Szeretnék két filmet megmutatni Nektek, amelyeket a napokban láttam. Bár nem minimalista filmként alkották meg ezeket, de én mégis annak tekintem őket. Hogy miért is? A minimalizmus nem csak azt jelenti, hogy ne halmozz, hogy kevesebbet vásárolj, hanem hogy ez az egyszerűbb élet segítsen rávilágítani arra, hogy mik az igazán fontos dolgok. Ezek pedig nem mások, mint egymás segítése, megértése, az élmények, az emberekkel és a világgal való kapcsolatunk. Ez a két film rávilágít arra, hogy mennyire kevés elegendő ahhoz, hogy boldogok legyünk és elgondolkodtat, hogy én hogyan is adhatok másoknak és a világnak.

The Good Lie

A jó hazugság című film egy igaz történeten alapul és engem személy szerint nagyon mélyen megérintett. A film első felében betekintést nyerhetünk a szudáni polgárháború kegyetlenségeibe és az árván maradt gyerekek sorsába. Az "elveszett fiúk" Szudánt elhagyva több, mint ezer mérföldet tesznek meg gyalog a kenyai menekült táborig, harcolva az éhínséggel, a kiszáradással és a nyomukban lévő katonákkal. Elképesztő volt látni, hogy ezek a pici és sebezhető árvák mennyire kitartóak és mennyire egymásért léteznek. 

A film második fele 15 évvel később játszódik, ahol ez a pár fiatal lehetőséget kap egy humanitárius szervezeten keresztül, hogy Amerikába utazzon és ott telepedjen le. Egy műanyagszatyorban elfér minden vagyunuk, a kapott brossúrák és egy törött sörösüveg talpa. A munkaközvetítő elviszi őket a McDonaldsba, próbálja megtanítani őket a telefon használatára és segít nekik találni valami munkát. Ami rögtön átjön, hogy hatalmas a kontraszt a két világ között. Lehet, hogy van házuk, munkájuk, autójuk, telefonjuk a nyugati embereknek, mégis boldogtalanok. Olyan dolgokra vágynak, olyan álmokat kergetnek, amelyeknek nincs eszmei értékük. Szomorú volt látni, hogy merre is haladunk, hogy mennyit pazarolunk. És hogy milyen kevés kell a boldogsághoz! Egy nyitott lélek, egy segítő kéz, az összetartozás érzése. Azért vagyok, mert Mi vagyunk.

Kindness Diaries

A Netflixen találtam rá Leon Logothetis, a globális kalandor elhíresült sorozatára, a Kedvesség Naplóra. Az élet a Tiéd és bármi lehetséges! - mondta Leon, otthagyta jól kereső, de üres, boldogtalan bróker életét és felült a sárga motorkerékpárjára, hogy körbeutazza a világot. Semmi nélkül indult el Amerikából, csakis idegen emberek kedvességére támaszkodott és hatalmas élményekkel tért vissza. Csodálatos volt látni, hogy mennyi kedves emberrel hozta össze a sors, sokszor olyanoktól kapott szállást vagy élelmet, akiknek alig volt miből segíteni. Például egy hajléktalan ember, aki megosztotta vele a takaróját és még tiszta alsóneműt is adott neki vagy egy HIV-pozitív anya, akinek tető sem volt a feje felett, mégis ételt készített neki. A sorozat megmutatja, hogy mégis van jóság a világon, bármerre is járunk. A boldogság nem pénzben, autóban vagy tárgyakban mérhető, hanem érzelmekben, élményekben, családban és barátságban.

Tudtok filmet ajánlani hasonló témában?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Hogyan lettem minimalista?

A minimalista életmód egyik alapvető eleme, hogy kiszakadjunk ebből a materialista világból, ahol mindenki vásárol, amely reklámokkal bombáz 24/7 és vásároljunk kevesebbet. Könnyű ezt leírni, de sokaknak nagyon nehéz ezt megvalósítani. A minimalizmus nem azt jelenti, hogy nem vásárolsz semmit sem, hanem azt jelenti, hogy megválogatod, hogy mit veszel. "Buy less, choose well, make it last." Mondta Vivienne Westwood, azaz vásárolj kevesebbet, válassz tudatosan és őrizd meg. Bár elsősorban a ruhaiparra gondolt ezzel a mondatával, kritizálva az olcsón elérhető fast fashion darabokat, de ha jól megnézzük, az élet minden területére alkalmazható ez az egyszerű mondat.

Szóval hogyan is vásárolj kevesebbet, hogyan válassz tudatosabban és hogyan őrizd meg az értékeidet?

Az árak

Szerintem a legtöbb probléma innen gyökeredzik, ugyanis a olcsó ruhadarabok, az olcsó játékok és az olcsó junk food azt az attitűdöt alakította ki az emberekben, hogy ilyen kevés pénzért akkor is megéri megvenni az adott terméket, mondjuk egy pólót, ha csak egyszer vesszük fel. Hiszen olyan olcsó! Ha voltatok már Primemarkban, akkor tudjátok, hogy miről beszélek... Ha végiggondoljuk, hogy hány ilyen ruhadarab halmozódik a szekrényünk mélyén és hogy mennyit dobtunk ki vagy vált a mosás áldozatává, akkor felmerülhet a kérdés, hogy valóban megéri a mennyiséget választani a minőség helyett? Kérdezd meg magadtól, hogy akkor is megvennéd az adott tárgyat, ha mondjuk nem lenne akciós vagy ilyen olcsó?

Érdemes olyan darabokba pénzt fektetni, amely az első pillanattól fogva tetszik. Olyan dolgokra, amiben biztos vagy, hogy szeretni és használni fogod és hogy biztosan szükséged lesz rá. Érdemes klasszikus darabokat választani, mintsem a legutóbbi divatot követve, hiszek ezeket a darabokat évekig, évtizedekig megőrizhetjük.

Mert valóban szükséged van rá?

A legegyszerűbb dolog, hogy amikor vásárolni készülök valamit, akkor megkérdezem magamtól, hogy valóban szükségem van erre? Valóban szükségem van egy újabb pár farmerre, egy új telefonra vagy egy új alapozóra? Az a baj, hogy sokszor felcserélődik a SZÜKSÉGEM VAN RÁ, a KELL és az AKAROM értelmezése, hiszen ha megtetszik valami, akkor az adott pillanatban szükségesnek érzed, holott egyszerűen csak birtokolni szeretnéd azt a csodaszép új cipőt, az új szempillaspirált, a legújabb telefont vagy ipadet. Valójában semmi szükséged sincs rá, hiszen van 5 pár másik farmered otthon, egy nem a legújabb, de jól működő telefonod vagy netalántán egy tucat krémed, amit még időd sem volt elfogyasztani. Kérdezd meg magadtól és válaszolj őszintén, vajon tényleg szükségesnek érzed az adott tárgy megvásárlását, valóban használni fogod? Van már hasonló darabod?

Érzelmi vásárlás

Ugye az a kép mindenkinek megvan az amerikai filmekből, hogy amikor a megcsalt/becsapott/bántott lány  elmegy vásárlási terápiára? Utána pedig megbánja a súlyos költekezést... Érdekes, hogy sokan tényleg azért indulnak egy nagyobb shopping túrára, mert valami nincs rendben az életükben és ezzel akarják felvidítani magukat. Ilyenkor sokkal egyszerűbb leülni és átgondolni, hogy vajon mi a probléma és hogy hogyan is oldhatnám meg? Én ahelyett, hogy tárgyakkal próbálnám betömni ezeket a hiányosságokat, ha valami bánt, akkor elmegyek edzeni vagy alkotok valamit. Leülök és kirajzolom vagy kiírom magamból az érzelmeket.

Ápold és őrizd meg, amid van

Ahhoz, hogy ne kelljen mindig például újabb táskát, ruhát vagy mondjuk egy konyhai tárgyat vennünk, meg kell őriznünk és jó állapotban kell tartanunk őket. Ruhák esetében a túl gyakori, túl magas hőmérsékleten való mosás miatt bolyhossá, fakóvá válnak. Vagy fa bútorok esetében érdemes évente kezelni az anyagot, hiszen ez megvédi az idő előtti kopástól. Általában az emberek nagy része jobban vigyáz a drágább dolgokra, ezért is jobb egy minőségi tárgyat választanunk, ha vásárlásra kerül sor. Mentálisan máshogy gondolunk rá.

Főzz, készíts ételeket

Azt mindenki tudja, hogy ha éhesen megyünk vásárolni, akkor mindent lepakolunk a polcról. Azt viszont kevesen látják be, hogy a főzött étel mennyivel olcsóbb megoldás, mintha állandóan a menzán, éttermekben, az utcán vagy a büfében vásárolnánk. Nem árt listát írni, főzési terveket készíteni, megválogatni az alapanyagokat és nemcsak az éhességi szintünk alapján bedobálni mindent a kosarunkba.

Remélem tetszett ez a pár minimalista vásárlási tipp. Ti adnátok valamit a listához?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Hogyan lettem minimalista

FACEBOOK

INSTAGRAM

A minimalizmus hatalmas divathullámnak számít manapság, de a fehér és letisztult ikeás otthon vagy a fekete outfit még senkit sem változtatott minimalistává, bárhogyan is szeretnénk..

Mert miről is van szó?

A minimalizmus tulajdonképpen egy felismerés, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Egy felimerés, miszerint a halmozás, a vásárlás és a tárgyak úgy általában nem fognak boldoggá tenni.

Ez a felismerés nálam a költözés előtti hetekben alakult ki, amikor szortíroztuk a dolgainkat. Három év alatt rengeteg minden gyűlik fel egy lakásban, még ha egyébként az ember nem is vesz túl sok dolgot, mert amúgy nem szoktunk túlzásokba esni. Volt egy taktikánk. Ha valami nem szolgált minket évekig, sőt hónapokig, esetleg nem fűződött hozzá semmi személyes kötődés, attól megváltunk. A "majd jó lesz még valamire" kijelentést el kell felejteni, mert higgyétek el, nem lesz az jó semmire! Ha több évig ott porosodott a padláson, akkor nagy valószínűséggel ott is marad velünk életünk végéig. A költözések során pedig csak cipeljük magunkkal.

Szóval mit tettünk ezekkel a tárgyakkal? Nyilván a jó állapotban lévő dolgainkat próbáltuk eladni, de a többségét odaadtuk segélyszervezeteknek. Itt gondolok a régi bútorainkra, amelyeknek igazából semmi céljuk nem volt a lakásban vagy a nem használt ruhákra, amik csak kallódtak a szekrényben. Tehát mindentől, ami nem szükséges, megszabadultunk. Fontos kijelenteni, hogy nem dobtunk ki semmit sem, hanem odaadtuk olyanoknak, akiknek talán több szüksége van rá. Könyörtelennek hangzik, de mi igazán fellélegeztünk. 

