- A rózsaszín hajnal azt jelenti, hogy ma esőben futunk! - Ez volt az első gondolatom vasárnap reggel, amikor is komótosan kinéztem az ablakon.

- Esőben futni vasárnap reggel egy órán keresztül? Hagyjatok engem békén! - Másztam is vissza a puha takaró alá.

Pár perc múlva aztán csak felkeltem, elindultam a fürdőbe, majd megráztam magam.

- Nem vagyok én cukorból, menni fog ez!

Sikerült felkelnem, megreggeliznem, aztán rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy miben fussak. Az esőkabátban bemelegszem, a pólóban fázni fogok, az új cipőmet nem akarom teljesen eláztatni, de a régi már teljesen elkopott és csak rövidebb távokra használom. És különben is, sapkában fussak vagy anélkül? Hogy fogok én kinézni a verseny végére?  Előjött a női énem, teljesen bepánikoltam, hogy nincs mit felvennem a mai futásra. :D Pedig ilyeneken nem szoktam aggódni, de akkor reggel minden túlságosan soknak tűnt. A Másik Felem látta a lelki összeomlásomat, gyorsan segítségemre sietett, még a sapkáját is odaadta, illetve kocsival bevitt a városba. Én meg tovább morcoskodtam, hogy hideg van, hogy melegem lesz a sapkában, hogy nem fogok jó eredménnyel végezni. Csodálom a türelmét egyébként. :)

Próbált képeket csinálni rólam a verseny előtt, én meg csak szomorkodtam, mert a sapkában úgy néztem ki, mint egy kisfiú, aztán meg melegem lett. Minden frusztrált.

Elstartoltunk, az első pár méter után visszanyertem az életkedvem. Levettem a sapkámat, levetkőztem a kételyeimet és csak futottam. Érdekes, hogy teljesen kitisztult a fejem, nem gondoltam semmire, csakis a futásra. Éreztem az erőt a lábaimban, az esőcseppeket az arcomon, a hideget, a szelet, de egyetlen pillanatra sem gondoltam ezekre a nehézségekre. A testem tudta és tette a dolgát.

Nagyon átszellemülten, körülbelül a negyedik kilométernél.

Egészen az 6. kilométerig szárnyaltam, aztán valaki megkopogtatta a vállam és mondta, hogy szerinte elhagytam a sapkám. Hátranéztem és láttam a távolban, a sárban. Na ne. Törés. Visszaszaladtam, majd ismét nekiindultam, páran lehagytak. Próbáltam visszatalálni, nehezen ment, végül nagyjából ismét lenyugodtam. A 8. kilométer környékén valaki mögöttem nagy harcba kezdett. Olyan szinten kapkodta a levegőt, hogy teljesen kizökkentett az akkori tempómból. Próbáltam gyorsítani, de csak nem tudtam lehagyni teljesen, végig a nyomomban volt. Egyszer meg is előzött, na ezt nem hagyhattam. Gyorsítottam, visszaelőztem. Az utolsó kilométer ebből a harcból állt. És ő még mindig kapkodta a levegőt, hörgött, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy még mindig van energiája. Majdnem szóltam neki, hogy lassítson már, mert még a végén valami baja esik, de aztán gondoltam, hogy ki vagyok én, hogy megmondjam neki, hogy mit csináljon. Tehát nem szóltam, gyorsulni kezdtem. Ahogy megláttam a célegyenest, onnan kezdve tényleg tudtam, hogy akkor most tényleg bele kell adnom mindent. A tempó jött magától, a hörgést már nem hallottam. Hátra is néztem, hogy minden rendben van-e, úgy tűnt, hogy végre rájött,hogy le kellett lassítania.

Beérve boldog voltam. Akkor éreztem, hogy teljesen bőrig áztam, a hajam mint egy moszat. Átvettem a kis csomagomat, találkoztam pár ismerőssel és már kaptam is az sms-t az időmről. 54:22. Nem rossz eredmény ezután a morcos reggel után. :) Hazaérve egy forró mentás fürdőt vettem és próbáltam visszagondolni a versenyre. Nem sok minden maradt meg az utolsó pár kilométeren kívül. Emlékszem az esőre és a hidegre, de az útvonal? Nem nagyon rémlett. De boldog és büszke voltam, hogy a komfortzónámon kívül sikerült teljesítenem. Még több ilyet! 

Minden futás mögött van egy jótett is. :) Az eseményből befolyt összeget a Muscular Distrophy UK szervezetnek adományozták, a versenyen sok tolókocsis, izomsorvadásban szenvedő versenyző is részt vett. Le a kalappal előttük! 

Néha kell egy kis kikapcsolódás, tea, képek és zenék. Az elmúlt napokban kezdtem jobban bekuckózni, mert olyan hideg van és nagyon hamar sötétedik. Ilyenkor nem kell más, csak egy nagy, meleg pokróc, tea, pinterest, könyvek, egy szép magazin vagy youtube. Innen merítek egy kis békét és inpirációt, elhoztam Nektek a kedvenceimet.

Hogyan érdemes bekuckózni?

OLVASÁSSAL

Képek: Menczel Enikő (saját)

Imádok olvasni, hiszen sokkal többet ad, mint egy film. Ördög Nóra Pozitív könyvéről már ITT írtam és bár kiolvastam, mindig vissza-visszatérek és beleolvasgatok egy-egy fejezetbe. Ugyanígy vagyok Estée Lalonde újonnan megjelent könyvével is, amelyről már szintén írtam ITT. Szeretem olvasgatni Müller Péter gondolatait is, mert megnyugtatnak a sorai. A Szeretetkönyv minden oldaláról árad a béke és a szeretet, amire pont szükségem van egy hosszú nap után.

TEÁVAL

Képek: Menczel Enikő (saját)

A tea és Enikő kapcsolata nagyon erős. Imádok teázni mindenkor és mindenhol. Ezt a teát Anamitól (ANAMIBLOG) kaptam még a FABWMN tea party után. Azóta már készítettem is egy hatalmas bögrével. A kamilla, levendula és a rózsa keveréke egyszerűen mesés, én a békesség teájának nevezem.  Mindenképpen beszerzek egy hasonló variációt, amikor kifogyok belőle.

CIKKEKET BÖNGÉSZNI

Pásztory Dórival a FABWMN partiján találkoztam először (mennyit köszönhetek Anaminak!) és bár régebben elvétve olvasgattam a WMN posztjait, azóta mindig megnézem, hogy posztolt-e Dóri aznap. :) Legutóbbi írása nagyon magával ragadott. Sally Phillips Milyen lenne a világ Down szindrómások nélkül? című dokumentumfilmjét alapul véve írt személyes tapasztalatairól, élményeiről. Minden sora érték, olvassátok el, ha van egy kis időtök. :)

"Elfogult vagyok, mert nagyon szeretek élni, és elég szomorú lennék, ha nem létezhetnék egy ultrahangkép miatt, amelyen csak a fizikai adottságaimról adtak volna információkat, a lelkemről és személyiségemről viszont nem sokat." (Pásztory Dóra)

PINTERESTEN BÖNGÉSZVE

Csak mert imádom, hogy ilyen sokszínű a Pinterest és mert megnyugtat a szép képek nézegetése. Készítettem egy kis válogatást a kedvenceimből. Ránézek ezekre a meleg őszi leveses képekre és rögtön boldogabb leszek. :)

ZENÉT HALLGATNI

Ti hogyan kapcsolódtok ki ősszel?

Van kedvenc zenétek, könyvetek mostanság? 

A munkanapok nagy részét laborköpenyben töltöm, az estéim pedig az edzésről vagy mások edzéséről szólnak, tehát felkötött hajjal, futóruhában izzadok, otthon pedig rögtön "játszósba" vagy pizsamába bújok és folytatom a napi teendőket vagy ha időm engedi, végre olvasok.

Fontosnak tartom, hogy a "limitált körülményeimhez" képest is nő maradjak, amelynek tudata talán az elmúlt két évben megerősödött bennem. Egyszerűen szeretem és élvezem a női létet és fontosnak tartom, hogy ezt az oldalamat is ápolgassam amellett, hogy ezer és egy dologgal foglalkozom.

