Sokan kérdezték, hogy milyen is anyának, új szülőnek lenni, hogyan zajlottak az első napok, hetek ezzel a pici manóval. Aztán sokan kérdeztek a szülésről is, milyen élmény volt, miket használtam a kórházi táskából, mik váltak be az első napokban, hetekben.
Bevallom, hogy annyi minden történt az elmúlt 6 hétben, hogy nem is tudom, honnan fogjak neki.
Sokat gondolkodtam, hogy megosszam-e Nora világrajövetelét és az utolsó pár nap eseményeit a születése előtt, viszont minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább világosabbá vált számomra, hogy ezt a szeletet szeretném megtartani magunknak. A születéséig ugyebár a nevét sem osztottuk meg (még a nagyszülők sem tudták) és a teljes nevét egy hagyományos papír alapú születési bejelentőn tudattuk a családdal is. Nem hiába nem teszek róla direkt fotókat sem a social media felületeimre. Valahogy egy új élet születése számomra olyan privát és meghitt családi dolog, hogy szerettem volna ezeket a pillanatokat csakis magunknak, egy pici körnek megtartani. Emellett szeretném tiszteletben tartani az ő jogait is, hiszen még nem tudja elmondani, hogy szeretne-e bárhol is megjelenni, esetleg a Facebookon vagy Instagramon szerepelni. Ne értsétek félre, elképesztő büszke vagyok rá, szerintem Ő az egyik legcsodálatosabb és leggyönyörűbb kislány a világon és a születése előtt teljesen természetesnek gondoltam volna, hogy megosszam világrajövetelének hírét minden social media felületen. Aztán megszületett ez a csoda és valahogy megváltozott minden. Egy baba születése egy anya, egy apa, a nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik és dédik megszületését is jelenti. Valahogy az egész élményt, az első napokat ennek az új, kibővült családnak szerettem volna megtartani.
A kórházból való hazajövetel szinte minden perce elevenen él még bennem. Összebugyoláltuk ezt a pici életet a pöttyös kis takarójába és a második napon elhagytuk a kórházi falakat. A kötött, rózsaszín sapkája olyan hatalmasnak tűnt rajta. És még milyen aprónak tűnt ez a baba a kocsiülésben! Majd felhoztuk a lakásba, betettük a kosarába és csak néztük. Milyen pici, milyen tökéletes!
Az első napok, talán az első hét nehézsége után minden fokozatosan könnyebb lett. A kezdeti aggódás is lenyugodott. Az újszülöttel való első hét mondjuk ki, a tejről és a babakakiról szól.. szín, állag, mennyiség. Mivel Nora az elején kicsit besárgult és a súlyából is veszített, így 2-2.5 óránként szoptattam, amíg vissza nem tért a születési súlya a 14. napig. Az első hét nagy részét szinte a hálószobában töltöttük a kötődés és a szoptatás beállítása miatt, de nem bántam meg. Bár kicsit féltem a szoptatástól, mert mindenhonnan sikertelen sztorikat hallottam, Nora már az aranyórában tudta, hogy mit kell tennie, a tejem is elég hamar beindult és azóta is szoptatom őt. A harmadik hét után minden könnyebb lett, igény szerint szoptathattam, ami adott nekem időt arra, hogy takarítsak, főzzek, sétáljak és pihenjek is. Ekkor még próbáltam napközben is aludni 1-2 órát, viszont ma már egyáltalán nem érzem szükségét, teljesen megvagyok az éjszakai szakaszos alvásokkal is. A 8. napon vittük először sétálni a közeli parkba, onnantól kezdve pedig nincs megállás, minden nap sétálok vele.
A negyedik héttől kezdve kezdett beállni Nora alvási rutinja, ami a mai napig működik. Innentől tudta a különbséget a nappal és az éjszaka között. Érdekes, hogy sosem erőltettük ezt neki, magától beállt egy kisebb rutin, mi pedig követtük és segítettük benne (erről még írok egy posztot). Éjszaka 1-2 alkalommal kel fel enni és ilyenkor szinte azonnal visszaalszik. Reggel 6-kor kel általában, ilyenkor magamra teszem és a reggeli tejadagja után még egy fél órát elszenderedik rajtam, 7-kor pedig mindannyian felkelünk. Amíg én elkészítem a reggeli kávémat, ő csendben nézelődik és ébredezik. Nappali rutinja még nincs, de nem is bánom, hiszen most kezdi felfedezni a körülötte lévő világot. Ha itthon vagyunk, akkor sokat olvasok neki, illetve képeket nézegetünk, éneklek, zongorázom, de sokszor magában nézelődik és játszik. Heti 1-2 alkalommal minimum elmegyünk a városba is, barátokkal, esetleg új anyákkal találkozom. Vagy csak kávézom és sétálok. Ezeket a túrákat általában átaludja a babakocsiban. A városban sok szoptatós szoba található, ahová elvonulhatok, amikor épp megéhezik, így egyáltalán nem találom nehéznek, ha úton vagyok vele.
A hatodik hét első napján kezdtem el ismét jógázni is, ami nagyon jól esik. A futás világába még nem tudom mikor térek vissza, most úgy érzem, hogy egy kis időre még szükségem lesz addig, amíg ismét futócipőt húzok. A munka is elkezdett hiányozni kicsit, így heti 1-2 órát - amikor időm engedi - olvasgatok, rendszerezem az e-maileket és a munkatársaimmal és főnökömmel is tartom a kapcsolatot. Nem szeretnék kiesni teljesen és szívesen töltök egy kis időt ezzel is, amíg Nora pihen.
Igazából az első 2-3 hét káosza után minden egyre könnyebb lett, ahogy megismertük egymást és kialakult egyfajta rutinszerűség. Szerencsésnek mondhatom magam vele, hiszen nagyon nyugodt kislány és abban is szerencsés vagyok, hogy egyáltalán nem volt probléma a szoptatással sem. Nora egyre nagyobb, erősebb és kíváncsibb baba, egyre többet és gyakrabban mosolyog. Nagyon hálás vagyok, hogy az anyukája lehetek, bár sokszor még nekem is furcsa kimondani, hogy akkor most én valakinek az anyukájává váltam, ő pedig a kislányom.
MÉG TÖBB