Hozzá kell tenni, hogy Angliában élek, ahol az emberek legfőbb hobbija a vásárlás. Nem hinnétek el, de a családok nagy része egy jó kis kirándulás helyett a hétvégéket a shopping centerekben tölti és olyan dolgokat vesz, amire nincs szüksége. Gondolok itt a legújabb telefonokra például. Itt annyira természetes, hogy amikor az új iPhone modell kijön, akkor egyszerűen csak eldobod a régi, amúgy tökéletesen működő telefonodat, hogy nehogy lemaradj valamiről. De mégis miből maradnál le?

Itt mindenki folyamatosan arra törekszik, hogy mindenből a legújabb és legjobb legyen a birtokában. Egyszerűen nem ismerik fel, hogy így sohasem lesznek elégedettek, hiszen mindig lesz újabb és szebb. Nyilván ettől most nem kell mindenedet eldobnod, nem kell őrülten kidobálni a ruháidat vagy a telefonodat egy egyszerűbb modellre cserélni, sőt nem kell az egész lakásodból kiírtani a színeket, mert nem erről van szó. Azt kell felismeni, hogy valójában mennyi mindenre nincs szükséged és ez alapján szelektálni.

Mindenkinek más az élete, mindenkinek más dolgok a fontosak. Nyilván ezért a minimalizmust nem lehet szigorú szabályok szerint követni. Én körülnéztem a lakásban, a szekrényben és eldöntöttem, hogy nekem mire van szükségem. Mi az, ami csak porosodik, mi az, amit mondjuk csak úgy vettünk, de igazából sosem használtunk. Le kell szögeznem, hogy nem kell aszkéta életet élni, a minimalizmus nem a nélkülözésről szól. Nem kell megválni a kedves emlékeidtől sem, gondolok itt a régi mozijegyekre az első randiről. Ha fontos Neked, akkor nehogy kidobd! Ha kell egy futócipő, mert futni szeretnél, akkor vedd meg! De a negyedik vagy ötödik pár már nem szükséges, te is beláthatod. Még ha olyan szépek is (tudom!). ;)  Nekem két pár van, pedig több éve futok. Egy kintre, egy pedig az edzőterembe. Vagy például van egy karórám, ami mindenhez megy és imádom. Inkább legyen egy szuper, mint több "egynek jó lesz" darab.

Ha megtanulsz nem ragaszkodni a dolgokhoz amelyeket birtokolsz és megpróbálsz nem mindig csak halmozni és halmozni egy más típusú szabadsággal ismerkedsz meg. Fellélegzel! Ahogyan én is. Miután a tárgyaink nagy részétől megváltunk, sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. Most már tényleg azok a dolgok vesznek körül, amelyekre szükségem van és amelyeket szeretek. A minimalizmus segített abban, hogy arra a dolgokra koncentráljak, amelyek igazán fontosak, amelyeket nem lehet pénzzel megvenni. :)

Ha elgondolkodtatott az írás, akkor nézd meg a Minimalista című film ajánlóját, a teljes film Netflixen elérhető:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Minimalista gondolatok

Kövesd a blogot

FACEBOOK

INSTAGRAM

Tavaly valami nagyon szuper dolog indult el ezen az oldalon, végre rendszeresebbé váltak a bejegyzések, a személyesebb posztok, egyre több visszajelzést kaptam az olvasóktól is, sőt barátokra leltem a blogolás által. Szeretném ezt a lendületet megtartani és még többet írni és adni ebben az évben.

Serényen tervezgetem az átalakulást, az új rovatokat és a megjelenést is. Lassan, de biztosan haladok, bár a blogon nem sok minden tűnt még fel.. de valami alakulóban van. :)

Mielőtt bármi is történik, szerettem volna egy felvezető posztot írni, megmutatni a terveimet és kikérni a véleményeteket. Ha tetszik azért, ha meg nem, akkor meg azért írjatok, legalább rájövök, hogy jó vagy rossz irányba haladok.

Ami újdonság lesz:

MINIMALIZMUS, mint életmód

Bár sosem voltam gyűjtögető és vásárlásmániás, a költözés teljesen megváltoztatta az életszemléletemet. Amikor évek után végre megszabadultunk a tárgyaink körülbelül 70%-ától, mintha egy új élet kezdődött volna. Fellélegeztünk. :) Miután beköltöztünk az új lakásba, el is döntöttük, hogy ez így is marad, nem halmozunk feleslegesen semmit sem. Szeretnék írni a minimalizmusról, megmutatni, hogy mennyivel egyszerűbb is lehet az élet..természetesen személyes példákon keresztül. Az alábbi témákat választottam kezdésnek, remélem elnyeri majd a tetszéseteket.

• Minimalista bőrápolás
  • Mit jelent a minimalizmus a bőrápolásban? Egyszerűen megfogalmazva azt, hogy használjuk azokat a termékeket, amelyek beváltak és törekedjünk arra, hogy minél kevesebb kemikáliát rakjunk magunkra.  Tegye fel a kezét, akinek van otthon legalább egy lejárt szavatosságú szempillaspirálja vagy egy beszáradt körömlakkja! Vagy egyáltalán.. ki használja el teljesen az ajakbalzsamokat? Gondolom minden táskában és kabátzsebben van legalább egy. :) Ki érzi a beauty bloggerek videóit nézve, hogy még több sminket kell vásárolnia? Ezeknek a videóknak a nézegetése során az is felmerül bennem, hogy egy fiatal lánynak miért kell 30 különböző terméket használnia egy nappali sminkhez?  (A másik kérdés pedig, hogy vajon valaki tényleg leül a terméklista alapján a monitor elé egy kis tükörrel a kezében, hogy mondjuk egy rózsás-barackos sminket varázsoljon magának a videó alapján?). A lista, a termékek, amiket ezek a bloggerek felhalmoznak egyszerűen csak TÚL SOK. Nincs szükségünk rá, ahogyan a bőrünknek sem. Ebben a posztsorozatban olyan termékeket szeretnék megmutatni, amelyek nekem beváltak, amelyek kevesebb összetevőt tartalmaznak és amelyektől természetesnek és magabiztosnak érzem magam.
• Minimalista lakberendezés
  • Az emberek nagy része rengeteg tárgy között él. Olyan sok otthon van tele szekrényekkel, polcokkal, ahol olyan dolgokat tárolnak, amikre amúgy az égvilágon semmi szükség sincsen. A mi nappalinkban van (lesz, mert az épp érkezik) egy kanapé, egy TV, egy tükör és egy könyvespolc. A könyvespolcon olyan könyvek vannak, amelyeket legalább egyszer elolvastunk és amiket szeretünk. A konyhában a főzéshez van négy fazék, egy kicsi, egy közepes és két nagy. Ennél többet úgysem tudunk a főzőlapra tenni egyszerre. Ami kell, az kell, a többi csak helyet foglal. És nehezíti a lelkünket.
  • Minimalista ruhatár
    • Nincs túl sok ruhám, de azokat mind szeretem. Ha valamit nem hordok több hónapig, akkor azt továbbadom segélyszervezeteknek vagy a barátoknak, nem halmozom fölöslegesen, ha nem kell. Van egy pár fekete futócipőm kintre meg egy másik, amit az edzőteremben használok (meg akkor, ha a másik pár éppen mosásban van). Nem is kell ennél több.

KÖNYVESPOLC

Szeretek olvasni, imádom a könyvesboltokat, a csodaszép borítókat. A tervem az, hogy a könyvespolcomon végighaladva megmutassam a kedvenc könyvimet havonta legalább egyszer és megmutatni olyan történeteket, amelyek megérintettek, amelyek boldoggá tettek vagy amelyek motiváltak.

VIDEÓK

Nagyon sok blogger váltott a videózásra az elmúlt években, a youtube a virágkorán éli, szinte alig nézünk TV-t. Olyan sokszor szerettem volna én is leülni és mesélni Nektek. Nem érzem, hogy teljesen készen vagyok erre a lépésre, viszont a napokban azon kaptam magam, hogy kamerákat nézegetek. Az egyik kedvenc kifogásom az időhiány, hiszen a videók szerkesztése rengeteg időt vesz igénybe, ami most még nem biztos, hogy beleférne az életembe. De mindenképpen ízlelgetem a dolgot, ki tudja, mit hoz a jövő. ;) Ti szívesen látnátok videókat?

És ami marad:

FITTNAPLÓ

Nincsen Enikő sport és futás nélkül.. ezért természetesen a Fittnaplós részek folytatódnak. Szeretnék még több embert motiválni, még több személyes történetet írni ebben a témában és egy sportos közösséget kialakítani a jövőben.

MUNKA

Tavaly kezdtem először megmutatni a szakmámat, ami után nagyon sok visszajelzést kaptam. A Hogyan lettem Molekuláris biológus-posztsorozat még nem ért a végéhez, nagyon sok mondanivalóm van és természetesen válaszok a sok-sok kedves kérdésre Tőletek. :)

Hú, kicsit hosszúra sikeredett a mondanivalóm, de remélem tetszenek az ötleteim. Most pedig Ti jöttök! Írjatátok meg a véleményeteket, kérdéseiteket, szívesen fogadok minden hosszászólást. :)

 FACEBOOK

INSTAGRAM

A tavalyi év a Futás Éve volt számomra, ami természetesen a blogon is meglátszott, a bejegyzések nagy része a futásaimról szólt, a küzdelmekről, a sikerekről, a mozgás adta energiáról. A futás valamikor 4 éve lett az életem része, amikor kiköltöztem Angliába. A tavalyi évek előtt mindig volt más sport is, amit műveltem, a futás inkább kiegészítés volt. Tavaly viszont mindent a futás vitt el. Még év elején volt időm az erősítő edzéseimre és a balettre is, de be kellett látnom, hogy választanom kell. Elkapott a gépszíj, ahogy mondani szokták, több 10 km-es versenyen vettem részt, egy félmaratonon.. futottam a futóklubbal, volt, hogy hajnalban keltem vagy egy 12 órás munkanap után még futócipőt húztam. Hébe-hóba persze sikerült eljutnom a konditerembe is, de nyár környékén, amikor is eldöntöttem, hogy lefutom az 1000 km-t, csakis a futás maradt. Nyilván tudtam, hogy nem lesz ez így jó, hiszen a jó futóteljesítményhez elengedhetetlenek a keresztedzések és tudtam, hogy fogyni fogok, főleg izomból, de sajnos egyre nehezebb volt a munka, a magánélet és a futás mellé még beilleszteni az erősítő edzéseket is. 