FabWMN Tea party

Ezért is örültem, amikor meghívást kaptam Anami FabWMN Tea partyjára másfél héttel ezelőtt. Anami a blogján indította el FabWMN nevű projektjét, amelynek célja a nőiség ünneplése kortól, nemtől, méretektől és társadalmi elvárásoktól függetlenül. A projekt keretében olyan nőket mutat be, akik inspirációt adhatnak a többieknek. Anami maga is ide tartozik, hiszen elképesztően stílusos, határozott és őszinte.

Kép forrás: ANAMIBLOG

A projekt ötlete nagyon tetszik, hiszen úgy gondolom, hogy nekünk nőknek igenis össze kell tartanunk és támogatnunk, bátorítanunk kell egymást ahhoz, hogy azzá váljunk, akik szeretnénk. Nem egymás ellen kell versenyeznünk, hanem egymásért, hiszen van bőven elég hely minden egyes tehetség kibontakozásához. Lehetünk orvosok, jogászok, pékek, cukrászok, írók, csodálatos anyahősök vagy élsportolók. Nincs rossz választás, a saját utunkat és boldogságunkat kell megtalálnunk. És ha találunk pár inspiráló és támogató női cinkostársat ebben, akkor a határ tényleg a csillagos ég.

A találkozó alatt nagyon sok kedves, okos, vicces és elképesztően inspiráló nővel találkoztam. Érdekes, hogy mindenki más és más háttérrel, végzettséggel, hobbival érkezett ide, mégis megtaláltuk a közös hangot. Köszönöm Anaminak ezt a lehetőséget és remélem még találkozunk a jövőben. :)

És ha nőiség, szerettem volna megemlíteni az aktuális kedvenc könyvemet is.

Estée Lalonde: Bloom

Estée videóit és blogját régóta követem, szerintem ő az egyetlen blogger, akinek tényleg mindig megnézem a videóit és elolvasom a véleményét bizonyos termékekkel kapcsolatban. Hihetetlen jófej lány, aki Kanadában nőtt fel, de pár éve Angliába költözött szerelme, Aslan után. Ismerős szituáció, ugyebár. ;) Estée oldala és csatornája egyébként hatalmas lett az elmúlt években, hihetetlen népszerűségnek örvend itt Angliában és a világ minden táján. Októberben végre megjelent első könyve is, a Bloom. Természetesen előrendeltem hónapokkal ezelőtt és már alig vártam, hogy október 6-án végre megérkezzen hozzám. Csodaszép könyv, igényes borító és képek. Estée ebben a könyben még inkább megmutatja személyes oldalát, azokat a dolgokat, amelyeket eddig egyébként nem osztott meg. Ír az Angliába költözés nehézségeiről, a depressziójáról, a szüleivel való kapcsolatáról, az iskolában tapasztalt kirekesztésről és megismerhetjük a félénk, kicsit duci kanadai lány útját, aki egy nagyon is stílusos és gyönyörű nővé cseperedett. Alapkönyv minden egykor félszeg, furcsának titulált lánynak, nőnek. Az egyetlen hibája talán, hogy nagyon apró betűkkel íródott és minden oldal hatalmas szegélyt kapott, amit kicsit csalásnak tartok. De ez legyen a legnagyobb problémám. 

Estée egy igazi fab woman! 

Mint ahogy mi is. ;)

Tegnap délután éppen végeztem minden munkával, így hatalmas mosollyal lecsuktam a laptopot, összeszedtem a dolgaimat és körbenéztem. Nem is vettem észre a nagy munkahévben, hogy rajtam kívül már csak egyetlen ember maradt az irodában. Ő hatalmasat sóhajtott és megjegyezte, hogy milyen gyorsan telik az idő. Hogy már megint ősz van... megint október... hová lett ez az év... hihetetlen.

Hihetetlen is, igaza volt. Ebben az évben éreztem először azt, hogy minden felgyorsult. Lehet, hogy azért érzem így, mert már teljesen otthon érzem magam Angliában? Furcsa, hogy már három éve itt élek. És még furcsább belegondolni abba, hogy mennyi, de mennyi minden változott az életemben azóta. Teljesen más embernek látom és érzem ma magam, mint három évvel ezelőtt.

Sosem írtam még Angliáról és arról, hogy hogyan is kerültem ide és pontosan mit is csinálok itt, ezért úgy döntöttem, hogy szépen lassan megosztom ezeket a részleteket az életemből.

Angliába költözni egy nagyon nagy lépés volt az életemben. Soha nem gondoltam egyébként, hogy mennyire meg fog viselni ez az egész testileg és lelkileg. Konkrétan még akkor sem hittem el, hogy ez valami nagy dolog, amikor már javában itt éltem pár hónapja. Először 4 hónapra költöztem ki egy szakmai gyakorlat erejéig, de az nem ugyanaz. Akkor csak átutazó egyetemista voltam egyetlen szakadt bőrönddel és természetesen világmegváltó gondolatokkal. Akkor még nem értettem ezt az egész felnőtt életet, minden új volt és mindent csodálatosnak tartottam ebben az esős országban. Aztán amikor véglegesnek látszódott a kiköltözésem úgy három éve, akkor kezdett minden félelmetesnek tűnni. A pár hónapra kiköltözés és a letelepedés között elképesztő különbség van. Körülbelül másfél év kellett ahhoz, hogy teljesen otthon érezzem magam, hogy hozzászokjak az itteni kultúrához, az emberi reakciókhoz, az akcentusokhoz és úgy az élethez. Mert itt minden más. Minden idegen. Nincs itt a család, a barátok, akikkel mondjuk felnőttél, de még a szomszédodat sem ismered. De nem is kell ilyen nagy dolgokra gondolni. Lemegyek a boltba és más ételek vannak, más árakkal. Ha bekapcsolom a TV-t, nem ismerem a műsorvezetőket, a politikusokat, a hírek felépítését. Mindenféle nemzetiségű és nyelvű emberek vesznek körül, teljes a káosz. Emlékszem, amikor a National Insurance okán hívtam fel az ügyfélszolgálatot, nem értettem, hogy mit beszélnek a vonal másik végén. Leacsaptam a telefont és kijelentettem, hogy én itt nem fogok tudni élni. Naponta tettem fel magamnak a kérdés, hogy mégis mit keresek én itt?

Így kezdődött.. Aztán szépen lassan sikerült minden; állást, albérletet és a saját utamat megtalálni. 

Ide akartam tartozni. Én, aki sosem tudtam igazán beilleszkedni sehová.

Letelepni egy olyan embernek, aki soha életében nem utazott és soha nem volt elég önbizalma konkrétan semmihez, hatalmas dolog volt. Erről szeretnék írni.. végre. :) Most már vissza tudok nézni az elmúlt évekre és összegezni tudom ezt a felfordulást, a lelkem utazását. Ahogy a menüsorban is láthatjátok, ezentúl az Angliával kapcsolatos írásaimat és gondolataimat is megosztom Veletek, remélem talál majd közönséget ez az időutazás.

2013. Guildford, az első állomás. Négy hónapot töltöttem itt egyetemistaként az Erasmus program kereteiben.

Végre sikerült időben csatlakoznom a VKP mostani kihívásához. Már a múltkori témáról is akartam írni egy posztot, de sajnos nem jött össze. A mostani kihívást viszont nagyon jópofának találtam, ezért már jó előre meg is írtam... Ebben a hónapban a függőségeinkről kellett írni, amely Mezei Hanna Ágnes ötlete volt (a blogját ITT tekinthetitek meg). Először próbáltam kiemelni valami jellegzeteset, aztán rájöttem, hogy olyan sok függőségem van, hogy inkább listát írok róluk. Nem, egyébként nem sok és szerencsére nem károsak. Na jó, talán a reggeli kávé meg az ebéd előtti.. de az annyira unalmas, hogy meg sem említem a listában. :)

Enikő vagyok és függő!

