Az elmúlt napokban több kérdést is kaptam a munkámmal kapcsolatban, így úgy gondoltam, hogy 1-2 poszt formájában megosztok pár információt a laboros életről.
Először is arról, hogy hogyan is jutottam ide?
Őszintén? Fogalmam sincs. Sosem készültem molekuláris biológusnak. Mindig voltak kétségeim arról, hogy mennyire vagyok egyáltalán reálos. Persze mindig is kitűnő tanuló voltam, szerettem tanulni, tételeket kidolgozni és amúgy minden tantárgy jól ment. Kivéve a tesit, ami furcsa, hiszen ma már el sem tudom képzelni az életem sport nélkül. Suliban mindig jobban érdekelt az irodalom és a művészetek, a szentimentális dolgok. Sőt, irodalom és történelem szakon kezdtem a gimnáziumot. Elvont irodalmárnak vagy újságírónak képzeltem el magam mindig is.
Aztán 17 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy én szeretem a szerves kémiát. Nem tudom, hogy mi történt, de ekkor bekattant valami. Emlékszem, hogy szerettem volna parfümöket gyártani (hogy ez nekem honnan jött, azt nem tudom), kutatásokat végezni az illatokkal és az emberi viselkedéssel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, hogy érettségi előtt leadom az extra irodalmat és történelmet, majd kémiára és biológiára váltok. Gyógyszerésznek készültem, mert tetszett a steril légkör, de nyelvvizsga nélkül semmi esélyem nem volt bekerülni (és valljuk be, erős humán háttérrel sem), ezért a másodikként megjelölt orvosi laboratóriumi analitikus képzésre kerültem Debrecenbe. Ami szintén merész vállalkozás volt, ugyanis a buszút 5 órás volt Salgótarjánból. Konkrétan egy osztálykirándulás alkalmával döntöttem arról, hogy ide fogok majd jönni egyetemre, mert amikor megpillantottam a főépületet, elállt a lélegzetem egy pillanatra. Nekem ennyi elég is ahhoz, hogy sorsdöntő döntéseket hozzak...
Senkit nem ismertem, azt sem tudtam, hogy mi lesz velem ott egyedül. De azt hiszem, hogy jót tett a változás. Megismertem az ország keleti régióját és olyan barátokra leltem, akik mindig az életem részei lesznek, még ha nem is látjuk egymást rendszeresen a nagy távolság miatt. Az alapképzés egyébként 4 éves volt, ami alatt már elkezdtem "tédékázni", tehát egy kutatócsoporthoz csatlakozni és tanulni a nagyoktól. Ezt mindenkinek ajánlom az egyetemi évek alatt, hiszen így lehet megtanulni a szakma alapjait (nem pedig könyvekből). Aztán megkaptam a kitűnő alapképzésemet, orvosi kutatólaboratóriumi analitikus lettem.
Akkor most merre ezzel a lehetetlen nevű szakmával? Az egyetem szerencsére magával sodort a mesterképzésre, az orvosi egyetem molekuláris biológus képzésén folytattam tovább a tanulmányaimat, sejt- és immunbiológiára fókuszálva. Ez a két év hihetetlenül gyorsan eltelt, hiszen az utolsó félévet már Angliában töltöttem egy laborban az Erasmus keretein belül. Ide kerülni még egy hatalmas harc volt az életemben, nem sokan támogatták az ötletemet és nem akartam csúszni sem. Tehát letudtam két félévet egyben, valami horrorisztikus számú vizsgával karácsony előtt, közben diplomadolgozatot írtam, angol kurzusra jártam, majd februárban felültem a repülőre és az életem teljes mértékben megváltozott.
pexels.com
A történetet pedig innen folytatom.. Guildfordból, ahol 4 hónapot töltöttem és ekkor kezdtem el rákkutatással foglalkozni, aztán azt is elmesélem, hogyan is kerültem Cambridgebe három éve és hogy mit is csinálok én itt (megsúgom, még mindig a laborban ügyködöm..)
URBAN-EVE Szeretem a munkám! című cikkét ITT olvashatjátok.