Szilveszter reggelén fáradtan csoszogtam be a meleg szobába az utolsó futásom után. Sikerült az 1000 km, de tudtam, hogy jövőre ez nem így lesz, változtatni fogok. Szeretek futni, sőt imádok, de nagyon hiányzott a konditerem, a súlyzós edzések, az izomláz. Januárban még pihentem, összesen 10 kilométert futottam a hónapban, nem is kívántam többet. Figyeltem a szervezetemre, időt adtam magamnak, relaxáltam, lazító nyújtó edzéseket végeztem esténként. A futóklubból egyre többet hiányoztam, de mindenki megértette, hogy időre van szükségem.

Január vége felé úgy éreztem, hogy itt az ideje visszatérni. Tudtam, hogy erősödnöm kell, vissza akartam kapni a régi alakom, a régi formám. Ilyen is ritka, hogy valaki hízni akar. :) Eldöntöttem, hogy heti kétszer-háromszor erősítő edzéseket fogok végezni, a futást pedig mindeképpen visszafogom heti egy vagy két alkalomra egy időre, akkor is csak kisebb távokra, 5-7 kilométernél nem többet. Aztán majd jön a többi, ahogy erősödöm. A tervem, hogy megtaláljam az arany középutat, az egyensúlyt a keresztedzések és a futás között.

Miért fontosak a keresztedzések?

Sokan azt gondolják, hogy egy futóversenyre elég csak futással felkészülni. Holott ez nagyon összetett dolog, hiszen az egész testünkkel futunk.  A keresztedzések arról szólnak, hogy a futásban résztvevő izmokat erősítsük a jobb teljesítőképességért, a sérülések elkerüléséért és persze, hogy ne veszítsünk jelentősebb izomtömeget a hosszabb futások alatt.

Tehát egy hónapja visszatértem a konditerembe, hogy visszataláljak a régi önmagamhoz. Mi történt ennyi idő alatt?

Január elseje óta két kilót híztam! :) Nagyon örülök, hiszen talán ennyit még sosem mutatott a mérleg eddigi életem során. Erősebb és tónusosabb vagyok, imádom érezni az izmaimat, sőt élvezem a másnapi izomlázat is. A futás alatt leginkább csak a lábaim fáradtak el, nagyon hiányzott ez a fajta fáradtság a mell-, has- vagy karizmomban. Ahhoz, hogy egészséges maradjon a testünk, egyensúlyban kell tartanunk, minden izomcsoportot meg kell mozgatnunk.

Emellett sokkal jobban élvezem az erősítő edzések után a futást, hiszen sokkal változatosabb a heti edzéstervem. Nem mindig csak ugyanaz a nóta.. A hétvégén terveztem egy komolyabb edzéstervet összeállítani, közben pedig majd futok, amikor jól esik, hiszen ez mindig az életem része lesz. Itt a tavasz, a napfényes hétvégék csalogatnak egy hosszabb futásra is. ;)

Ti milyen keresztedzéseket végeztek a futás mellett?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Hogyan futottam le 1000 km-t egy év alatt?

Hogyan legyek jó futó?

Hogyan maradok motivált a mindennapokban

Különleges szeretet ez a futás

Félmaratonista lettem

FACEBOOK

INSTAGRAM

Nemrég ANAMI blogján láttam a 11 Things About Me bejegyzést. Úgy gondoltam, hogy jó lenne kicsit személyesebbé tenni ezt a platformot is, így most megosztok magamról 11 tényt, amit talán nem tudtok rólam. Anami egyébként egy csodanő, aki a FAB WMN projekt elindítója, végzett politológus, designer, most pedig coachingot tanul és célja, hogy másoknak segítsen megtalálni a saját útjukat. IDE kattintva még többet megtudhattok róla. :)

És akkor most jöjjön az én verzióm, 11 tény rólam:

1. Kiskoromban csillagász akartam lenni. Volt egy hatalmas Hold poszter a szobámban, de sajnos ennél tovább nem fejlődtem, megmaradtam a nyári estéken való csillagok nézegetésénél.

2. A gimit magyar és történelem szakon kezdtem, aztán valahogy az utolsó évben kémián és biológián kötöttem ki.

3. Az egyetemen orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikát tanultam alapszakon, majd molekuláris biológia mesteren végeztem 4 éve.

4. Minimalista vagyok. Azt vallom, hogy a kevesebb több.

5. Körülbelül 6 éve kezdtem el rendszeresen kávét inni. Azóta minden reggel kávéval indítom a napom.

6. 12 éves koromban hirtelen begöndörödött az amúgy egyenes, gomba fazonú hajam és úgy néztem ki, mint egy bárány. Remélhetőleg nem maradt fénykép ebből az időszakból.

7. Kedvenc virágom a tulipán.

8. Kedvenc reggelim a mogyoróvajas toast banánnal és mézzel.

9. Suliban utáltam a tesi órákat. Angliában kezdtem el komolyabban futással és sporttal foglalkozni. Tavaly pedig 1000 km-t sikerült teljesítenem. (Hogyan futottam le 1000 km-t egy év alatt?)

10. Egészen egyetemig zongoráztam, sőt még orgonálni is tanultam gimi alatt. Azóta hiányzik a zene, a legnagyobb álmom, hogy végre vehessek egy zongorát.

11. Egy három éves angol kislány keresztanyukája vagyok.  Egy kis csoda volt megpillantani őt a születése napján, azóta imádom a gyerekeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Hogyan lettem molekuláris biológus 1.

Hogyan lettem molekuláris biológus 2.

Minimalista gondolatok

Kérdezzetek bátran

ASK

 Social Media

INSTAGRAM

FACEBOOK

Többen kérdezték, hogy hogy van mindenre energiám, hogyan maradok motivált a mindennapokban, a munkában és az edzések alatt. Most megosztok néhány olyan dolgot, ami nálam mindig beválik. Természetesen mindenki más, de sokszor apró dolgokon múlik a kiegyensúlyozottság.

Izland, 2016

AMIT ADSZ, AZT KAPSZ

Volt egy nagyon jó idézet a Született Feleségekben (amit nem találtam meg, mert lehet, hogy nem is ebben a sorozatban volt..), amelynek a lényege, hogy a jó cselekedet visszatalál hozzád, ergo azt kapsz, amit adsz. Én például mindig kedvesen érdeklődöm, hogy az adott illető hogy van, milyen napja volt, meghallgatom a kisebb problémákat, ezáltal átveszem egy picit a terheit is. Mindig segítek felvenni a leejtett papírokat vagy boldogan asszisztálok kisebb feladatok elvégzésében, bármiben, ami segíthet egy kicsit is könnyebbé tenni a mások életét. Ezáltal átadok egy kis pozitívumot, amit majd ők is átadnak a következő személynek mondjuk egy dícséret formájában, a lánc pedig így megy tovább...egyszer pedig talán visszatalál hozzám is. Ha morcosan szólok valakihez, mert épp bal lábbal keltem fel aznap, akkor mire számítsak a másiktól?  Nálam ez a gondolkodásmód alapjaiban változtatta meg az életemet, nagyon sok pozitív energiát adok és kapok a mindennapok során.

HAGYOM MAGAM SZOMORKODNI - Egy kis ideig

Nem hiába vannak érzéseink. Ahhoz, hogy tiszta szívből boldogok legyünk, bizony meg kell ismernünk a szomorúság minden mélységét is, hiszen így marad meg az egyensúly. Ha például valami felbosszantot vagy elszomorított, akkor leülök és átadom magam az érzésnek. Öt vagy tíz percig. Duzzogok egyet, talán még sírok is, aztán átgondolom a lehetőségeket, hogy hogyan is mászok ki ebből. Az az igazság, hogy az élet tele van nehézségekkel és ha nem tudjuk ezt elviselni, akkor veszíteni fogunk. Fontos, hogy mindig tudatosítom magamban, hogy én irányítom az életem.

A NEGATÍV ENERGIA FELHASZNÁLÁSA

Van egy olyan mondás, hogy Art never comes from Happiness, amire számos példa van a történelemben. És ez nálam is működik. Ha szomorú vagyok, akkor kiírom vagy kirajzolom magamból az érzéseket. Ilyenkor sokkal jobban jönnek a szavak, mint a boldogság mámorában. Máris felhasználásra került az energia.

A RUHA TESZI AZ EMBERT

Én úgy mondom, hogy hangulatba öltöztetem magam. Például ha magabiztosnak kell lennem aznap, mert prezentálok az egész cég előtt vagy éppen tréningelek valakit, akkor elegáns ruhát fogok felvenni, mert tudom, hogy ettől magabiztosnak érzem majd magam. Ha a laborban töltöm az egész napot, akkor feltűzöm a hajam.. és így tovább. Mindig az adott célnak öltözöm, alakítom a hajam, mert így könnyebb azonosulni a "szerepemmel".  Fontos, hogy mindig ápolt legyek, ha találkozom valakivel, hiszen ezzel tiszteletet adok a másiknak. Megint visszajön az első pont; azt kapsz, amit adsz.

HIBÁZNI EMBERI DOLOG

A hibákból tanulunk és fejlődünk a legtöbbet. Sosem voltam rest bevallani, ha hibáztam valamiben. Sőt ezek után inkább még jobban érdekel a feladat, mert kihívásnak tekintem a hiba kijavítását, mintsem kudarcnak. Gyorsan túl kell lépni ezeken a problémákon önmarcangolás helyett, hiszen még rengeteg más utat ki lehet próbálni a cél elérése érdekében. Az egész élet egy folyamatos tanulás.

NAPI SÉTA A TERMÉSZETBEN

Imádok sétálni, mert kitisztítja az elmét, ellazít. Én a facebook böngészése helyett inkább engedélyezek magamnak egy 20 perces szünetet két feladat között és elmegyek egyet sétálni. Ha több időm van, akkor pedig futok vagy elmegyek a konditerembe. Szerencsés vagyok, hogy a munkahelyemen van erre lehetőség. Sokkal hatékonyabban dolgozom, mert tudom, hogy bele akarom passzírozni ezeket a dolgokat is az életembe.

RENDSZEREZÉS

Ha nem érzem magam hatékonynak a munkahelyen, akkor az legtöbbször azért van, mert szalad az íróasztalom. Ilyenkor adok magamnak pár percet, átnézem a dolgaimat, kidobom a felesleges papírokat, rendszerezem a fájlokat a gépen, aztán indulhat is a munka a kitisztult és átlátható környezetemben.

És végül - ZENÉT HALLGATOK

ZENE REGGELRE

ZENE KREATIVITÁSHOZ

ZENE SPORTHOZ

 Ti hogyan maradtok motiváltak?