TEA

Rengeteg és rengetegféle teát iszom napi szinten, természetesen ízesítés nélkül. Zöld tea, jázmin tea, menta tea, angol tea, alvós tea, gyümölcstea, Pukka tea, karácsonyi fahéjas tea, néha pedig kamilla tea. Hatalmas készleteim vannak, szerintem a konyha felét (nem túlzás) a teásdobozaim teszik ki. A másik felét meg az almáim. :D És ha már itt tartunk..

ALMA

Szeretem a gyümölcsöket, de az almával való kapcsolatom mindig is különleges volt. Mit nekem trópusi gyümölcsök, mangó, passion fruit és társaik...ide minden zamatos almával, egy kaminonnal legalább! Talán másoknak ez a világ legunalmasabb gyümölcse, de engem egy nagy, piros vagy zöld alma hihetetlenül boldoggá tud tenni. Az az igazi, fáról levett, kissé savanykás, lédús, napsugárízű alma... :) Mmm.

Minden nap egy alma, az orvost távol tartja. A függőségem egyébként abban mutatkozik, hogy ha egy napot is kihagyok almázás nélkül, elképesztő hiányérzetem van. De rettenetesen. Úgy érzem magam, mint aki nem vitt be elég vitamint a szervezébe és hiába van késő este, nekem almát kell vennem. Másik Felem nagyon is tudatában van ennek a szenvedélyemnek, ezért mindig feltölti az almaraktárainkat a nyugalom megmaradása érdekében. :) Tökéletes Férfi.  

SZEMPILLASPIRÁL

Erről aztán tényleg írnom kellene egy posztot, mert szempillaspirál nélkül nem sokszor teszem ki a lábam a házból. Nekem ez a kedvenc sminkdarabom, ami mondjuk másnak a rúzs vagy a körömlakk. Sok darabom van, imádom őket tesztelni és halmozni. Én igazi pillás lánynak vallom magam, az angol barátaim például 'pillás o'-nak nevezik az 'ő' betűt a nevem végén. Nomen est omen.

FUTÁS

Erről nem is kell sokat beszélnem, ez a blog mindent elárul erről a mániámról. Imádom, mert ilyenkor szabadnak és erősnek érzem magam. Imádom, mert olyan boldogságot és magabiztosságot ad, amelyet más sport még nem adott. A futás csodálatos dolog, amely szintén egy áldásos függőség.

Azt hiszem, hogy ha csak ennyi 'a bajom', akkor minden rendben van az életemben. Akkor én most még megyek is iszom egy csésze teát, majd futás előtt egy órával elrágcsálok egy hatalmas almát.

Többen is érdeklődtek a kezdő futóim edzéstervéről, ezért most úgy döntöttem, hogy megosztom Veletek. Előre el kell mondanom, hogy alapjaiban a Couch to 5k alkalmazást használtuk, amit ti is letölthettek a telefonotokra és így futás közben követhetitek az instrukciókat. :)

Az alkalmazásról annyit, hogy szerintem tökéletes azoknak, akik világ életükben utáltak futni, rossz emlékeik vannak a testnevelés órákról, illetve azoknak, akik egy kis lépcsőzéstől kifulladnak, tehát az állóképességükön van mit javítani. Fokozatosan készíti fel a szervezetedet az 5 kilométeres távra, ami szerintem nagyon okos, mert sok kezdő futó abba a hibába esik, hogy túl sokat és túl gyorsan szeretne futni.

Mielőtt elkezdenéd az edzéstervet:

Konzultálj az orvosoddal, ha túlsúllyal küzdesz vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedsz.  

Öltözz futásnak és az időjárásnak megfelelően. Nem is kell mondanom, hogy mennyire fontos a megfelelő futócipő és ruházat használata.

Készíts tervet, írd be a naptáradba. Fontos, hogy lásd, hogy a hét melyik napján fogsz edzeni, hiszen így könnyebben boldogulsz majd egyéb kötelezettségeiddel, programjaiddal. Könnyebb lelkiekben is felkészülni így az edzésekre.

Nem kell kifulladni! A program első hetei a lassú kocogás és a gyaloglás kombinációi, de később sem kell kifullasztanod magad, sőt egyáltalán nem is ajánlott   Én mindig azt javasoltam a kezdőimnek, hogy ha nem tudnak közben beszélgetni, akkor túl gyorsan futnak, lassítsunk a tempón. Senki sem születik 12 km/h futótempóval. Lassan, de biztosan kell felkészíteni a szervezetet. A túledzés és túlhajtás senkinek nem tesz jót.

Fontos a pihenés! Az edzések között hagyj ki 1-2 napot, ennyi idő kell a regenerálódásra.

Nyújts! Minden edzés után szánj időt a nyújtásra, így elkerülheted a sérüléseket.

Figyelj az étkezésre! Edzés előtt két órával ajánlott mérsékelten enni, de ne túl megterhelőt (a pörköltet nokedlivel hagyd a futás utánra), utána már csak a folyadékpótlásra figyelj. Fontos, hogy rendszeres és kiegyensúlyozott táplálkozás nélkül nem válhatsz sportolóvá!! A futás rengeteg energiát használ fel, étkezz tudatosan, add meg a szervezetned szükséges szénhidrátot, fehérjét és zsírokat.

Kezdetben utálni fogod, de ez teljesen normális. Amint az állóképességed és a tested is hozzászokik a rendszeres sportoláshoz, minden könnyebben fog menni. :)

A tervet pedig itt tekinthetitek meg..Futásra fel! :)

 Ne felejtsétek el megírni a tapasztalataitokat a programot illetően! Jó szórakozást! :)

Az Instagramon és a Facebookon pedig használjátok a #mypersonalbest hashtaget. :)

Az év elején még nem igazán fogalmazódott meg bennem, hogy mennyit, hogyan, kivel is szeretnék futni. Akkor még nem tudtam, hogy hatalmas mennyiségű élménnyel, energiával és baráttal leszek gazdagabb a futás révén. Azt viszont tudtam, hogy  végre szembenézek a félmaratoni távval és bíztam benne, hogy sikerülni fog...még akkor is, ha nem volt szigorú tervem a felkészülés során. Sikerült. :)

Azóta hány száz kilométer telt el! Volt olyan, amikor szárnyaltam, erősnek és megállíthatatlannak éreztem magam. De voltam sokszor magányos is. Sírtam és nevettem. Ólomlábakkal kerestem a reggel békéjét, máskor pedig elméláztam a naplemente szépségében.  Sokan csatlakoztak hozzám, visszaadták az együttmozgás örömét, én pedig bíztattam és reményt adtam nekik. Együtt sírtunk, nevettünk, izzadtunk, közben pedig csakis a pillanatnak éltünk. Nem adták fel, velük pedig én sem.

Két pár cipőm van és 700 lefutott kilométerem ebben az évben. Meg még annál is többet jelentő pár igaz barátom a mozgás által, reggeli gondolatom, mosolyom, örömöm, hideg napfelkeltém, szívmelengető naplementém. A terv a hónapok alatt kezdett megfogalmazódni... 1000 km, vajon meglesz? Nem is tűnik megvalósíthatatlannak ennyi minden után. Nem fogom mániákusan üldözni ezt a számot, de megteszek minden tőlem telhetőt. Ha fáradt vagyok, akkor pihenek, ha pedig úgy érzem, hogy futni szeretnék, akkor futni fogok. :) Én már így is büszkén és hálásan gondolok erre az évre és azokra csodákra, amik futás közben ás által történtek velem.

Akkor tehát nincs más hátra, mint előre! Kevesebb, mint 300 km megtétele vár még rám ebben az évben. Kinek és minek és miért? Magamnak, Nektek, minden futónak, kocogónak, a reggeli koránkelőknek, az esti sprintelőknek és azoknak, akik még csak barátkoznak a futás gondolatával. Bárhol is vagyunk a világban, ez majd összeköt minket.

