Úgy gondoltuk, hogy 8 hónap után ideje lenne, hogy Magyarországra látogassunk Norival és hogy végre találkozzon a család magyar oldalával is. Kicsit sokat is vártunk vele, hiszen egy 8 hónapos baba már nagyon izeg-mozog, mindenbe belemenne, mászna és korántsem akar egy helyben ülni anya vagy apa ölében. Talán 2-3 hónapos korban lenne a legegyszerűbb az utazás, hiszen akkor szoptatás alatt szépen elaludna, de akkor még féltünk kicsit, hogy lebetegszik, valami baja lesz. Na jó, én féltem inkább, mert akkor még javában tomboltak a szülés utáni hormonok és félve vittem mindenhová az én egyetlen kincsem. Ma már kicsit lazultam, hiszen egy egészséges babánk van, aki már átesett pár betegségen is, így talán könnyebben kezelem ezeket a dolgokat. Na jó, azért szépen lefertőtlenítettem a repülőt, de erre majd visszatérek..
Onnan kezdem a történetet, hogy egy héttel az utazás előtt Nora lebetegedett és hirtelen jövő magas lázzal küzdöttünk 4 napig. Pont előtte szoktattuk át szépen a külön kis szobájába, ami nagyon jól ment, egyszer kelt fel éjszaka, mi is és ő is élvezte a saját ágyát. A betegség nyilván jól bezavart, mániákusan mértem a lázát és este csakis velem aludt a nagyágyban, átkarolva, hogy érezni tudjam a testhőmérsékletét. Tudni kell azt is, hogy Angliában nem nagyon vannak lázcsillapító kúpok (barbár módszernek tartják.. de tényleg..), háromszor kellett visszavinnem a csöppséget, hogy írjanak neki kúpot, mert a szirupot nem hajlandó megenni, ha pedig jutott is valamennyi a szervezetébe, azonnal kihányta. Nem hibáztatom, az édesítő mű íze nekem is felkavarná a gyomrom. Nagy nehezen kaptunk is végre, a magas lázat levitte 4 nap után, de azóta sem tudtuk meg, hogy miféle vírust szedett össze.
Az utazásra meggyógyult, de azért az alvás kellően meg volt zavarodva, így eléggé stresszeltem, hogy mi lesz majd Magyarországon. Az utazás előtti napon egy hotelben aludtunk Slough közelében, ugyanis reggel 7-kor indult a repülő a Heathrow reptérről és nem akartunk majd 2 órát kocsikázni aznap hajnalban. Bár így is hamar kellett kelnünk, hogy becsekkoljunk mindent… hajnal 3:30-kor keltettem manót, aki egyébként elég jól viselte a megszokottól eltérő kelést és a reptérre való hurcolkodást. Természetesen pont a biztonsági kapuk előtt aludt el a hurciban, úgyhogy 10 perc alvás után megint fel kellett keltenem, hiszen a hordozóból ki kellett venni a kapuknál, ahol minden babadolgot ezerszer átnéztek. Szerencsésen átmentünk minden ellenőrzésen, a repülőn pedig csak mi ültünk a sorban, mert nem volt tele a gép, így kényelmesen elfértünk babástul.
Nem vittünk sem babakocsit, sem babaülést, csakis a hurcit, ami egy ergobaby 360, hiszen ott szeret lenni Nori, tud benne aludni is, illetve kifordítva nézelődni a repülőn. Nagy hasznát vettük (meg vesszük is a mindennapokban).
A legjobb tippet kaptam Gabitól, a Frankfurti mesék írójától, aki azt tanácsolta, hogy vigyek fertőtlenítő kendőket, amellyel le tudom szépen tisztítani az ülést meg mindent ahová elér manó keze. Nem tudom, hogy mindenki engem nézett-e, de van egy olyan érzésem, hogy igen, amikor az ablaktól kezdve az egész ülésterünket lefertőtlenítettem. Gondolom nem szokták túltakarítani a fedélzetet, de legalábbis nem az én normámnak megfelelő módon. És hát baba keze mindenhová elért, mindenbe bele kellet dugnia a kis ujjait, én pedig nem azon rágódtam, hogy most akkor milyen fertőt hoz haza.
A legnagyobb kihívás a fel- és leszállás volt, hiszen akkor le kell ülni, be kell csatolni egy örökmozgó babát, aki még nem érti, hogy akkor most miért nem lehet mozgolódni. Vittem a rágcsáit, úgyhogy azok pont lekötötték erre az időintervallumra - elszöszmögött, rágcsált, nézegette a hordozó csatjait, a zokniját, a vizes palackot. Az utazás maradék két órájában pedig sétálgattunk, nagy kíváncsisággal nézegette az utasokat, mosolygott. Aludt is fél órát a hurciban. :) Szerencse, hogy ott volt az apukája is, mert ő elsuttogta neki az esti meséjét, én pedig dúdoltam, amíg el nem szendergett. Próbáltam őt szoptatni is, de annyi minden elvette a figyelmét, hogy nem sikerült, tehát leszállás után, illetve a visszafelé úton felszállás előtt tudtam megetetni őt.
Nem volt sírás, dráma, idegeskedés, minden jól alakult a repülőn. Fél órás intervallumokban gondolkodtam a fedélzeten. Felszállás alatt rágcsa, utána babrálás a repülőn, séta, ha már nagyon megunta, pelenkacsere, kis szieszta a hordozóban, leszállás. A majd három órás út minden probléma nélkül eltelt. Azon azért elgondolkodtam, hogy vajon mit csináltam én a repülőn baba előtt? Volt időm magazint olvasgatni, elbambulni valami zenére, felhőket nézelődni. Tuti volt olyan, hogy unalmasnak találtam ezeket a repülőutakat (akkor még nem tudtam, hogy ez tulajdonképpen nem unalom, hanem béke... talán jobban kellett volna értékelni ezeket az órákat akkor).
Magyarországon visszaállt manó bioritmusa is, minden nap kétszer aludt napközben másfél órákat, este pedig 6-7 között már horkolt is fürdés után. Igaz, nem a kiságyban, hanem mellettem az ágyban, de ezt majd itthon megint nagy munkával állíthatom vissza. Közben én is lebetegedtem, ezért is döntöttem úgy, hogy mellettem aludjon, mert nem kellett felkelnem éjszaka, hogy megnyugtassam őt.
Most már itt vagyunk Angliában, én is felépültem, de még mindig szoktatom őt vissza a kis napirendjére. Nagyjából beállt a reggeli és a délutáni másfél óra szieszta, illetve az esti fürdés utáni nagy alvás. Még fel-felkel éjszaka és van, hogy az ágyunkban köt ki hajnalban, de már látom a fényt az alagút végén. :)
Babával repülni nem is olyan nehéz, ha az embernek van egy hordozója (kendő vagy csatos), pár apró játék, illetve egy társ, ugyanis egyedül nem biztos, hogy ilyen gördülékenyen ment volna az egész. De lehet a jövőben egyedül is megpróbálom.
Továbbiak