FACEBOOK 

INSTAGRAM

Kicsit talán későn érkezem ezzel a bejegyzéssel, de úgy éreztem, hogy ülepednie kell az élményeknek az 1000 km-es kihívás után, illetve a költözés miatt váratott magára az internet bekötése is. Végre leülhetek és összeszedhetem a gondolataimat életem legtöbbet futó évéről. Ami talán így is marad már. :)

Kezdjük is az elején, meghozzá Januárban, amikor is semmit sem sejtettem arról, hogy ennyit fogok majd futni 2016-ban. Kicsit lassan, mondjuk ki lustán kezdődött az év, de gyorsan helyreráztam magam, hiszen tudtam, hogy áprilisban bizony le szeretnék futni egy félmaratont. A hosszabb futások tehát kezdetét vették valamikor a hónap közepén-végén. Ekkor még nagyban készültünk a balett-csoporttal a Rómeó és Júlia előadására is. Sűrű volt a felkészülési időszak és a tervem az volt, hogy minden hétvégén 2 km-rel növelem majd a távokat, hét közben pedig a futóklubbal megyek a szokásos 5 km-re.

Nagyjából sikerült tartanom ezt a tervet, 8 km-ről tornásztam fel magam Február végéig 15-16 km-re. Nem volt egyébként szigorú edzéstervem, mint ahogyan már írtam erről, szerettem volna élvezni a felkészülés minden kilométerét. Így is lett, nagyon szuper első félévem volt, szárnyaltam az életem minden területén. :)

Márciusban Izlandon is jártam, ahová természetesen elvittem a futócipőmet is és egy szép fagyos reggelen Höfn városában sikerült pár kilométert bezsebelnem. Azt hiszem, hogy ez a 3 km volt az egyik legkülönlegesebb futóélményem, hiszen hány ember mondhatja el magáról, hogy ezen a  csodálatos helyen futott?! Kicsit ugyan fagyos volt a terep, de sosem éreztem még magam ennyire szabadnak, mint akkor. :) A leghosszabb futásomat is ebben a hónapban ejtettem meg; a 18 km teljesítése után úgy éreztem, hogy ez már meglesz pár hét múlva.

Április hamar eljött, a félmaraton előtti hétvégén még részt vettem egy 10 km-es futáson, amit nagy kudarcként éltem meg akkor. Nem sikerült jó időt futnom, fáradt voltam és teljesen elkesedtem, hogy ha ez így megy, akkor nem fogom tudni lefutni a félmaratont. Pár napig begubóztam, aztán megráztam magam és elindultam a verseny előtti utolsó futásomra. Visszatért az életerőm, a motivációm, ott és akkor eldöntöttem, hogy semmi nem állhat az utamba, én bizony félmaratonista leszek. Így is lett! :)

"Na most ez a lány kigondolta, hogy jó lenne félmaratont is futni egyszer. Volt már jó pár futó eseményen, Race for Life-on, Spartan Race-en, váltófutásokon. De a félmaraton az félmaraton! Az 21 kilométer küzdés, oda kell az elme, a szív, az már nem mindenkinek megy. Hát legyen! :) De hol? Csakis egyetlen helyre gondolhatott. Egy helyre, amely szívének kedves volt. Budapest. Gyorsan lefoglalta a repjegyeket, beregisztrált és várt. Meg persze futott. Örömből, ahogy jól esett neki.  :) A nagy nap előtti héten azonban elérte őt is a mélypont. Elhitte, hogy ő még mindig az a gyenge lány, aki a múltban volt. Aki nem képes nagy dolgokra. Aki nem való semmire. De kimászott, inkább kifutott a bizonytalanság gödréből. A mozgás csodákra képes."

A lelkesedésem nem hagyott alább, sőt szárnyalt előre, terveztem egy második félmaratont, versenyekre jelentkeztem, motivációs videókat néztem. "Ez az év már így is az eddigi legjobb minden tekintetben, a futás az meg csak futás, ahogy Anna mondaná, de mindenképpen rátesz erre."

Nyáron aztán elindult valami. Addig mindig is egyedül futottam, élveztem az én-időt, a csendet, a gondolataimat. Aztán társakra találtam a futás által. Elindult a párban futások, a csoportos futások, a hosszú beszélgetős kilométerek ideje. És én ezt nagyon élveztem. Visszatekintve erre az időszakra úgy gondolok, mint amikor Forrest Gump elindult futni. Az elején még egyedül a városhatárig, aztán meg átszelve Amerikát, ahová mindig betársult mellé valaki. Csak nekem nem nőtt szakállam közben. :) Hozzám is sokan betársultak, futottunk, kocogtunk, sétáltunk, beszélgettünk, nevettünk, egymást motiváltuk. Annyi érdekes embert és történetet küldött mellém az élet a futás által, nagyon hálás vagyok emiatt.

"Ma csillogó szemmel jött az egyik lány, hogy elment kocogni a hétvégén is. Annyira meghatott, hogy megosztotta velem ezt a büszke pillanatot. Büszke volt magára, hogy volt kitartása elindulni a kanapáról, feladni az eddigi egészségtelen életmódját és már alig várja, hogy pár hét múlva megállás nélkül fusson pár kilométert."

Júliusba értünk, amikor is 500 km-nél jártam, talán akkor fogalmazódott meg bennem, hogy akkor legyen ez a szám kerek, 1000 km! Ekkor magamhoz képest szárnyaltam, a Girton 5k-n megfutottam a PR időmet, a Color Runon pedig majdnem én voltam az egyetlen, aki végigfutotta a távot.

Mégsem voltam biztos benne, hogy menni fog, hiszen végül a szeptemberi félmaratonomat ki kellett hagynom egy kisebb sérülés miatt. Nem gondolok erre kudarcként, talán egy kis leckének jó volt,  ideje lenne lassítanom.  Hallgattam a szervezetemre, pihentem. Talán ez az őszi időszak volt az, amikor a legkevesebb futást pakoltam bele a napjaimba, itt kicsit el is csúsztam a tervezett távokkal. Talán el is bizonytalanodtam, hogy nem lesz meg ez a szép kerek szám. De aztán újra nekilendültem, a szombati Parkrun segítségével visszakaptam a rutinomat. Úgy döntöttem, hogy elindulok egy 10 km-es versenyen még az évben, hiszen ez a legkedvesebb távom (Cambridge Town and Gown). Ekkor Októbert írtunk, közeledett az év vége, én pedig a 800 km-hez. Azt mondtam magamnak, hogy ha meglesz a 800, onnan már tényleg csak egy ugrás (egy hosszú, 200 km-nyi ugrás..) választ el a célomtól.

"Eljött az október, beköszöntött az ősz, mondhatni drasztikusan. Én pedig elfáradtam. Ekkor kezdtem érezni, hogy akkor ez most tényleg nehéz lesz, bár sikerült tartanom a tervezett futásokat. Teljes munkaidőben dolgozom, a futásaim nagy részét este, illetve hétvégente végzem.  Sajnos volt egy kis egészségügyi problémám, így csak arra vágytam, hogy munka után hazaessek és bekuckoljam magam. Hajnali kelések, munka, sokszor túlóra, este pedig puha takaró, csoki és sorozatok. Ez így ment napokig. Aztán éreztem, hogy ez nem én vagyok. Ki kellett törnöm a téli álom-üzemmódból és vissza kellett térnem a megszokott kerékvágásba. A kezdő futóim lelkesen edzettek továbbra is, így lassan, de biztosan építgettem a kilométereket. Visszatértem... rövidebb, de gyakoribb futásokkal, így sikerült túllépnem a 100-as kilométerszámot októberben. Nehéz volt, de ez már az enyém.

Úgy érzem, hogy kellett az a pár nap pihenés, bár nem teljesen, de feltöltötte a szervezetem a következő 200 kilométeres kihívásra. Legalábbis ezt remélem. Egyébként vicces, hogy nem több, mint egy hétről beszélünk, mégis pár nap kiesés nagyon sokat számít."

Be kell vallanom, elfáradtam, de már látom a villódzó 1000-es táblát az alagút végén.

"Tehát nincs más hátra, mint előre! Kevesebb, mint 200 kilométer teljesítése vár rám az év végéig. Ez heti 25 km-t jelent durván. A téli időszámítás kezdetét vette, az év végi munkahajtásról nem is beszélve. De nem adom fel, bármilyen nehéz is elindulni a hidegben és a sötétben."

Az utolsó 100 km-ről nem írtam eddig. December elég nehéz időszak volt az életemben. Kiderült, hogy az új lakásunk nem lesz kész karácsony előtt, viszont az albérletből ki kellett költöznünk (Decemberi személyes). Tehát felpakoltunk az életünket és egy hónapra a családhoz költöztünk. Az utolsó másfél hétre, tehát a karácsonyi szünetre még 40 km jutott. Valami őrület volt ez az időszak! De úgy döntöttem, hogy ez már meglesz, még akkor is, ha nem esik majd jól. Olyan közel voltam! :) Az első költözés napján még hajnalban futottam, aztán egész nap pakoltunk, takarítottunk. December utolsó napján még 7.3 km állt előttem. Már csak 7.3 km! Felöltöttem a pink felsőmet, a fekete futócipőmet és felavattam a karácsonyra kapott fülvédőmet is. Hideg volt és köd, én pedig hajthatatlan. Befutottam a szomszéd városba, ahol egyébként hatalmas volt a forgalom és a sár, aztán pedig vissza. Nem voltam gyors, de nem álltam meg egy pillanatra sem. 7 km-t mutotott a Runkeeper. Na akkor irány körözni a lakótelep körül, hiszen hogy nézne ki 999.7 km?! Végül fáradtan, de büszkén mentem haza, mert sikerült teljesítenem az 1000 km-t. Nem volt buli, ujjangás, inkább csak egy csendes megnyugvás, hogy sikerült (habár a szilveszteri tűzijátékot kicsit magamnak éreztem)! A buli helyett pedig aznap pihenést választottam. :)

Az elmúlt évre csakis pozitívan tekintek vissza, hiszen hatalmas kitartás és önmotiváció kellett ahhoz, hogy ez így sikerüljön. Hálás vagyok, mert van egy támogató partnerem ebben és hálás vagyok, amiért ennyi csodálatos emberrel "futottam össze" az utam során.

"A futás olyan egyszerűnek tűnik. Egyik lábadat a másik után pakolod gyors tempóban.  Melyik nem futó gondolná, hogy ennél sokkal többről van szó? Minél többet futsz, annál többet tanulsz az életről és saját magadról. Mennyi bölcsesség lapulhat egy reggeli csendes futásban vagy mennyit tanulhatunk az emberi kapcsolatokról egy társas futás alkalmával... csak mi, futók tudhatjuk. 
Köszönöm mindazoknak, akikkel együtt futhattam ebben az évben, csodás emberekre leltem ezalatt az 1000 km alatt!"