Az évszakváltás teljes mértékben lezajlott az Egyesült Királyságban, itt van az ősz! Az előző posztban már köszöntöttem is a kedvenc hónapomat, azonban rájöttem, hogy a ruhatáram még nem áll készen a cidrire. Mivel múlt hét óta folyamatosan fázom a nyári ruháimban és a légkondis helyiségekben (azaz mindenhol, hiszen Angliában 15 fok fölött mániákusan használják a  légkondikat, ki érti ezt?), ezért sürgősnek éreztem beszerezni pár melegebb holmit. Vásárolni mostanában nagyon nem voltam, igazából nem is hiányzott a tömegben való szaladgálás, ruhatárban izzadás, hajkócolós vásárlás, ezért online rendeltem az ASOS-ról. Imádom az ASOS-t egyébként, mert hipergyorsak (2-3 munkanap alatt általában kézhez kapom a rendelést), illetve ingyen visszaküldhetem azokat a termékeket, amelyek nem tetszenek vagy nem passzolnak méretben.

Szóval rendeltem három igazán szuper felsőt, amelyek majd melegen tartják a testem és a lelkem ebben a szomorkás időben. Felfedeztem, hogy az ASOS árul Pull and Bear termékeket, amelynek az üzleteit itt Angliában még nem is láttam (Londonban talán van pár üzletük?).. szóval juhéj, rendeltem is gyorsan két pulcsit, amelyek szuperpuhák és már most alig várom, hogy viseljem az egyiket holnap (remélem nem süt ki a nap). A harmadik felső egy szimpla, fekete, zipzáras megoldás, amely szintén jól jön majd a munkahelyen vagy amikor gyorsan magamra kell dobnom valamit.

A régi The Body Shop E-vitaminos arckrémem már pár hónapja elfogyott, ezért időszerű volt új arckémet beszereznem. A nyarat még csak túléltem a L'Oreal szérumommal (tudom, hogy nem pótolja a a hidratálót), de a bőröm ilyenkor extra száraz. Meg aztán amikor múltkor otthon voltam, anya rávilágított, hogy mennyire idős vagyok már és hogy nem ártana a bőrömnek egy kis segítség. Ezért szereztem be ezt a Garnier krémet, amit egyébként nagyon megszerettem, mivel gyorsan beszívódik és könnyű állagú.

Rengeteg szempillaspirálom van, jelenleg ezt az Avon Big and Multiplied termékét használom, amelynek elsősorban a csomagolása fogott meg. Szeretem a szürke minden árnyalatát. Szép nagy, dús pillákat csinál, kicsit talán csomósít, mert sok festéket vesz fel a kefe, de azért megállja a helyét a mindennapokban.

A hidegebb időjárás miatt egy kicsit fel kellett újítanom a futóruháimat is, amit majd a következő posztban mutatok be.

Ti hogyan készültök az őszre?

ASOS Termékek:

Pull&Bear Mixed Caple Knit Jumper

Pull&Bear Double Layer Oversized Scuba Top

New Look Stripe Zip Through Jumper

Három hete ismét visszatértem régi jó szokásomhoz, szombat reggelente futni járok. Nem egyedül, hanem körülbelül 400-500 másik futóbolonddal, akik képesek korán kelni, hidegben, esőben, szerencsés esetben napsütésben futócipőt húzni, hogy egy jóleső 5 km-t gyűjtsenek be még mielőtt magához tér a város.

A Parkrun az Egyesült Királyságban megrendezett ingyenes futó rendezvény, amelynek minden magára adó város helyszínt biztosít. Minden korosztály és nem számára nyitott. A futók között találhatunk olimpikonokat, hírességeket, hobbifutókat és természetesen kezdő kocogókat is. Vannak, akik a reggeli kutyasétáltatást oldják meg így, vannak, akik speciális futóbabakocsival száguldoznak, miközben kisbabájuk kiváncsiskodva figyeli az eseményeket és szippantja magába a sport szeretetét, illetve vannak professzionális futók is, akik a következő versenyükre edzenek. Az egész rendezvény talán ebben különleges. Összeköt kicsit és nagyot, profit és kezdőt, mindenkit, aki szeret futni. :)  Természetesen, mint minden ilyen rendezvényen, itt is külön rajtcsoportok vannak, tehát a hasonló tempójú futók nagyjából együtt indulnak, így a kocogók nem gátolják a gyorsabbakat.

Ahogy láthatjátok a térképen, az Egyesült Királyság szinte minden szegletében tudtok csatlakozni egy Parkrunhoz.

Cambridgeshire megyében Milton Park biztosít helyszínt ennek az eseménynek. Szerintem nem is találhattak volna tökéletesebb terepet, hiszen a park gyönyörű. Az 5 km nagy részét kis erdei utakon teljesítjük, amely néha kész akadálypálya egy nagyobb esőzés után. Nem baj, több a kihívás. Hiába a sok résztvevő, sosem éreztem, hogy ezek a kis utak túl zsúfoltak lennének. A futók tisztelik egymást, utat adnak a gyorsabbaknak, egymást bíztatják az utolsó pár szár méteren és megköszönik az önkéntes szurkolóknak, hogy a szombat reggelüket erre áldozzák. A park két tavat is magában foglal, amelyben futás során gyönyörködhetünk. Egyedül futunk, csöndben, de mégis együtt, hiszen cinkostársak vagyunk (futóbolondok), ezért számomra nagyon meghitt a légkör. Úgy gondolom, hogy nem is lehetne jobban kezdeni a hétvégét.

Az elmúlt hónapokban nem egyedül, hanem másokkal futottam hétközben, ezért mindig az ő termpójukat követtem, amitől úgy éreztem, hogy kicsit lelassultam. De a Parkrun más. Felvehetem a saját tempóm és igazán élvezem, hogy hétről hétre egyre gyorsabb vagyok. Két hete még 10. voltam a saját korkategóriámban, tegnap már a 4. helyen értem be és ismét 5:20-as kilométereket teljesítek korán reggel (reggelente én mindig lassabb vagyok). Motiváló, hogy beoszthatom a saját ritmusomat, hiszen már ismerem a terepet, tudom és érzem, hogy mennyi van még hátra, mennyit kell tartalékolnom. Visszakaptam a versenyszellemet is, hiszen mindig kinézek egy futót, akit majd megelőzhetek. Aztán jön a következő és a következő... igazán jó móka. :) A verseny végén pedig mindenki a parkban üldögél és beszélget. Mi, futók mindig találunk valamit, amiről csevegni tudunk. Új cipők, események, félmaratonok, tervek, rekordidő, a friss levegő és a mozgás öröme. Kicsit olyan sznobságnak tűnhet egy kívülállónak, nem is kell érteni, de a futás valahogy tényleg összeköti ezeket a különböző embereket; szigorú ügyvédeket, tiniket, anyákat és ősz hajú néniket. Futás közben és után mindenki egyenlő; izzadt, esetleg sáros, a hajunk pedig össze-vissza áll, de mégis örülünk. Mindenki olyan igazi ilyenkor, jó ezt látni.

Itt pedig én futok a tegnapi Parkrunon. 

Emlékeztek arra a Szex és New York jelenetre, amikor Carrie felébred az éjszaka közepén, hogy lecserélje a nyári takarókat őszire? Hát elérkezett az új évszak. A tegnap reggeli köd már nagyon sokat sejtető volt, de délután úgy kisütött a nap, hogy elfeledtette az ősz közeledtét. Ma viszont már nem is próbálkozott többet a napsütés. A nyár drasztikusan távozott Cambridge utcáiról, helyét a fakó reggelek és a komor esőzések vették át.

Nem búsolok, mert szerintem az ősz csodaszép, minden rozsda, narancs és sárga, a reggel illata pedig magában hordozza a régi emlékeket, a tél vágyakozását, a tavasz frissességét és a nyár kavalkádját. Az ősz arra való, hogy lenyugodjunk kicsit. Rövidebbek a nappalok, ezért több időnk van magunkkal foglalkozni, bekuckolni egy kedves könyvvel a sarokba és olvasni akár órákon át. Vagy hétvégén sétálni menni és hallgatni a lábunk alatt zörgő leveleket, elfogadni az elmúlást, megbékélni a jelennel. A hideg limonádé helyett meleg szilvás teát kortyolunk és a pörgős nyári dallamokat felváltja a nyugtató zongoraszó. Olyan barátságos hely ez.

