Kicsit talán későn érkezem ezzel a bejegyzéssel, de úgy éreztem, hogy ülepednie kell az élményeknek az 1000 km-es kihívás után, illetve a költözés miatt váratott magára az internet bekötése is. Végre leülhetek és összeszedhetem a gondolataimat életem legtöbbet futó évéről. Ami talán így is marad már. :)
Kezdjük is az elején, meghozzá Januárban, amikor is semmit sem sejtettem arról, hogy ennyit fogok majd futni 2016-ban. Kicsit lassan, mondjuk ki lustán kezdődött az év, de gyorsan helyreráztam magam, hiszen tudtam, hogy áprilisban bizony le szeretnék futni egy félmaratont. A hosszabb futások tehát kezdetét vették valamikor a hónap közepén-végén. Ekkor még nagyban készültünk a balett-csoporttal a Rómeó és Júlia előadására is. Sűrű volt a felkészülési időszak és a tervem az volt, hogy minden hétvégén 2 km-rel növelem majd a távokat, hét közben pedig a futóklubbal megyek a szokásos 5 km-re.
Nagyjából sikerült tartanom ezt a tervet, 8 km-ről tornásztam fel magam Február végéig 15-16 km-re. Nem volt egyébként szigorú edzéstervem, mint ahogyan már írtam erről, szerettem volna élvezni a felkészülés minden kilométerét. Így is lett, nagyon szuper első félévem volt, szárnyaltam az életem minden területén. :)
Márciusban Izlandon is jártam, ahová természetesen elvittem a futócipőmet is és egy szép fagyos reggelen Höfn városában sikerült pár kilométert bezsebelnem. Azt hiszem, hogy ez a 3 km volt az egyik legkülönlegesebb futóélményem, hiszen hány ember mondhatja el magáról, hogy ezen a csodálatos helyen futott?! Kicsit ugyan fagyos volt a terep, de sosem éreztem még magam ennyire szabadnak, mint akkor. :) A leghosszabb futásomat is ebben a hónapban ejtettem meg; a 18 km teljesítése után úgy éreztem, hogy ez már meglesz pár hét múlva.
Április hamar eljött, a félmaraton előtti hétvégén még részt vettem egy 10 km-es futáson, amit nagy kudarcként éltem meg akkor. Nem sikerült jó időt futnom, fáradt voltam és teljesen elkesedtem, hogy ha ez így megy, akkor nem fogom tudni lefutni a félmaratont. Pár napig begubóztam, aztán megráztam magam és elindultam a verseny előtti utolsó futásomra. Visszatért az életerőm, a motivációm, ott és akkor eldöntöttem, hogy semmi nem állhat az utamba, én bizony félmaratonista leszek. Így is lett! :)
"Na most ez a lány kigondolta, hogy jó lenne félmaratont is futni egyszer. Volt már jó pár futó eseményen, Race for Life-on, Spartan Race-en, váltófutásokon. De a félmaraton az félmaraton! Az 21 kilométer küzdés, oda kell az elme, a szív, az már nem mindenkinek megy. Hát legyen! :) De hol? Csakis egyetlen helyre gondolhatott. Egy helyre, amely szívének kedves volt. Budapest. Gyorsan lefoglalta a repjegyeket, beregisztrált és várt. Meg persze futott. Örömből, ahogy jól esett neki. :) A nagy nap előtti héten azonban elérte őt is a mélypont. Elhitte, hogy ő még mindig az a gyenge lány, aki a múltban volt. Aki nem képes nagy dolgokra. Aki nem való semmire. De kimászott, inkább kifutott a bizonytalanság gödréből. A mozgás csodákra képes."
A lelkesedésem nem hagyott alább, sőt szárnyalt előre, terveztem egy második félmaratont, versenyekre jelentkeztem, motivációs videókat néztem. "Ez az év már így is az eddigi legjobb minden tekintetben, a futás az meg csak futás, ahogy Anna mondaná, de mindenképpen rátesz erre."
Nyáron aztán elindult valami. Addig mindig is egyedül futottam, élveztem az én-időt, a csendet, a gondolataimat. Aztán társakra találtam a futás által. Elindult a párban futások, a csoportos futások, a hosszú beszélgetős kilométerek ideje. És én ezt nagyon élveztem. Visszatekintve erre az időszakra úgy gondolok, mint amikor Forrest Gump elindult futni. Az elején még egyedül a városhatárig, aztán meg átszelve Amerikát, ahová mindig betársult mellé valaki. Csak nekem nem nőtt szakállam közben. :) Hozzám is sokan betársultak, futottunk, kocogtunk, sétáltunk, beszélgettünk, nevettünk, egymást motiváltuk. Annyi érdekes embert és történetet küldött mellém az élet a futás által, nagyon hálás vagyok emiatt.
"Ma csillogó szemmel jött az egyik lány, hogy elment kocogni a hétvégén is. Annyira meghatott, hogy megosztotta velem ezt a büszke pillanatot. Büszke volt magára, hogy volt kitartása elindulni a kanapáról, feladni az eddigi egészségtelen életmódját és már alig várja, hogy pár hét múlva megállás nélkül fusson pár kilométert."
Júliusba értünk, amikor is 500 km-nél jártam, talán akkor fogalmazódott meg bennem, hogy akkor legyen ez a szám kerek, 1000 km! Ekkor magamhoz képest szárnyaltam, a Girton 5k-n megfutottam a PR időmet, a Color Runon pedig majdnem én voltam az egyetlen, aki végigfutotta a távot.