Az előző bejegyzésemben már meséltem a költözés hosszú és viszontagságos útjáról, de most, hogy végre tényleg költözhetünk, próbálok minél többet olvasgatni lakásrendezésről. Egy csomó szuper tippet találtam, hogy hogyan is rendezzünk be kis lakást úgy, hogy nagyobbnak tűnjön, amiket most szeretnék megosztani Veletek képek formájában, hátha ti is találtok egy-két hasznos tippet.

Kávéházi hangulat

A legjobban talán ez az ötlet tetszik, hiszen könnyen kivitelezhető és nagyszerű. Mivel nem szeretnénk az étkezőasztallal elfoglalni a konyhai teret, ezért valószínűleg egy erős polc és néhány bárszék segítségével fogjuk kialakítani a privát kis kávézónkat.

Radiátor-para

Amikor múlt hétvégén megnéztük a kész lakást, az első dolog ami feltűnt, az a fűtőtest volt a nappali falának a kellős közepén. Beindult a pánik, hogy akkor mégis hogy és hová tegyük a kanapét (ami még nem is létezik amúgy) és hogy egyáltalán mit kezdjük ezzel a dologgal itt. Hát ezt:

Nyillván nem érdemes hideg éghajlatú növényekkel telepakolni a polcot, de könyveknek és képeknek szerintem tökéletes tároló lehet.

Lebegő polcok

Zseniális ötletnek tartom a lebegő éjjeliszekrényt az ágy mellett, habár lehet nem pakolnék ide drága vázát, nehogy véletlenül leüssem a reggeli nyújtózkodás alkalmával. Karórának, telefonnak és ajakbalzsamnak viszont tökéletes.

Átlátszó kiegészítők

A tömör bútorok mindig azt a hatást keltik, hogy a lakás tele van pakolva. Viszont, ha üvegből készült dohányzóasztalt használunk, akkor azt a látszatot keltjük, hogy több helyünk van. Ugyanez műküdik a nagy felületű tükrökkel, amivel valószínűleg mi is ellátjuk majd a lakásunkat.

Képek forrása: www.lonny.com

A költözés a mai nappal kezdetét is veszi, amikor is átvehetjük a kulcsokat (jupíí), a hétvége pedig a pakolásról és még több pakolásról fog szólni. A tér kialakítása valószínűleg jó kis program lesz az elkövetkezendő hetekben. Törekszünk a minimalizmusra, mint ahogyan az élet legtöbb területén is, egyáltalán nem szeretnénk túlságosan telepakolni az életünket fölösleges dolgokkal. 

Szeretnétek videó formájában megtekinteni a lakás alakulását? :)

Kapcsolódó cikkek:

Minimalista gondolatok

Lakberendezősdit játszom

Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy megint leüljek egy kicsit és egy nagy bögre tea kortyolgatása mellett összegezzem az elmúlt hetek történéseit.

Hurrá költözünk!

De aztán mostmár tényleg! Ahogy már írtam is a Decemberi személyesben, tavasszal lakásvásárlásra adtuk a fejünket. Akkor még csak terveket láttunk, aztán minden héten figyelemmel kísértük, hogy hogyan is zajlanak a munkálatok, hiszen egyébként 5 percre lakunk az építés területtől (vagyis laktunk). Nagyon izgalmas időszak volt ez, fejben már tervezgettük az új otthonunkat, hétvégente a bútorboltokat jártuk és próbálgattuk az ülőgarnitúrákat. Az építkezés lassan haladt, az októberi és sajnos a decemberi költözés sem valósult meg, amit tényleg nagyon, de nagyon szerettünk volna. Az épület egyébként készen volt időre, de a biciklitároló nem épült fel karácsony előtt, így sajnos 24-én a régi, dobozokkal teli, félig üres lakásban üldögéltünk a mini karácsonyfánk mellett. Sajnos a bonyodalmat az okozta, hogy az akkori lakásból viszont ki kellett költözni december 27-én, úgyhogy tényleg nem láttuk értelmét a karácsonyfa állításnak és az ünneplésnek. Minden dobozokban állt vagy halomban, a régi bútoraink nagy részét segélyszervezeteknek adományoztuk, tehát tényleg egy kicsit szomorú, egyáltalán nem ünnepi hangulatban töltöttük a Szentestét. De! Elmentünk életünk első adventi miséjére, ami varázslatos volt, nagyon sokat énekeltünk, ami egyáltalán nem ránk vall. Örülök, hogy végül nem otthon keseregtünk, egészen karácsonyi hangulatba kerültünk arra a másfél órára.

Az utána következő napok valami elképesztő káoszban teltek. Pakolás, takarítás, utazás, még több dobozolás, közben pedig próbáltam végezni az 1000 km-es kihívásommal, futottam, amikor tudtam. Esténként pedig nagyon fáradtan és talán kicsit megtörten zuhantunk az ágyba. 27-én sikeresen átpakoltunk mindent egy tárolóhelyiségbe, leadtuk a kulcsokat és leköltöztünk ideiglenesen Essexbe. Azóta is itt vagyunk, ami miatt kicsit többet kell utaznom a munkahelyre, de ez már nem tart sokáig.

Ugyanis tegnap kaptunk egy telefonhívást Cambridgeből, hogy végre kész lett minden, már csak a papírmunka, a banki átutatalás és egyéb hivatalos hercehurca van hátra és már költözhetünk is! Ez 5-7 napot vesz igénybe, így úgy néz ki, hogy VÉGRE a következő hétvégén birtokba vehetjük az icipici lakásunkat és otthont teremhetünk. :)) Szóval lehet, hogy egy kicsit több lakásberendezős poszt lesz az elkövetkezendő hetekben, de nézzétek el nekem, hiszen tényleg nagyon izgatottak és boldogok vagyunk.

1000 km-es kihívás

Aki követi a Facebook, illetve az Instagram oldalamat, az tudja, hogy végül sikerült teljesítenem a kihívást. Lefutottam 1000 km-t egy év alatt! Nekem ez hatalmas dolog volt! És hogy mennyi helyen futottam és mennyi csodálatos emberrel egy év alatt! Egy teljes poszt keretében szeretnék beszámolni a legjobb kilométerekről, a nehézségekről és hogy végül, miért is tartottam ki. Hősiesen bevallom, hogy elfáradtam. December utolsó másfél hete nagyon leszívta az energiámat, de végül minden a helyére került. Nincs okom panaszkodni.

Hogy mi lesz 2017-ben? Van pár tervem, ötletem, kihívásom, de számomra a költözés után kezdődik az új év, addig próbálok lelkileg és testileg is feltöltődni, hogy még több Csésze Energiával tudjalak megkínálni Titeket.

Bár a tavalyi év nagyon sok nehézséget, kihívást és csalódást okozott, mégis van pár dolog, amire szívesen emlékszem vissza.

1. Január első munkanapján megszereztem a brit jogosítványomat, másnap pedig már kocsival jártam munkába. Ez hatalmas időmegtakarítást jelentett számomra, hiszen a másfél órás buszozást egy fél órás kocsikázással váltottam fel. Sokkal rugalmasabb és szabadabb vagyok úgy, hogy tudom, hogy bárhová bármikor eljuthatok.

2. Hosszas készülődés után elutaztunk Izlandra márciusban. 10 nap alatt körbejártuk a szigetországot, rengeteg halat ettünk és háromszor is megmutatták magukat az északi fények. Életem eddigi legnagyobb kalandja volt, ahová reméleg még visszatérünk. 

Kapcsolódó posztok:

Mitt láttunk Reykjavíkban?

10 nap alatt Izland körül

Visszatértünk

És videók:

3. A március egy kisebb szakmai előrelépést is hozott egy szakvizsga teljesítésével.

4. Végigfutottam életem első félmaratonját, méghozzá Budepesten a Vivicittán. Elképesztő élmény volt, a legjobb 21 km-es távom az évben.

Félmaratonista lettem

Így készültem a félmaratonra

5. Elindítottam a kezdő futócsoportot a munkahelyemen a haladó mellett, ami nagyon népszerű lett az elmúlt évben. Két futóm is elért az 5 km-es távhoz, egy másik pedig lefutotta élete első váltóját (3km). A sport által nagyon sok barátra leltem, amiért örökké hálás leszek.

Futni másokért, másokkal

6. Részt vehettem az első FabWMN teapartin Londonban, amelyet Anami szervezett.

Being a woman

Kép: ANAMIBLOG

7. Kétszer is voltam Ausztriában ebben az évben. November elején Salzburgban, aztán december elején Bécsben. Eldöntöttem, hogy ebben az évben megpróbálom visszahozni a régi német tudásomat, ami teljesen a feledésbe merült az angol dominanciája mellett.

8. Az év legnagyobb döntése a lakásvásárlás volt. Bármilyen nehéz és bonyodalmakkal teli volt az egész procedúra, már alig várom, hogy végre beköltözhessünk és otthont teremtsünk. Január végén remélhetőleg már onnan jelentkezem.

Decemberi személyes

9. Sikerült teljesítenem az 1000 km-es kihívást 2016-ban. Egy kis pihenést ezért most meg is engedek magamnak. :)

 Nektek mik voltak 2016 legjei?

Ezzel a bejegyzéssel Karácsony óta késlekedem, de sajnos a költözködési és a karácsonyi mizéria közbeszólt, ezért csak így, az új évben van alkalmam beszámolni a VKP karácsonyról és arról, hogy én mit is kaptam.

A csomagom Magyarországról érkezett, amit ezúton is köszönök az Angyalkámnak, hiszen a külföldi postázás mindig sokkal több macerával jár, mint a belföldi csomagküldés. Az Angyalkám Niki volt ebben az évben, az Emlékbuborék bloggere, aki egy nagyon kedves csomagot küldött nekem. :)

Lássuk csak, hogy mi is volt benne:

1. Pickwick Teák

Azt hiszem, hogy nem is kell magyaráznom, hogy miért is örülök ezeknek a kis csomagoknak...hivatalos tea-függő vagyok! :) A pickwick teákat egyébként itt kint nem lehet kapni, ezért külön öröm volt, hogy "otthoni" ízű teákat szürcsölhetek a téli hónapokban.

2. Karácsonyi díszek

Sajnos a költözés miatt idén nem volt karácsonyfánk, de ezek a díszek bekerültek a karácsonyi dobozba a pakolás alkalmával, így a következő évben már mindenképpen a fánk díszei lesznek. :)

3. Szappankülönlegességek

Azt hiszem, hogy ezeknek a kis szappankáknak örültem a legjobban, hiszen imáádom a YAMUNA hidegesn sajtolt termékeit. Egy cuki is tasakban érkezett négy féle illatú termék, amelyeknek a kipróbálását már alig várom. :) Különleges helyet kapnak majd az új fürdőszobánkban és már el is döntöttem, hogy először a narancsos-fahéjas szappanka kerül majd kipróbálásra. 