Az ősz számomra egy piros alma, egy narancssárga tök, egy fűszeres chai latte és egy mustársárga pulóver, az illata pedig biztosan fahéjas.

Az ősz itt van, megérkezett. Nem is írok most terveket, elvárásokat. Most nem kell semmi. Hátra dőlök és a kislámpa fényénél elszürcsölöm a teámat. Élvezem a csendet, az ősz békéjét.

Visszatértem egy kisebb szünet után. Nem is tudom, hogy honnan kezdhetném. Gyorsan eltelt a nyár, talán túl gyorsan is. Legtöbbször hideg volt, esős és szürke. Fáztam és semmire sem vágytam jobban, mint egy kis napsütésre, amely felmelegíti a lelkem. Egy kicsi jutott nekem is. Hihetetlen, hogy alig szippantottam magamba ezt a kis meleget, már a reggeli dér csípi az arcomat, a szél pedig az ősz illatát hordozza.

Életem legérdekesebb nyarát éltem át. A nyár nagy része csöndben telt, egy frusztráló csöndben. Akkor is némán ültem, figyeltem és hallgattam, amikor belül káosz volt. Amikor nem hallottam a gondolataimtól a világot, kerestem a béke csendjét. Színes ceruzák helyett feketével és szürkével színeztem, próbáltam felnőtt lenni. (Ha! Ha az olyan érdekes lenne..)

Próbálgattam a szárnyaimat, de végül a földön maradtam. Kerülőutakat kerestem, végül visszatértem a saját ösvényemre. Lehet, hogy kicsit unalmasabb, de most épp ez visz el a célállomásig. Szóval akkor most jó, de dolgozom az út kiszélesítésén. Az ötleteimet egy dobozba pakolgatom, nézegetem, hozzáadok, elveszek, majd egy kis idő múlva előveszem. Mert mindennek eljön az ideje és akkor most nagyon titokzatos voltam. :)

És akkor, hogy legyenek konkrét számok, tények, nézzük csak, hogy mi is történt ezen a nyáron. Mik voltak azok a pillanatok, amelyek mosolyt csaltak az arcomra.

NAPSÜTÉS

Nyaralni nem jutottunk el ugyan az idén, de végül sikerült egy kis napfényt magamba szippantanom. Egyik hétvégén ugyanis felkerekedtünk és ellátogattunk az egyik angol tengerpartra (Holkham Beach). Csodálatos élmény volt, hiszen nagyon jó időt fogtunk ki és igazából még sosem jártam igazi tengerparton. Bár láttam a tengert Izlandon, de az nem hasonlítható a homokos tengerparton, mezítláb szaladgálós élményéhez. Remélem lesz még lehetőségem még ebben az évben visszatérni és egy jót fagyizni, mert hihetetlen jól éreztük magunkat. :) És még egy kis színt is kapott a bőröm.

HAZALÁTOGATÁS

Szeptember elején hazalátogattam Magyarországra is, ahol természetesen a családi programok voltak előtérben. Érdekes, hogy amikor leértem a repülővel és átverekedtem magam Budapesten, akkor az agyam még mindig angolul működött. Nem tudtam egy repülőút alatt visszaállni magyarra, teljesen természetesen jött, hogy elnézés helyett sorry-t vagy köszönöm helyett pedig thank you-t mondjak. Kőbánya-Kispesten pedig annyira nem éreztem magam magabiztosnak az anyanyelvemen, hogy japán diákokat kérdeztem meg angolul, hogy merre van a metró... Tudom, nevetséges! Aztán természetesen az 5 nap alatt teljesen átfodult az agyam magyarra és az Angliába való visszatérés volt nehézkes. A londoni repülőtéren és a vonatállomáson hatalmas volt a tömeg. Mindenki rohant, zajongott.. én a magyar kisfalu csendje után teljesen meg voltam rökönyödve, hogy hová sietnek ezek? (Hová sietünk?) A Cambridgebe robogó vonaton mindenki a telefonba merülve ücsörgött, kint pedig 15 fok volt és esett az eső.. eltörött a mécses. És tudjtátok mi volt a meglepő? Hogy senki észre nem vette, hogy pandásra sírtam a szemem, hiszen belemerültek a telefonba (vagy pedig egyszerűen nem akartak tudomást venni rólam). Más világ az tény és kell egy kis idő, hogy visszarázódjak ebbe az őrületbe.

EMLÉK

Még amikor Izlandon voltam, pár lávakövet gyűjtöttem magamnak, amelyekből négyből készült nyaklánc ezen a nyáron Erika kezei által (EriQa jewel and design). Annyira csodálatos dolgokat készít ez a lány! Kettőt tartottam meg magamnak, egyet a testvérem, egyet pedig az anyukám kapott. :) Erika nagyon tehetséges és professzionális. Közösen terveztük meg a nyakláncok dizánját, tanácsokat adott az anyagokat, színeket illetően, a munka során pedig folyamatosan küldött nekem infókat, hogy hogyan is áll a műalkotásokkal, esetleg mit szeretnék még hozzátenni. A végkifejlet gyönyörű lett. Nagyon örülök, hogy az első igazi külföldi utam ilyen formában is megőrződött. :)

FUTÁS

Bár a Race for Life félmaratonjára nem jutottam el, nagyon jó emlékeim vannak a nyári futásokról. A sport által nagyon sok barátságot kötöttem és úgy érzem, hogy végre  társas futóvá váltam. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy a futás magányos sport, ahol kikapcsolhatom az agyam és csak élvezhetem a mozgást, a természetet, a nyugalmat. Aztán az első félmaratonon áprilisban egy nagyon kedves futótársam akadt és rájöttem, hogy ez jó móka. Közben beszélhetünk, segíthetjük, bíztathatjuk egymást. És onnantól kezdve, hogy nyitott voltam erre a dologra, csak úgy jöttek az új barátságok. :) Elindítottam a kezdő futócsoportot a munkahelyemen a haladó mellé, hiszen nagyon sokan azért nem csatlakoztak hozzám, mert azt hitték, hogy én majd jó gyorsan lehagyom őket az elején, pedig eszem ágában sincs ilyen merényletet elkövetni. Szóval három új tagja van ennek a kibővült futókörnek, emellett minden szerdán egy új barátságot ünnepelek egy hosszabb futással összekötve. A Másik Felemet is ismét elkapta a futási láz, tehát heti 1-2 alkalommal vele futok. Augusztusban ismét 100 km fölött teljesítettem, nagyon közeledek a 700 km-hez. Így nagy eséllyel meglesz az 1000 km teljesített táv 2016-ban.  Az új futócipőm pedig egy teljes posztot érdemel.. :)

KEDVENC KÖNYV

Ördög Nóra blogját mindig követem, mert szeretem a babás írásait és szeretek minden létező információt összegyűjteni a témában, ezért nem is volt kérdés, hogy megveszem a könyvét, amely Pozitív címmel jelent meg. Három nap alatt kiolvastam a 400 oldalas könyvet (ami talán sokat elmond arról, hogy mennyire nem lehetett letenni), éppen az Angliába tartó gépen fejeztem be. Imádtam az őszinte sorait, az orvosokkal történő beszélgetéseit, a kutatási eredményeit, illetve azt, hogy különböző nők, anyák történeteit mutatja be. Bevallom, hogy kicsit meg is rémisztett a dolog. Egészséges fiatalként sokan nem is gondoljuk, hogy mennyi komplikációval járhat a teherbe esés, maga a terhesség és a szülés. Éppen ezért úgy gondolom, hogy nem árt időben elkezdeni készülni az anyaságra, rendszeres kivizsgálásokon részt venni, illetve figyelni a testünk jelzéseire. Így nem gondolom, hogy ez a könyv csakis azoknak szól, akiknek nehezen jön össze a baba (bár nagyon sok pozitív történetet ismerhetünk meg), hanem minden nőnek, aki szeretne kicsit körültekintőbb lenni ebben a témában.

