ez valami nagy dolog, amikor már javában itt éltem pár hónapja. Először 4 hónapra költöztem ki egy szakmai gyakorlat erejéig, de az nem ugyanaz. Akkor csak átutazó egyetemista voltam egyetlen szakadt bőrönddel és természetesen világmegváltó gondolatokkal. Akkor még nem értettem ezt az egész felnőtt életet, minden új volt és mindent csodálatosnak tartottam ebben az esős országban. Aztán amikor véglegesnek látszódott a kiköltözésem úgy három éve, akkor kezdett minden félelmetesnek tűnni. A pár hónapra kiköltözés és a letelepedés között elképesztő különbség van. Körülbelül másfél év kellett ahhoz, hogy teljesen otthon érezzem magam, hogy hozzászokjak az itteni kultúrához, az emberi reakciókhoz, az akcentusokhoz és úgy az élethez. Mert itt minden más. Minden idegen. Nincs itt a család, a barátok, akikkel mondjuk felnőttél, de még a szomszédodat sem ismered. De nem is kell ilyen nagy dolgokra gondolni. Lemegyek a boltba és más ételek vannak, más árakkal. Ha bekapcsolom a TV-t, nem ismerem a műsorvezetőket, a politikusokat, a hírek felépítését. Mindenféle nemzetiségű és nyelvű emberek vesznek körül, teljes a káosz. Emlékszem, amikor a National Insurance okán hívtam fel az ügyfélszolgálatot, nem értettem, hogy mit beszélnek a vonal másik végén. Leacsaptam a telefont és kijelentettem, hogy én itt nem fogok tudni élni. Naponta tettem fel magamnak a kérdés, hogy mégis mit keresek én itt?
Így kezdődött.. Aztán szépen lassan sikerült minden; állást, albérletet és a saját utamat megtalálni.
Ide akartam tartozni. Én, aki sosem tudtam igazán beilleszkedni sehová.
Letelepni egy olyan embernek, aki soha életében nem utazott és soha nem volt elég önbizalma konkrétan semmihez, hatalmas dolog volt. Erről szeretnék írni.. végre. :) Most már vissza tudok nézni az elmúlt évekre és összegezni tudom ezt a felfordulást, a lelkem utazását. Ahogy a menüsorban is láthatjátok, ezentúl az Angliával kapcsolatos írásaimat és gondolataimat is megosztom Veletek, remélem talál majd közönséget ez az időutazás.
2013. Guildford, az első állomás. Négy hónapot töltöttem itt egyetemistaként az Erasmus program kereteiben.