Mégsem voltam biztos benne, hogy menni fog, hiszen végül a szeptemberi félmaratonomat ki kellett hagynom egy kisebb sérülés miatt. Nem gondolok erre kudarcként, talán egy kis leckének jó volt, ideje lenne lassítanom. Hallgattam a szervezetemre, pihentem. Talán ez az őszi időszak volt az, amikor a legkevesebb futást pakoltam bele a napjaimba, itt kicsit el is csúsztam a tervezett távokkal. Talán el is bizonytalanodtam, hogy nem lesz meg ez a szép kerek szám. De aztán újra nekilendültem, a szombati Parkrun segítségével visszakaptam a rutinomat. Úgy döntöttem, hogy elindulok egy 10 km-es versenyen még az évben, hiszen ez a legkedvesebb távom (Cambridge Town and Gown). Ekkor Októbert írtunk, közeledett az év vége, én pedig a 800 km-hez. Azt mondtam magamnak, hogy ha meglesz a 800, onnan már tényleg csak egy ugrás (egy hosszú, 200 km-nyi ugrás..) választ el a célomtól.
"Eljött az október, beköszöntött az ősz, mondhatni drasztikusan. Én pedig elfáradtam. Ekkor kezdtem érezni, hogy akkor ez most tényleg nehéz lesz, bár sikerült tartanom a tervezett futásokat. Teljes munkaidőben dolgozom, a futásaim nagy részét este, illetve hétvégente végzem. Sajnos volt egy kis egészségügyi problémám, így csak arra vágytam, hogy munka után hazaessek és bekuckoljam magam. Hajnali kelések, munka, sokszor túlóra, este pedig puha takaró, csoki és sorozatok. Ez így ment napokig. Aztán éreztem, hogy ez nem én vagyok. Ki kellett törnöm a téli álom-üzemmódból és vissza kellett térnem a megszokott kerékvágásba. A kezdő futóim lelkesen edzettek továbbra is, így lassan, de biztosan építgettem a kilométereket. Visszatértem... rövidebb, de gyakoribb futásokkal, így sikerült túllépnem a 100-as kilométerszámot októberben. Nehéz volt, de ez már az enyém.
Úgy érzem, hogy kellett az a pár nap pihenés, bár nem teljesen, de feltöltötte a szervezetem a következő 200 kilométeres kihívásra. Legalábbis ezt remélem. Egyébként vicces, hogy nem több, mint egy hétről beszélünk, mégis pár nap kiesés nagyon sokat számít."
Be kell vallanom, elfáradtam, de már látom a villódzó 1000-es táblát az alagút végén.
"Tehát nincs más hátra, mint előre! Kevesebb, mint 200 kilométer teljesítése vár rám az év végéig. Ez heti 25 km-t jelent durván. A téli időszámítás kezdetét vette, az év végi munkahajtásról nem is beszélve. De nem adom fel, bármilyen nehéz is elindulni a hidegben és a sötétben."
Az utolsó 100 km-ről nem írtam eddig. December elég nehéz időszak volt az életemben. Kiderült, hogy az új lakásunk nem lesz kész karácsony előtt, viszont az albérletből ki kellett költöznünk (Decemberi személyes). Tehát felpakoltunk az életünket és egy hónapra a családhoz költöztünk. Az utolsó másfél hétre, tehát a karácsonyi szünetre még 40 km jutott. Valami őrület volt ez az időszak! De úgy döntöttem, hogy ez már meglesz, még akkor is, ha nem esik majd jól. Olyan közel voltam! :) Az első költözés napján még hajnalban futottam, aztán egész nap pakoltunk, takarítottunk. December utolsó napján még 7.3 km állt előttem. Már csak 7.3 km! Felöltöttem a pink felsőmet, a fekete futócipőmet és felavattam a karácsonyra kapott fülvédőmet is. Hideg volt és köd, én pedig hajthatatlan. Befutottam a szomszéd városba, ahol egyébként hatalmas volt a forgalom és a sár, aztán pedig vissza. Nem voltam gyors, de nem álltam meg egy pillanatra sem. 7 km-t mutotott a Runkeeper. Na akkor irány körözni a lakótelep körül, hiszen hogy nézne ki 999.7 km?! Végül fáradtan, de büszkén mentem haza, mert sikerült teljesítenem az 1000 km-t. Nem volt buli, ujjangás, inkább csak egy csendes megnyugvás, hogy sikerült (habár a szilveszteri tűzijátékot kicsit magamnak éreztem)! A buli helyett pedig aznap pihenést választottam. :)
Az elmúlt évre csakis pozitívan tekintek vissza, hiszen hatalmas kitartás és önmotiváció kellett ahhoz, hogy ez így sikerüljön. Hálás vagyok, mert van egy támogató partnerem ebben és hálás vagyok, amiért ennyi csodálatos emberrel "futottam össze" az utam során.
"A futás olyan egyszerűnek tűnik. Egyik lábadat a másik után pakolod gyors tempóban. Melyik nem futó gondolná, hogy ennél sokkal többről van szó? Minél többet futsz, annál többet tanulsz az életről és saját magadról. Mennyi bölcsesség lapulhat egy reggeli csendes futásban vagy mennyit tanulhatunk az emberi kapcsolatokról egy társas futás alkalmával... csak mi, futók tudhatjuk.
Köszönöm mindazoknak, akikkel együtt futhattam ebben az évben, csodás emberekre leltem ezalatt az 1000 km alatt!"