All I need is less..

Azt hiszem, hogy besokkaltam a digitális világtól.  Attól, hogy mindent látok, hogy mindenki és minden elérhető, hogy megszűntek a határok a privát és a közösségi élet között, megszűntek a személyes találkozások, az igazi mély beszélgetések. Besokkaltam, hogy az óvodás ismerőseimtől kezdve a közelebbi barátaim és még a családom életét is a közösségi médiából tudom meg először. Az esküvői vagy a pocakos képeket a Facebookon közlik legelőször ahelyett, hogy egy személyes találkozó vagy egy telefonhívás alkalmával elmeséljék nekem, hogy hogyan is alakul az életük. Szokott még valaki telefonálni a mobilján? Nyilván bonyolultabb az én helyzetem, hiszen külföldön élek, legtöbbször az internet az egyetlen kommunikációs eszköz az otthoni családtagokkal és a barátokkal. Nehéz ez, de mégsem akarok úgy kezdeni egy találkozót egy rég nem látott ismerőssel, hogy napra pontosan tudom, mit tett ez elmúlt hónapokban. "Ja, láttam a facebookon, hogy itt meg ott nyaraltál." "Igen, olvastam, hogy eljegyeztek." "Láttam, hogy lecserélted a kapcsolati státuszodat.."

Borzasztó látni, ahogy a kismamák a telefonjukon csüngenek, amikor a babájukkal sétálnak a parkban és betegesnek tartom azokat a találkozókat, randikat, ahol az emberek egymás helyett mások életét nézik a neten. A folyamatos selfizőkről pedig már ne is beszéljünk. Besokkaltam attól, hogy mindenki youtube videókat készít arról, hogy hogyan készíti el a sminkjét, hogy mit eszik egy nap és hogy abból keres nem is kevés pénzt, hogy a privát életét mutatja meg idegeneknek. Besokkaltam attól is, hogy a bloggerek webdizájnja teljesen azonos, hogy mindenki alapozókról és szempillaspirálokról beszél csak (amit épp a cégek küldtek nekik), szigorúan fehér háttérrel, hogy a fehér ikeás vázát ne is említsem. Pár napja láttam Katie Snooks Decluttering Mac lipsticks videóját, amelyben fél órán keresztül mutatja be a rúzs, szájfény, ajakbalzsam, szájceruza és még ki tudja  milyen ajakra való kollekcióját és pakolja egyik dobozból a másikba, közben próbál pár darabtól megszabadulni. Szerintem több száz darabot mutatott be első körben, amit egy teljes élet alatt is lehetetlen lenne elhasználni. (Közben elgondolkodom, hogy tényleg ez lenne a munkája/hivatása egy fiatal lánynak?) Egyszerűen túlzásnak tartom, mint ahogy azt is, hogy minden második lány önjelölt, online fitneszoktatónak vallja magát és napi szinten osztják meg a vegán-zöld-smoothie csodájukat az Instagramon.

Manapság túl sok inger ér bennünket és mégis elsiklunk a fontos dolgok felett. Nem figyelünk egymásra, a környezetünkre. Mások életét figyeljük (legtöbbször nem is ismerjük őket), ezzel kelünk és ezzel fekszünk le. Tegye fel a kezét az, akinek a reggeli első dolgai között szerepel, hogy elolvassa az e-maileket, megnézze mások csillogó képeit az Instagramon vagy a Facebookon? Vagy netalántán este lefekvés előtt még felnéz a közösségi oldalakra? Na ugye..

Szeretek a természetben lenni, futni, sétálni, figyelni a világra.  Szeretem a hús-vér emberi találkozásokat, hallgatni mások történetét, figyelni a gesztusokat és a tekinteteket. Szeretem a könyvek illatát, a lapozás élményét. Szeretem hallgatni a reggel csendjét, este pedig inkább olvasok pár oldalt a kedvenc könyvemből minthogy a Netflixet pörgessem végig (nekünk nincs TV és laptop a halószobában..). De így is besokkaltam a digitalis világtól, a youtube-tól, a magamutogatástól, attól, hogy a Facebookos ismerőseim felével több éve vagy egyáltalán nem találkoztam (mégis akarva-akaratlanul tudom, hogy mit csinálnak épp), a Netflixtől, az iPhoneom állandó jelenlététől, attól, hogy a nap 24 órájában elérhető vagyok. Úgy döntöttem, hogy egy kis időre elvonulok, legalábbis lecsökkentem a digitális ingereket magam körül. Kevesebbre van szükségem, hogy többet kapjak a világtól. :)

Jövő héten utazom haza 4 napra, amikor is próbálom mentesíteni magam a digitalis világból. Otthon nincs Netflix, nem fogok Youtube videókat nézni, illetve Instagramra és Facebookra sem fogok felnézni egy ideig. A munka e-maileket tekintve kicsit csalnom kell, mivel új munkatársam jön pénteken, akinek a betanulásáért én vagyok a felelős, tehát a vele kapcsolatos e-maileket rendeznem kell, amíg nem vagyok ott. Emellett apróbb változtatásokat iktatok be a héten. Első lépésként letöröltem a Facebook alkalmazást a telefonomról, csakis a Messenger funkciót tartottam meg. Így nem veszélyeztet, hogy unalmamban felmenjek a Facebookra napközben. Kiiktattam az emlékeztetőket a Runkeeperről, illetve az Instagram értesítőket is eltávolítottam. Egyedül a WhatsApp marad a régiben, hiszen nagyon sok baráttal, családdal itt tartom a kapcsolatot. Nincs Twitterem, Snapchatem és játékot, szórakoztató alkalmazásokat sem tartok a telefonomon. Cikkeket olvasni a laptopon szoktam, könyveket pedig csakis könyv formájában vagyok hajlandó elfogadni. Tehát nem vagyok vészes, mégis túl soknak érzem ezt az információáramlást a mai világban. Bár lehet, hogy csak öregszem..

Ti hogy álltok a közösségi médiával? Mennyire érzitek magatokat függőknek? Tartanátok Digital Detoxot pár napig? 

Holkham Beach, 2016.

6:00am

A remény első sugarai bevilágítanak az ablakon, én lassam kinyitom a szemeimet. Mindig az ébresztőm előtt ébredek, így pár lopott percet a reggellel tölthetek. Az első másodperc tudatlansága után lassan eljut a tudatomig, hogy létezem. Körülnézek. Csönd, ilyenkor még a legtöbben alszanak. Némán pihentetem a szemem az ablakon beszűrődő fényjátékokon. A szellő meglebegteti a fakósárga függönyünket. Mindig nyitott ablaknál alszom, mert szeretek friss levegőre kelni. Még mindig nem mozdulok. Gondtalanul élvezem ezt a csodát, a létezés örömét. Pár perc csupán, amíg egyek vagyunk, a reggel meg én. Lassan megmozdítom a végtagjaimat, majd lomhán megérintem az arcom. Ténylegesen tudatosul bennem, hogy itt vagyok, lélegzem, élek.  Minden egyes nap lehetőséget kapok, hogy egyszeri, megismételhetetlen emberként éljek, érezzek, gondolkodjak ezen a bolygón. Megláthatom a szépet, a jót, jót tehetek, alkothatok, fejlődhetek. Táncra perdülhetek, teli torokkal énekelhetem a kedvenc dallamomat, megölelhetem a számomra fontos embereket, új dolgokat tanulhatok, akár még félmaratont is futhatok. Bármire képes vagyok. Ezt jelenti számomra a reggel, ezért a pár lopott percért ébreszt fel a belső órám. Hogy minden reggel tudatosuljon bennem, milyen lehetőséget kaptam ma is. Hogy mit jelent élni.