4. Balea hidratáló krém

Titkon reméltem, hogy találok majd a csomagban egy Balea terméket, ugyanis nálunk nem lehet kapni, viszont nagyon szeretem a hidratáló krémjeiket. A narancsos-grapefruitos illat telitalálat volt, be is került ez a krém a táskámba, hogy hű társam legyen a téli hónapokban.

5. Karácsonyi képeslap

Az egész csomagot nagyon személyessé tette a képeslap Niki kedves üzenetével. Ezúton szeretném megköszönni a figyelmes pakkot, már alig várom, hogy kipróbálhassam mindegyik terméket. :) Niki blogját ITT tekinthetitek meg. Nemcsak a blog dizájnja, hanem a tartalma is nagyon tetszik. Nagyon sok motiváló gondolatot és blogolási tippeket is olvashattok ezen az oldalon. :)

Igazán szerencsés vagyok, hogy ebben az évben ilyen gondos Angyalkát sorsolt ki számomra Szilvi, a Pillecukor blog írója (akinek egyébként én küldtem ebben az évben ajándékot). Köszönöm a VKP-közösségnek ezt az évet, sok új posztot kívánok Mindenkinek 2017-ben!

A történetem pedig már Angliában folytatódik, ahová 2013 februárjában költöztem ki először 4 hónapra. Olyan gyorsan történtek az események ebben az évben, hogy szinte fel sem fogtam a kiköltözés jelentőségét és súlyát. Tettem a dolgom, hiszen az volt rengeteg. Hatalmas káosz volt az élet, de amolyan rendezett káosz. Ekkor voltam végzős a mesterképzésen és úgy döntöttem, hogy Angliában szeretnék tölteni pár hónapot, hogy több esélyem legyen később egy külföldi munkára. Elég komplikált volt a kinti kutatómunkát az Erasmus irodában elfogadtatni úgy, hogy ne csússzak egy félévet sem. Így hát be kellett sűrítenem a két félévet egybe. Letudtam a végzéshez szükséges krediteket, befejeztem a magyar diplomamunkámat és a kutatómunkát, angol kurzusra jártam, mert a tudásom kicsit foghíjas volt. (Egyébként itt említeném meg a debreceni MySchool nyelviskolát, ahová Anglia előtt jártam, mert szuper, személyre szabott felkészítést kaptam a lányoktól.)  Szóval egy pillanatra sem álltam meg. A kiköltözés előtti napokban még konferenciáztam, aztán beleszuszakoltam az életemet a kis rozoga bőröndömbe és felültem a gépre. Irány Anglia! "Akkor én most elköltözöm és nem tudom, mi lesz."

A repülőn kezdtem el felfogni, hogy mi is történik. A szüleim kivittek a debreceni repülőtérre és sosem felejtem el ahogyan összeszorult a szívem, amikor visszapillantottam a biztonsági kapuknál.  Az egész repülőutat végigsírtam. Több hónapnyi fáradtság, szomorúság, félelem és lelkiismeretfurdalás volt a könnyeimben. Ott valahol Európa felett volt egy kis időm ücsörögni és gondolkodni. Hirtelen hatalmas súlya lett a lelkemnek. Egyrészt lelkiismeretfurdalásom volt, mert otthagytam mindent. A családomat, a barátaimat, az otthonomat, az egész addigi, megszokott életemet. Egy bőröndnyi lét, ennyi lennék? Másrészt pedig félelmetes volt az egész szituáció. Be tudok majd illeszkedni? Én, aki sosem illeszkedett be igazán sehová sem... Elfogadnak majd? Találok majd barátokat? Jó lesz ez nekem? Mit akarok én egyáltalán?

Most, évek múltán már úgy érzem, hogy igen, megérte. De akkor ott a levegőben semmi sem tűnt biztosnak. Aztán földet értünk. Emlékszem, hogy mindenki rohant, nem értettem a brit akcentust, minden drágának tűnt és hideg volt. Amikor a lakásba értünk, akkor már sötét volt, mindenki aludt. Csak annyit tudtam, hogy rajtunk kívül még 4 másik emberrel osztjuk meg a régi, kicsit romos házat. Nem volt tökéletes, de legalább végre együtt lakhattunk a Másik Felemmel. Emlékszem, hogy mennyire fáztam, egész éjszaka remegtem, aztán reggel nagy fáradtan besétáltunk a campusra. Elmúltak a kétségeim, megláttam az egyetem épületét és kisütött a nap. Regisztráció után bemutatták a labort, a munkatársakat és a kis dolgozósarkamat. Kaptam saját bögrét, mindenki mosolygott és elképesztően kedves volt. A napjaim nagy részét a laborban töltöttem, ahol tumoros szövetekkel dolgoztam és nagyon tetszett a laborok felszereltsége, a dolgozók segítőkészsége és úgy éreztem, hogy megbecsülnek. Sokat dolgoztam, hiszen írnom kellett még egy szakdolgozatot angol nyelven, de volt időm kicsit felfedezni Angliát. Annyira más volt minden az otthonhoz képest. Az első pár nap után a következő tényeket állapítottam meg és jegyeztem fel:

• Az angolok naponta literszámra isszák a tejes teát. Ezzel kelnek és fekszenek.
• A kamillateára rá van írva, hogy ezt tej nélkül kell inni. (Ezen még mindig elmosolyodom.)
• Háromszög alakú szendvicset és csipszet esznek ebédre, amit teljesen horrorisztikus áron árulnak a boltokban.
• Az angol ételek nagy részének semmi köze a megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Valószínűleg ezért is sokkal több a túlsúlyos.
• Minden be van csomagolva, majd dobozolva, majd megint becsomagolva, teljesen fölöslegesen.
• Az angolok nem értenek a csapokhoz. A forró és a hideg csapok teljesen el vannak szeparálva. Tehát vagy nagyon forró vagy nagyon hideg vízzel mosok kezet. Nincs langyos.
• A lámpák kapcsolója fordítva van. Ami nálunk fent, itt lent.
• Mindenki elképesztően udvarias és mindenki bocsánatot kér mindenért és megköszön mindent. Még ha nincs mit megköszönni, akkor is! (Arra később jöttem rá, hogy ha te nem így teszel, akkor te bunkó vagy.)
• Az angolok megkérdezik, hogy hogy vagy, de nem várják meg a választ.
• Az angolok szeretnek sorban állni. Egyenes sorban szállnak fel a buszra is és sosem tolakodnak.

A négy hónap alatt egyébként nem sikerült életre szóló barátságokat kötnöm, sőt számomra az Erasmus ténylegesen kemény munkáról szólt, nem pedig a bulizásról. Hazatérve le kellett még államvizsgáznom, majd megtervezni az egyetem utáni életemet, hiszen ekkor már csakis Angliában gondolkodtam. Nehéz időszak következett, de ez a folytatásban kiderül.. :) 

És akkor pár kép Guildfordból:

A munkatársaimmal az utolsó napon.

ELSŐ RÉSZ

INSTAGRAM

FACEBOOK

Az elmúlt napokban több kérdést is kaptam a munkámmal kapcsolatban, így úgy gondoltam, hogy  1-2 poszt formájában megosztok pár információt a laboros életről.

Először is arról, hogy hogyan is jutottam ide?

Őszintén? Fogalmam sincs. Sosem készültem molekuláris biológusnak. Mindig voltak kétségeim arról, hogy mennyire vagyok egyáltalán reálos. Persze mindig is kitűnő tanuló voltam, szerettem tanulni, tételeket kidolgozni és amúgy minden tantárgy jól ment. Kivéve a tesit, ami furcsa, hiszen ma már el sem tudom képzelni az életem sport nélkül. Suliban mindig jobban érdekelt az irodalom és a művészetek, a szentimentális dolgok. Sőt, irodalom és történelem szakon kezdtem a gimnáziumot. Elvont irodalmárnak vagy újságírónak képzeltem el magam mindig is.

Aztán 17 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy én szeretem a szerves kémiát. Nem tudom, hogy mi történt, de ekkor bekattant valami. Emlékszem, hogy szerettem volna parfümöket gyártani (hogy ez nekem honnan jött, azt nem tudom), kutatásokat végezni az illatokkal és az emberi viselkedéssel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, hogy érettségi előtt leadom az extra irodalmat és történelmet, majd kémiára és biológiára váltok.  Gyógyszerésznek készültem, mert tetszett a steril légkör, de nyelvvizsga nélkül semmi esélyem nem volt bekerülni (és valljuk be, erős humán háttérrel sem), ezért a másodikként megjelölt orvosi laboratóriumi analitikus képzésre kerültem Debrecenbe. Ami szintén merész vállalkozás volt, ugyanis a buszút 5 órás volt Salgótarjánból. Konkrétan egy osztálykirándulás alkalmával döntöttem arról, hogy ide fogok majd jönni egyetemre, mert amikor megpillantottam a főépületet, elállt a lélegzetem egy pillanatra. Nekem ennyi elég is ahhoz, hogy sorsdöntő döntéseket hozzak... 

Senkit nem ismertem, azt sem tudtam, hogy mi lesz velem ott egyedül.  De azt hiszem, hogy jót tett a változás. Megismertem az ország keleti régióját és olyan barátokra leltem, akik mindig az életem részei lesznek, még ha nem is látjuk egymást rendszeresen a nagy távolság miatt. Az alapképzés egyébként 4 éves volt, ami alatt már elkezdtem "tédékázni", tehát egy kutatócsoporthoz csatlakozni és tanulni a nagyoktól. Ezt mindenkinek ajánlom az egyetemi évek alatt, hiszen így lehet megtanulni a szakma alapjait (nem pedig könyvekből). Aztán megkaptam a kitűnő alapképzésemet, orvosi kutatólaboratóriumi analitikus lettem.

Akkor most merre ezzel a lehetetlen nevű szakmával? Az egyetem szerencsére magával sodort a mesterképzésre, az orvosi egyetem molekuláris biológus képzésén folytattam tovább a tanulmányaimat, sejt- és immunbiológiára fókuszálva. Ez a két év hihetetlenül gyorsan eltelt, hiszen az utolsó félévet már Angliában töltöttem egy laborban az Erasmus keretein belül. Ide kerülni még egy hatalmas harc volt az életemben, nem sokan támogatták az ötletemet és nem akartam csúszni sem.  Tehát letudtam két félévet egyben, valami horrorisztikus számú vizsgával karácsony előtt, közben diplomadolgozatot írtam, angol kurzusra jártam, majd februárban felültem a repülőre és az életem teljes mértékben megváltozott.

 pexels.com

A történetet pedig innen folytatom.. Guildfordból, ahol 4 hónapot töltöttem és ekkor kezdtem el rákkutatással foglalkozni, aztán azt is elmesélem, hogyan is kerültem Cambridgebe három éve és hogy mit is csinálok én itt (megsúgom, még mindig a laborban ügyködöm..)