6:05am

Kinyomom az ébresztőórámat még mielőtt megszólalna. Nem akarom ezt a rendkívüli pillanatot megszakítani a valóság zajával. De felkelek. Kócos vagyok és a pizsamám összegabalyodott rajtam az éjszaka során. Szeretem ezt a pizsamát, a nagymamámtól kaptam, élénk rózsaszín. Lassan bevánszorgok a fürdőbe, megnyitom a csapot, a tükörbe nézve pedig elmélázok kicsit. Már megint összeráncolta az arcom a párna, nem kellene a hasamon aludni. Eszembe jutnak a feladatok, a napi teendők, majd a reggeli kávé illatára gondolok. Megtört a csönd, a reggel első öt perce megszakadt.

Wake Me Up

Volt egy online naplóm régebben a b13 platformon, ami ugyan már nem aktív, de szerencsére hellyel-közzel sikerült elmentenem. A naplóm, a szárnnyal futásom, mielőtt 3 éve Angolföldre léptem. Most úgy döntöttem, hogy egy kis időutazást tartok és néha-néha megosztok egy kis darabkát belőle. Lássuk a mostani adagot, egy önismereti kódexet 2014-ből.

Önismereti Kódex

Nehéz téma. Szinte megfejthetetlen, mint maga az élet. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is kezdjek neki a feladatnak. Pontosabban melyik kérdéssel induljak el ezen a véget nem érő úton. Ahol nincsenek helyesen megfogalmazott mondatok, nincs olyan, hogy biztos, nincs fekete és fehér, a megválaszolatlan kérdések pedig csak egyre jobban halmozódnak az évek során. Ki vagyok én? Mit csinálok? Miért csinálom azt, amit éppen csinálok? Hogyan illik be ez az Egészbe? Mi is az az Egész?

Talán a legjobb út az önismerethez, ha kifelé tekintek. Ha kívülről nézem magam, ha másokat figyelek. Ha másokban figyelem önmagam. Mert különféle emberek szemében más és más vagyok. Mit látok a szemükben? Tanulok a lenéző pillantásokból, a mosolyokból, a hálától csillogó szemektől vagy az esetleges durvaságokból? Látom magam a szemükben?

Érdekes, hogy mennyire nem vesszük észre magunkat a világban. Hogy ahogy én látom az adott napot, amilyen véleményt alkotok másokról, az valójában én vagyok. Amikor rám tör a „mindent utálok” életérzés, akkor valójában magammal nem vagyok kibékülve. Ha mindenkiben csak a hibákat keresem, nyilván a gyengeségeimet próbálom leplezni. De valójában ki elől? Ha szeretek valakit, magamat is elfogadom. Ha tudom élvezni a napsütést, az elkapott mosolyogat, a kávé illatát, akkor én nagyon is jól érzem magam. Önmagammal.

Elutazhatok, új élményekkel gazdagodhatok, minden este máshonnan és máshogy láthatom a naplementét, de ezt a batyut-Magamat életem végéig cipelnem kell.  A világ másik végén is a saját gondolataimmal, álmaimmal, érzéseimmel kell együtt élnem, harcolnom.

Te hogy állsz másokhoz? Vajon segítesz az idős hölgynek felszállni a villamoson? Felajánlottad már a segítséget valakinek mindenféle haszon nélkül? Hogy gondolsz a családodra, a barátaidra, a munkatársaidra? Milyen dallam, illat ugrik be először, amikor rájuk gondolsz? És ők mit érezhetnek valójában? Átérzel? Ítélkezel?

A kérdések száma végtelen, de minden válasz csakis bennem rejlik. Talán még nem tudom pontosan megfogalmazni, de sokszor érzem. Kérdés nélkül is.

Te hogy állsz önmagaddal? A te világod milyen?

Menczel Enikő, 2014. Február

pexels.com

Júliusban teljesen máshogy tekintettem a futásra, mint a félmaraton utáni hetekben, hónapokban. Félmaraton után ugyanis úgy éreztem, hogy semmi sem állíthat meg. Többet, gyorsabban, jobban akartam futni, kicsit a futás köré építettem a napjaimat. Runkeeperen napi szinten ellenőriztem a teljesítményemet, az időket. Emellett erősítő edzésekre jártam, hogy még jobb legyek. És tényleg jobb lettem, rengeteget fejlődtem két hónap alatt.  Elkapott a gépszíj. Az élet minden területén próbáltam tökéletesebbnél tökéletesebbre törekedni. Túlóra, plusz foglalkozások, plusz edzések, plusz a trutyi angol időjárás és a borzasztó frontérzékenységem. Szóval júniusra kifáradtam. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Június egy furcsa hónap volt. Nem találtam a helyem, legtöbbször némán figyeltem a világot, a viharokat, az esőt, a jóság hiányát, a káoszt. Június csöndben telt, egy zavaró, frusztráló csöndben. (Hová tűntél, Június?)

Aztán jött a július, új hónap, új események, új barátságok, beköszöntött az angol nyár, az én lelkem pedig kivirágzott. Hallgattam a belső hangra, pihentem, figyeltem magamra. Aztán felvettem a futócipőmet, de a saját elvárásaim helyett csakis a szabadság érzéséért futottam. Hiányzott, hát hogyne hiányzott volna ezután a frusztráló időszak után. Futottam, kocogtam, zenét hallgattam, dúdoltam, néha megálltam sétálni, megcsodáltam a virágzó természetet, magamba szippantottam a naplemente illatát. Visszatértem. :)

Rám talált a tökéletes futótárs is, aki hasonló tempóban fut, hasonló céllal, mint én. Futunk a futás öröméért, futunk, mert ilyenkor szabadok vagyunk. Közben figyeljük a világot, az elhaladó embereket, hallgatjuk a másik történetét, rácsodálkozunk a naplemente színeire. A sport csodákra képes, mondtam én mindig is.

Egyre többen csatlakoznak a munkahelyi futóklubhoz is. Olyan sokan, hogy külön kezdő csoportot kellett indítanom. Nincs is jobb érzés annál, amikor olyanok szeretnének futni, akik már régóta vagy sosem sportoltak. Mert láttak futni, látták mennyi energiám van. :) Természetesen velük nem csapunk rögtön a lecsóba. Lassan, kíméletesen építjük a heti adagot. Először tempósan gyalogoltunk, majd a gyaloglásokba beépítettünk 90 másodperces kocogásokat is, amit hetente növelünk. Ma csillogó szemmel jött az egyik lány, hogy elment kocogni a hétvégén is. Annyira meghatott, hogy megosztotta velem ezt a büszke pillanatot. Büszke volt magára, hogy volt kitartása elindulni a kanapáról, feladni az eddigi egészségtelen életmódját és már alig várja, hogy pár hét múlva megállás nélkül fusson pár kilométert. És tudom, hogy sikerülni fog neki, ahogy a másik két munkatársamnak is. Láttam a szemükben és büszke vagyok rájuk. Örülök, hogy egy ilyen úton asszisztálhatok. Ott haladok mellettük, bíztatom őket. Látom, ahogy hétről hétre fejlődnek, egyre többet mosolyognak, egyre jobban érzik magukat.

És hogy én most egy kicsit lassabban futok, mint két hónapja? Nem érdekel. Mert kaptam valami egészen mást, valami sokkal fontosabbat. A sebesség meg majd visszajön idővel. :)

Látod, ilyen csodák történnek velem mostanában. A sport csodákra képes, mondtam én mindig is. 

Akartam írni sokat. Apró boldog pillanatokról, futás- és sportélményekről, új barátságokról, az angol nyárról. Akartam írni, de nem jöttek a szavak. Visszanéztem a képeimet, az üzeneteimet ebben a hónapban és rájöttem, hogy ez most túl sok lenne. Annyi minden történt, hogy nem is tudom, honnan kezdjem. Kell egy kis idő, hogy ülepedjenek az emlékek, hogy összeálljon minden. Ezért most csak zenét hoztam. Mert az mindig jól jön. Talán kicsit tükrözik a július sokszínűségét. Remélem találtok magatoknak valót. :)

Az elmúlt hónapban nagyon sok különböző emberrel találkoztam. Voltak jó és rossz tapasztalatok. Azt hiszem, hogy még mindig nem emésztettem meg pár ilyen találkozást. Volt, hogy tévedtem. De ez is fontos. Kell a tévedés, kell a csalódás, a kiábrándulás, a fájdalom. Ugyanúgy az élet részei, mint egy örömteli mosoly vagy egy bizalmas érintés. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót egyaránt, mert csakis így lehetünk egészek. Egyszer majd megtaláljuk a fotelre hajított álruhát, a sarokba szorított félelmet, a csalódást, a hazugságot. Beengedjük, átéljük, levetjük, az élet meg majd megy tovább.

Ha van időm, akkor csak leülök egy csendes helyre és figyelek. Figyelem a mellettem elhaladó embereket, a mozdulataikat, a közöttük lévő kapcsolatokat. Aztán van, hogy csak hallgatom a különböző történeteket. Hagyom, hogy mesélj. Próbálom meghallani, ami a szavakon túl van, a dallamodat, a lelked dallamát. Sokszor nem tetszik, amit hallok, de néha megtörténik a csoda. Mert aztán jön valaki vagy valakik, aki nem félnek a szemünkbe nézni, nem félnek megmutatni a kis furcsaságaikat. Akik őszintén kommunikálnak és talán kicsit magunkra emlékeztetnek. Néha megpillantod önmagadat a másikban, arra az egy pillanatra pedig megáll az idő. Vagy véletlenül megérintitek egymást. Nem a bőrötökkel, nem is az apró szőrszálakkal a karotokon, hanem egy picivel még azon is túl.

Különleges dolgok ezek. Az ilyen emberek nem véletlenül kerültek az életünkbe. Tükröt állítanak majd, tanítanak. Megosztunk velük egy mosolyt, egy könnycseppet vagy még annál is többet. Vigyázni kell rájuk.

 Edinburgh 2015.

Ian Farrell egy nagyon ötletes személyes projektet indított útjára az európai referendum kampány elindulásakor. A célja, hogy minden európai országból lefotózzon legalább egy embert, aki itt él Cambridgeben. A jelentkezők Európa minden tájáról jöttek; Portugáliából, Svédországból, Lengyelországból, hogy megmutassák magukat a brit lakosságnak. Hogy megmutassák, hogy kik is ők valójában. Hogy megmutassák, hogy a bevándolók nem rossz emberek. Ők azok, akik bátrak voltak egy idegen országba költözni, elsajátítani a nyelvet és ott teljesen új életet kezdeni. Ők azok, akik Angliában dolgoznak, adóznak, tanulnak, sportolnak, családot alapítanak és hozzájárulnak a brit gazdaság működéséhez.

Egyik francia ismerősöm küldte a linket, hogy Ian kint élő magyarokat is keres. Nem sokat gondolkodtam a dolgon, írtam is neki egy üzenetet, hogy érdekelne a projektben való részvétel. Az válaszra kicsit várnom kellett, mert mint kiderült, a Brexit után rengetegen jelentkeztek a felhívásra, de végül én lehettem az szerencsés kiválasztott, aki Magyarországot képviselhette ebben a páratlan projektben.

A fotók hangulatát Cambridge csodálatos kis utcája, a Portugal Place adta. Imádom a virágokat, a kovácsoltvas elemeket és a fehér falaknak dőlt bicikliket.  Ian nem szereti a mesterkélt pózolást, tehát nem sok dolgom volt. Konkrétan leültem a lépcsőre és a kamerába néztem.  Emellett szereti a természetes, nyers képeket, tehát nem is volt kérdés, hogy nem fogja ezeket sem semmilyen módon feljavítani vagy megváltoztatni.

Szerintem nagyon szép képek készültek végül, amelyekből mutatok is párat. A velem készült interjú pedig nemsokára felkerül az oldalára is, amit itt találhattok: IAN FARRELL, PHOTOGRAPHER

The Europeans project többi darabját a képre kattintva megnézhetitek:

További képekért kattintsatok az oldalára:

Ez a vasárnap nem akármilyen vasárnap volt. Történt ugyanis, hogy ráleltem egy Angliában élő magyar lányra, aki több éve rendszeresen és nagyon sikeresen vezeti az Életem morzsái blogot. Miközben olvasgattam az írásait, egyre szimpatikusabbnak találtam ezt a mosolygós lányt, így arra gondoltam, miért is ne írjak neki. Nagyon kevés magyar ismerősöm van egyébként itt kint, éppen ideje, hogy bővítsem ezt a kört, egy nem is akármilyen emberrel. :) Hanna laza volt, rögtön igent mondott egy bloggertalira, úgyhogy múlt vasárnap el is látogatott Cambridgebe, ahol egy nagyon kellemes napot töltöttünk együtt. Lejártuk a lábunkat, körbesétáltuk a várost, amit felülről is sikerült megnéznünk, szappanokat szaglásztunk, jókat ettünk és ittunk és megtaláltuk Cambridge legfinomabb kávéját is.

Hanna egy nagyon kedves, mindig mosolygós lány, aki tele van pozitív életenergiával. Nagyon tetszik a szabad életfelfogása és a kalandos élete. :) Például gondol egyet és felül a repülőre, hogy Miamiban töltse a szilvesztert. Nagyon örülök, hogy megismerhettem, még finom csokit is kaptam, ami azóta már el is fogyott. :) Legközelebb pedig irány London..! ;)

Az Életem morzsái részletes beszámolóját nem tudnám überelni, ezért helyettem beszéljenek a képek. :) 

Hanna oldala: Életem morzsái

Az Angliai Magyar Bloggerek csoportját pedig itt találhatjátok: Facebook group

...vagyis a cipőmben. :) Akkor most ünnepeljünk! Igen, mert 2016 felére értünk, én pedig teljesítettem 500 kilométert ebben az évben. :) Hip-hip hurrá! Lehet, hogy másoknak ez nem túl sok, velem most madarat lehetne fogatni. Hosszú utat tettem meg és még mindig csak az út felénél járok. Ebben az évben kezdtem el komolyabban koncentrálni a futásra és egyre több eseményen próbálok részt venni. Visszatekintés következik.. a Futás és az Enikő barátságáról. Boldog fél éves fordulót, Boldog 500 km-t! :) És remélhetőleg még több Boldog 500-at, majd ezret és a többit..

Különleges szeretet ez a futás.

"..Ha nem mész pár napig, hiányzik. Érzed, hogy menni kell, mert hiába esik, hiába fúj, egy 5 km legalább bele fog férni a mai napba is. A világ bármely táján is vagy. Korai kelések, amiket mások sosem értenek meg vagy a munka utáni esti futások, amikor mindenki otthon pihen. És aztán a versenyek, ami persze egy külön lelkiállapot. Bármilyen kicsi is a táv vagy éppen csak ráérősen kocogni volt energiád, mégis tettél valamit. Nem találtad fel a rák ellenszerét, nem is lett több pénzed, de tettél valami hihetetlen dolgot, küzdöttél saját magaddal..."

Így készültem a félmaratonra

"..Nem véstem kőtáblára, nem készítettem precíz excel táblázatot sem. Mert nem hiszek benne. Mivel a motivációm adott volt, így úgy döntöttem, hogy figyelem a testem rezdüléseit és nem szigorú szabályokat fogok követni. Ahogy már többször is írtam, én szeretek futni..."

És meglett az első félmaraton.. FÉLMARATONISTA lettem

"..Volt egy lány, aki sosem volt jó semmilyen sportban sem. Na most ez a lány kigondolta, hogy jó lenne félmaratont is futni egyszer. Az 21 kilométer küzdés, oda kell az elme, a szív, az már nem mindenkinek megy. Hát legyen! Nem volt egyedül. :) Hatalmas erőt adott neki, hogy a családja is eljött a nagy eseményre. Ez azt jelentette, hogy hittek abban, hogy végig tudja csinálni. És még egy kedves futótársa is akadt, aki nem engedte, hogy bármilyen kétely is a gondolataiba férkőzzön..."

És hogy mi elől futok?

"..Örülök, hogy rákerdeztél. Nem, nem futok én már semmi elől. ELŐRE futok, a jövőm felé. :)..."