URBAN-EVE Szeretem a munkám! című cikkét ITT olvashatjátok.

Kicsit talán eltűntem a blogról, de az életem nagyon is nagy mértékben zajlott, illetve zajlik.  Elkezdődött a költözés, a pakolás, a stresszelés, hogy készen lesz-e a lakásunk karácsony előtt, emellett rengeteg-rengeteg munka zúdult rám, ami egyet jelent a túlórával, a hétvégi extra munkákkal így az ünnepek előtt. De voltam kétszer is Ausztriában az elmúlt három vagy négy hétben, ami segített abban, hogy végre nekem is karácsonyi hangulatom legyen és kiengedjem kicsit a gőzt. Szóval van mit mesélnem..

Hurrá költözünk!.. de mikor is?

Párszor már említettem a blogon, hogy hatalmas fába vágtuk a fejszénket tavasszal, ugyanis úgy döntöttünk, hogy ideje megteremteni a saját otthonunkat. A lakásvásárlás egy hosszú és nagyon is nehéz folyamat, lelkileg és a bankszámlát tekintve is megterhelő, nagyon sok dologra nem voltunk felkészülve. Főleg, ha az ember Cambridgeben szeretne letelepedni, ahol az ingatlanpiac háborús övezetnek számít. Minden ingatlan szinte napok alatt (gyakran percek alatt) elkel, az árak valahol a csillagos ég fölött vannak, amire még rátesz a vásárlók licitje, ami nyilván azoknak kedvez, akiknek több van a bankszámlájukon. Tehát nem nekünk. Istenem, mennyi, de mennyi lakást "veszítettünk el", mert hiába ajánlottunk a kért árnál többet, valaki egy órával később többet ajánlott, elkezdve a háborút, amihez még vagy öt másik pár csatlakozott. Valahol a második licitünknél mindig fel kellett adnunk, mert elértünk a határainkat. Így fájdalmas búcsút vettünk sok olyan lakástól, amibe már beleképzeltük magunkat, ahogy főzzük a vacsorát, az esti teázásokat és a jövőbeli kis családunkat. De aztán ránk talált a szerencse, ugyanis az egyik salesman segített nekünk bekerülni az első csoportba, akik megtekinhették az új építésű lakások terveit éppen azon a környéken, ahol mi lakunk. Az alap még le sem volt téve, de azon a napon, mind az összes lakás el is kelt. Ha nem mi lettünk volna az elsők, akik megnézhetik a terveket és ott azonnal nem foglaljuk le az egyiket, akkor még jó pár hónapig keresgéltünk volna reménytelenül. Szóval tervek és számítógépes grafikák alapján döntöttünk egy óra alatt az otthonunkról (megelőzve a következő párt), ami így visszatekintve elég rizikós döntés volt. Az építkezések valamikor nyáron kezdődtek el, lassabban, mint, ahogy terveztük, az októberi ígért költözés emiatt elmaradt. Már teljesen feladtuk, hogy április előtt pakolunk, amikor is novemberben extra sebességre kapcsoltak az építők és most úgy néz ki, hogy legkésőbb januárban (lehet, hogy karácsony előtt) beköltözhetünk az új otthonunkba. Ezúton szeretném ismételten kérni a Jézuskát, a Télapót, az ő összes kis manóját, rénszarvasát és angyalkáját, hogy segítsenek abban, hogy az idei karácsonyfánkat az új otthonunkba állítsuk fel, ugyanis jövő héten derül ki, hogy mi lesz. :) Én már most hálás vagyok, hogy eljutottunk ide, nagyon várom már, hogy végre a saját kis otthonunkat rendezgessük. A dobozolás, szortírozás már is elkezdődött, ami elég jól megy. Mutatok egy pár inspirációs képet, amit a Pinteresten gyűjtöttem. Leginkább a bordó és a szürke kombinációja tetszik.

Hurrá Utazunk!

Ausztriában kétszer is voltam, novemberben Salzburgba utaztam egy hétvégére, ahol meglátogattam a tesómat, december elején pedig Bécsbe utaztunk. Ausztria csodálatos hely, remélem jövőre is lesz alkalmam ellátogatni ide. Sajnos a költözés miatt nem tudunk Magyarországra utazni karácsonykor, ezért nagyon jót tett a lelkemnek, hogy a bécsi kirándulás alkalmával megkaptam az ünnepi hangulatot. És akkor mutatok pár képet is:

INSTAGRAM

Futás

Sikerült futnom is az elmúlt hetekben, bár kicsit nehéz volt belesűrítenem a napjaimba. Vittem Bécsbe is futócipőt, ahol az utolsó napon sikerült pár kilométert bezsebelnem. Az utazás előtt egyébként sikerült elérnem a 900 km-t, tehát a véghajrában vagyok. :) Elkezdtem hinni abban, hogy december 31-ig sikerül teljesíteni az áhított 1000 km-t, de addig még sokat kell tenni. Más sportra sajnos nincs időm most, januárban viszont ismét visszatérek a konditerembe és a súlyokkal való edzésekhez, mert hiányzik és érzem, hogy a futás miatt sajnos fogytam.

Egyébként december 23-án lesz az utolsó munkanapunk ebben az évben, addig még kicsit káoszkodom, futok és persze dobozoljuk az életünket a költözéshez. Ajándékvásárlás? Na, azt még mindig nem tudom, hogy fogom megoldani.. eddig a mézeskalács és a mince pie sütés tűnik megoldásnak a közelebbi ismerősöknek.

Mindenkinek kellemes készülődést az ünnepekre, remélem nektek nyugisabban telik az év utolsó hónapja.

Megosztok Veletek egy tradícionális karácsonyi videót innen Cambridgeből, idén remélem én is eljutok az egyik ünnepi koncentre:

Advent második vasárnapjához értünk, ezért a VKP-s blogcsoport elkezdett ráhangolódni az ünnepekre, elindult a BLOGMAS. Az első témához - amelyben egy karácsonyi kívánságlistát kellett írni - nem csatlakoztam, hiszen ebben az évben csakis egyetlen kívánságom van: hogy sikerüljön beköltöztünk az új lakásunkba. Még mindig nem tudjuk (pedig közel a dátum), hogy az építők befejezik-e a munkálatokat az ünnepek előtt, de én nagyon szépen kérem a Jézuskát, a Télapót és a kis manókat, hogy segítsenek abban, hogy ebben az évben a saját lakásunkban állítsuk fel a karácsonyfánkat. :)

..és énekeljünk karácsonyi énekeket (ezzel vissza is térve a BLOGMAS-ra). Ezen a héten ugyanis egy karányocsi mixtape-et állítunk össze Nektek, mindenki a személyes kedvenceit megosztva. A karácsonyi zenékkel az a bajom, hogy karácsony előtt egy hónappal mindenhol, minden nap hallom őket, mire pedig Szentestéhez érek, már rég meguntam az összeset. Éppen ezért csak 4 kedvencet mutatok, amelyek tényleg a szívemhez nőttek. Hallgassátok őket szeretettel:

CAROL OF BELLS

Amely elméletileg a Reszkessetek betörőkben szerepelt, viszont én is a Harry Potterből ismerem. Imádom a kóruséneket, szerintem a Carol of Bells egy örök klasszikus, visszaadja a karácsony igazi (műanyag- és csilivi-mentes) hangulatát.

BABY IT'S COLD OUTSIDE

Bárhogy is ellenkeztem ellene, Michael Bublé ugyanúgy a Karácsony része lett, mint a sok sok süti és fénysor:

HAVE YOURSELF A MERRY LITTLE CHRISTMAS

Nem klasszikus, igazából pár napja fedeztem fel, de tetszik. Sam Smith hangja egyedivé teszi ezt a verziót:

ALL I WANT FOR CHRISTMAS

A Love Actually karácsonyi dalát természetesen nem hagyhattam ki:

Nektek van kedvenc karácsonyi zenétek?

Két hete meglátogattam a testvéremet Salzburgban és természetesen benéztünk az egyik DM üzletbe is. Angliában nincs DM és Rossmann, mi helyette a Bootsba vagy a Superdrugba járunk. Ami jó is meg nem is, hiszen van Rimmel, MUA, Sleek, No. 7, Soap and Glory, Smashbox, Benefit, Clinique és még ezer és ezer márka egy helyen, de sajnos nincs Alverde és Balea, amelyeket mindig is imádtam otthon. Nyilván ezeket nem is fogom itt megtalálni, hiszen a DM saját bőrápolási márkáiról van szó, de nem igazán sikerült olyan termékeket találnom itt Angliában, amelyek árban és minőségben hasonlóak lennének ezekhez a termékekhez.

ALVERDE testvaj makadámdióval és karitévajjal

Az Alverde a DM natúr kozmetikum vonala, amelyek nem tartalmaznak tartósítószereket, színezékeket és főleg növényi eredetű összetevőkből állnak. Ahogy öregszem, egyre inkább a természetes összetevők mellett teszem le a voksom, az Alverde termékekben pedig sosem csalódtam még, emellett rendkívül kedvező áron kaphatóak.

A tél közeledte és a fűtési szezon teljesen kiszárítja a bőröm. Kezdek kifogyni a The Body Shop testvajamból, amit egyébként annyira nem is szerettem. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen fura, de egy idő után a testápolók már nem nyújtják azt a hidratáló hatást, mint a tubus elején tapasztaltam, emellett az illatát és az állagát is meguntam. Kellett valami, amit szeretek, amiben még sosem csalódtam és amit az utazótáskámban is visszahozhatok. Ezért az Alverde népszerű makadámdiós testvajának a kicsi verzióját (50 ml) tettem be a kosaramba és nem bántam meg, mert imádom. Nem nehéz állagú (mint például a The Body Shop testvajai), gyorsan beszívódik és nagyon diszkrét, de finom illata van. Azt hiszem, hogy visszatérek ehhez a jól bevált márkához és ha bármikor is otthon vagy Ausztriában járok, betárazok a következő hónapokra.

BALEA ránctalanító arckrém

Éreztem, hogy kellett egy kis extra hidratálás a arcbőrömnek, mert nemcsak érzékeny, hanem így télen jól ki is szárad, ráadásul foltokban. Még mindig nem sikerült megtalálnom a tökéletes arckrémet, ezért is kísérletezgetem, hátha rátalálok egy általános és elérhető nappali krémre. Úgy voltam vele, hogy miért ne próbáljam ki a Balea egyik termékét? Kedvező áron kapható, tetszik az édeskés az illata, jó a fényvédő faktora (LSF 15) és hátha működik. Eddig egyébként nem is gondolkodtam ránctalanító krémek használatán, de 27 év az 27 év, az már nagyon közeledik a 30-hoz. A bőr kollagéntartalma 25 éves kor után csökken, ezért a kozmetikusok szerint ajánlott már a húszas éveinkben elkezdeni ránctalanító krémek használatát. Úgyhogy velem jött. Eddig nagyon is tetszik. A krémnek selymes állaga van, kicsit nehezebb, mint a legtöbb nappali krém. Sokan írják, hogy zsírosít, én nem éreztem ezt eddig, inkább örülök, hogy táplálja valami a bőröm, ami sokkal egészségesebben néz ki - bár ez lehet a szilikonnak köszönhető, ami miatt egyébként primernek is beválik. Reggel és este arctisztítás után használom és tetszik, hogy puha lett a bőröm, nincseneki száraz szakaszok, nem húzódik az arcom és imádom az illatát is. Nyáron nem biztos, hogy kísérletezgetnék vele, de remélem, hogy a téli cidriben hű társam lesz. :)

Örülök, hogy velem jött ez a két termék, nagyon hiányoztak a DM termékek az otthonomból.

Próbáltátok már valamelyik terméket? Nektek beváltak? Van kedvenc krémetek a téli hónapokra?

Mennyien vagytok. Mennyien voltatok. Jöttetek, cipeltétek az emlékeiteket egy rozoga utazóba hajtogatva, hoztátok a nevetéseket, az álmokat és a bántalmakat. A szíveteket. Majd együtt nevettünk, gyúrtunk aprócska szeretet-gombócokat, veszekedtünk a semmin, sírtunk az elmúlás gondolatától, bámultuk a csillagokat, próbáltuk olvasni az eget és a lelkünket. Meg akartuk menteni a csodát, de sosem értettük igazán, hogy mit is kaptunk.

Néha felbukkantok a semmiből. Egy tükörkép a bögrémben, egy nem várt dallam a kávézóban, a tűzijáték illata. Ott voltatok valaha, közös álmokat kergettünk és nevettünk, mert elcsúsztam a sárban vagy mert mindig csokis volt a szám széle. Néha csak figyeltünk egymást, csukott szemmel. Ültünk a sötétben és hallgattuk egymás légzését. Rohantunk az éjszakában, hangosan énekeltünk, hogy ne féljünk és azt hittük, hogy ez mindig így lesz. Aztán hirtelen elhalkult minden. Némán sétáltunk, nem hallottuk egymást lépéseit sem, majd nem láttuk egymást hónapokig. Soha többet nem beszéltünk. Nem is tudom, mit mondhatnánk, ha egyszer mégis találkozunk.

Vajon találkozunk valaha is?

Ott voltál. Ott voltatok. Voltunk.

Idén végre én is eljutottam a Cambridge Filmfesztiválra, ahol két osztrák filmet néztem meg (véletlen egybeesés volt). A filmfesztivál 20-án indult és 8 napig tartott és  mintegy 147 filmből válogathattunk, amelyeket a város különböző termeiben, kollégiumaiban és természetesen a mozikban nézhettünk meg. A legtöbb filmnek az Art Picturehouse adott otthont, amely tényleg visszaadja a mozik régi hangulatát, imádom ezt a helyet. :)

FUTURE BABY, egy film a mesterséges megtermékenyítésről és annak jövőjéről

Ha valakinek azt mondom, hogy elmentem szombat este a moziba és megnéztem egy filmet a mesterséges megtermékenyítés jövőjéről, akkor kikerekedett szemmel bámulnak és megállapítják, hogy biztos nem vagyok százas. Lehet a munkám miatt is, hiszen molekuláris biológus vagyok, de a mesterséges megtermékenyítés témája mindig is érdekelt, nemcsak szakmai szempontból. Ez a film tényleg azt adta, amire számítottam, alaposan megvizsgálta az in vitro megtermékenyítés minden oldalát, kérdését, problémáját. Orvosok, laboránsok, donorok, anyák és gyermekek, mindenki más-más szemszögből és tapasztalattal beszélt a témáról. Megrendítő alkotásról van szó, amely személyes történeteken keresztül mutatja be az emberi vágyakat, boncolgat etikai kérdéseket és bemutatja az új technológiákat. A mesterséges megtermékenyítés procedúrája hosszú, fizikailag és lelkileg megterhelő, nem biztos, hogy ha oda kerülnék, végig tudnám csinálni egy-egy sikertelen beültetés után. 

Talán kicsit ijesztő, hogy hol is tartunk, Amerikában például teljesen természetes a béranyaság vagy az, hogy kiválaszthajtuk a donorok hajszínét, méreteit, arcvonásait és természetesen hatalmas üzletről van szó. Volt egy jelenet, amikor egy gazdag amerikai házaspár egy szegény, idősebb hölgyet választott béranyának, aki ebből finanszírozta kislánya felnevelését. A házaspár természetesen ott volt a szülőszobában, de elképesztő volt látni, hogy mennyire más volt a kapcsolatuk a babával, mint a béranyának, aki 9 hónapig a pocakjában hordozta a kis életet. A "szülők" mit sem törődve az egész szituációval és a lelki tartalommal, a születés után elővették az iPadet, a telefont, képeket készítettek a babáról, hogy feltöltsék a közösségi oldalakra, mintha egy kocsit vagy egy új házat vettek volna. Semmilyen kötődés nem látszott az arcukon, csak egy áru volt számukra a nemrég születő kis élet, amit beleilleszthettek a tökéletes életükbe. A béranya pedig a könnyeivel küzködött, alig akart ránézni a babára, hiszen tudta, hogy akit 9 hónapig hordott a szíve alatt, nem lehet az övé. Nyilván tudta ezt végig, de ott és akkor nehéz volt a lelke. Borzasztó volt látni a kontrasztot különböző életek között.

A film nagyon elgodolkodtató, sokszor drámai volt. Mindenképpen ajánlom azoknak, akiket érdekel a téma vagy személyesen érintettek.

HOMO SAPIENS, avagy mi marad utánunk?

Egy film arról, hogy mennyire törékeny és véges az emberi lét és arról, hogy mit hagyunk magunk  után. Mert tényleg, mi marad utánunk? Üres terek, romos épületek, a városokat benövő növények, omladozó falak, elhagyott játszóterek, boltok, kórházak, iskolák. És a természet. Nikolaus Geyrhalter alkotása nem mindennapi, ugyanis a filmben nincs zene, nincsenek párbeszédek és a leírás alapján azt gondolnánk, hogy unalmas lesz másfél órán keresztül üres tereket nézegetni és hallgatni az eső kopogását az elhagyatott házak erkélyén. Mégis csodálatos ez a film. Megmutatja a természet erejét, amely fokozatos hódítja vissza régi mivoltját. Megmutatja, hogy az élet mulandó, akár az egyén, akár az egész emberiség szintjén. Éppen ezért kell a jelenben élni, kihasználni a lehetőségeket, nem elpocsékolni az időt, amit kaptunk. A képek gyönyörűek, a természet hangja pedig megnyugtató, talán kellett is egy ilyen film a lelkemnek. A vetítés után természetesen találkoztunk Nikolaussal, aki elmondta, hogy mintegy 5 évig dolgoztak a filmen a kutatással együtt és hogy a hangot legtöbbször utólagosan kellett hozzáadni, mert nehéz volt ténylegesen üres és elhagyatott tereket találni, ahová nem hallatszott el a közelben lévő város, az autók, repülők, az emberiség zaja.

Nagyon tetszett az idei fesztivál,  remélhetőleg magyar filmek is felkerülnek a programlistára a jövőben.

November elejét írunk és 800 km fölött járok! Nehéz hónap van mögöttem, elfáradtam és még 200 km teljesítése rám vár. Októberi visszatekintés következik...

Ha egy ideje követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy szeretek futni és hogy ebben az évben kitűztem magamnak egy komolyabb célt is. Év végére szeretnék 1000 km-t teljesíteni, ami számomra mindig is egy elérhetetlen számnak tűnt. Év közepén a 500 lefutott kilométernél jártam, így visszanéztem az elmúlt hónapokra és eldöntöttem, hogy miért is ne sikerülne megdupláznom ezt a mennyiséget az év végéig?

Azóta sokat futottam, tréningeltem másokat, eseményeken vettem részt. Úgy éreztem, hogy minden a tervek szerint alakul, elértem a várva várt 700 km-t és onnan már úgy gondoltam, hogy minden menni fog, mint a karikacsapás. Na persze! Ekkor szeptember vége volt, én pedig éreztem, hogy az utolsó három hónapban 300 km teljesítése nagy kihívás lesz. Ez havi 100 km-t jelent, ami valljuk be, sok.

Eljött az október, beköszöntött az ősz, mondhatni drasztikusan. Én pedig elfáradtam. Ekkor kezdtem érezni, hogy akkor ez most tényleg nehéz lesz, bár sikerült tartanom a tervezett futásokat. Teljes munkaidőben dolgozom, a futásaim nagy részét este, illetve hétvégente végzem.  Sajnos volt egy kis egészségügyi problémám, így csak arra vágytam, hogy munka után hazaessek és bekuckoljam magam. Hajnali kelések, munka, sokszor túlóra, este pedig puha takaró, csoki és sorozatok. Ez így ment napokig. Aztán éreztem, hogy ez nem én vagyok. Ki kellett törnöm a téli álom-üzemmódból és vissza kellett térnem a megszokott kerékvágásba. A kezdő futóim lelkesen edzettek továbbra is, így lassan, de biztosan építgettem a kilométereket. Visszatértem... rövidebb, de gyakoribb futásokkal, így sikerült túllépnem a 100-as kilométerszámot októberben. Nehéz volt, de ez már az enyém.

Úgy érzem, hogy kellett az a pár nap pihenés, bár nem teljesen, de feltöltötte a szervezetem a következő 200 kilométeres kihívásra. Legalábbis ezt remélem. Egyébként vicces, hogy nem több, mint egy hétről beszélünk, mégis pár nap kiesés nagyon sokat számít.

Be kell vallanom, elfáradtam, de már látom a villódzó 1000-es táblát az alagút végén.

Tehát nincs más hátra, mint előre! Kevesebb, mint 200 kilométer teljesítése vár rám az év végéig. Ez heti 25 km-t jelent durván. A téli időszámítás kezdetét vette, az év végi munkahajtásról nem is beszélve. De nem adom fel, bármilyen nehéz is elindulni a hidegben és a sötétben.  Természetesen a végén kiderül, hogy mi is hajtott előre, de erről még egyelőre nem beszélhetek. :)